Most cserélték le több mint 50 milliárdért a kormányzati autóparkot, amikor az előző évben az esztendő autója egy felső-közép kategóriás, környezetbarát, hibrid meghajtású autó lett. Miért Audikat vettek?
Ifj Zlinszky János a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Környezet- és Versenyjogi Tanszékének docense. Az Élőlánc Magyarországért alapító tagja. A jogi indíttatás érthető lenne édesapja, Zlinszky János nyomán, de ön nem jogászként, hanem biológusként végzett.
-Biológus és ökológus vagyok, nemzetközi kapcsolatokat is tanultam, ám jogból nem diplomáztam. A hetvenes években a pesti Piarista Gimnáziumba jártam. Akkoriban bizonyos pályák – így a jogi is –, gyakorlatilag el voltak zárva előlünk, a természetvédelem pedig különösen érdekelt. A Pázmány jogi kara azzal a célkitűzéssel indult, hogy összetettebb, modernebb követelményeket támasszon a hallgatókkal szemben. Ennek része többek között a környezetjog, kötelező tárgyként. Én azt a tárgyat tanítom, amely a környezeti problémákat, az ipari fejlődés és a környezet feszültségeit mutatja be, de nemzetközi környezetpolitikával is foglalkozunk.
–A legtöbbek fejében még mindig az ELTE jogi kara a vezető jogászképző intézmény. Sikerült teljesítenie a PPKE-JÁK-nak a maga elé tűzött célokat?
-Az Alkotmánybíróság épp most utasította el a felsőoktatási törvényt, többek közt az egyetemi autonómia csorbítása miatt. Hogy milyen felvételi követelményekkel, kit vesznek fel, mit tanítanak, mindezt a tudomány művelői hivatottak eldönteni. Pontosan e szabadság alapján állíthatott a Pázmány magasabb követelményrendszert: több nyelvet kellett tudni, több olyan szakterületeket oktattunk kötelezően, ami máshol fakultatív, közgazdasági alapokat, kommunikációt, logikát is tanítottunk, s mindezt azért, hogy a keresztény egyetemről kikerülő jogi szakemberek kreatív módon viszonyulhassanak korunk kihívásaihoz. Ne csak a tételes jognak legyenek pontos, akkurátus ismerői és érvényesítői, hanem jó politikusok, politológusok, polgármesterek, képviselők kerüljenek ki a soraikból, akik szemügyre tudják venni az előttünk álló problémákat, például a környezet válságát. És ha már katolikus egyetemről van szó, egyházjogot is tanuljanak hallgatóink, ne kelljen lekötnünk a katolikus egyház amúgy is fogyatkozó papságát olyan jogi feladatokkal, amit világiak is tökéletesen el tudnak látni. Az eredeti elképzelésből az államigazgatás és a konkurrens karok hatására sajnos folyamatosan visszanyesegettünk az elmúlt öt esztendőben.
-Visszatérve az ön pályájának kezdeteihez, honnan a környezet iránti érdeklődése, és hogy vezetett az út a biológiától a környezetpolitikához?
Sokat voltunk gyermekkorunkban szabadban, vidéken, rengeteget kirándultunk, megismertünk, megszoktunk, megszerettünk egy természetes környezetet. Ilyen egyszerű. A középiskolában fizikából és matekból nem jeleskedtem, inkább humán beállítottságú vagyok, a természettudományos továbblépés nem volt predestinálva. A diploma után a Balatont kutattam. Az eredmények alapján meghívtak Írországba dolgozni, ahol van egy Balaton nagyságú tó, ami hasonlóan is működik, csak idegenforgalmi szempontból nem érdekli az íreket, mert van tengerük. Munkavállalási engedélyt nem kaptam volna, de mivel itthon még nem szereztem meg a „kis”doktorit, gyorsan jelentkeztem oda, Ulsterbe, három éves PhD-ösztöndíjra.
Itt ismerkedtem meg az „A növekedés határai” című könyvvel, mely – némi egyszerűsítéssel – arról szól, hogy ha a politikának és gazdaságnak a törekvései változatlanok maradnak, akkor oda a jövőnk. Akkor úgy gondoltam, nincs annál fontosabb munka, mint az, hogy a döntéshozókat erre a helyzetre ráébresszük, és kidolgozzuk velük együtt annak a magatartásmódnak a gyakorlati lehetőségeit, ami kivezet ebből a zsákutcából. 2002-ben II. János Pál Bartolomeiosz pátriárkával kiadta a környezeti etikáról szóló Velencei Nyilatkozatot, melyben ilyen megtérést sürget. A keresztény egyházak is egyetértenek abban, hogy el kell gondolkoznunk a környezeti bűn fogalmán, hiszen ha például más levegőjét tönkreteszem, az nem magánügy. Erre a szemléletváltásra szeretnénk rávenni a jogászokat, akik mégiscsak a társadalom mérnökei. Lássák, hogy van a kezükben olyan eszköz, amely elősegítheti a társadalmi együttélés nagy problémáinak a megoldását.
A világnak és Magyarországnak ötven éves távlatban ugyanis nem az a problémája, hogy a gazdasági versenyképesség területén hogyan áll majd, hanem az, mi lesz a természeti erőforráskészlettel, a nyersanyag és energiatermeléssel, megújuló vagy nem megújuló forrásokból történik-e, és ennek az inputnak – ami a gazdaság „fekete dobozába” megy –, az intenzitása a természeti tőke kamata lesz-e csupán, vagy fogyasztjuk, feléljük a tőkét is? Ha túlterheljük a fogadó rendszereket, elpusztítjuk őket. Nem csupán felhalmozódik a szennyezés, de már azt a mennyiséget sem tudja feldolgozni a természet, amit tegnapelőtt még fel tudott. Ezek alapvető, egyszerű, mindenki által belátható folyamatok, melyeket a mindennapi élet mégis eltakar a döntéshozók elől – ezért próbáljuk tudatosítani.
–A környezetjogi képzéssel összhangban tanítanak alternatív közgazdasági elméleteket is?
-Tanítunk, de azt nem állítanám, hogy a Heller Farkas Intézet, a jogi kar közgazdasági intézete teljesen öko-alapokon állna. Magyarországon a leginkább rendszerben gondolkodó közgazdász-csoport az Altern-csoport, amely a Kovász folyóirat köré szerveződött. A Heller Farkas Intézet „halványzöldebb” náluk. A fenntarthatóság kutatása és tanítása céljából szerencsés lenne karközi intézetet létrehozni. A PPKE karainak tudománya: jog, gazdaság, társadalom, történelem, rendszerelemzés, esztétika, etika együtt szükséges ehhez. A fenntarthatósági probléma a környezeti és társadalmi bajoknak a tünetegyüttese. Elsősorban arról szól, hogy az emberi közösségek harmonikusan fennmaradhatnak-e. A közösségek belső harmóniájának külső feltételrendszeréhez tartozik a munka és a jövedelem: a közösség tagjai el tudják látni egymást, értelmes, kreatív, emberhez méltó tevékenységek révén. Azonban az egésznek a forrása és fészke a természet.
–A Védegyletből kinőve nemrégiben megalakult az Élőlánc Magyarországért párt. Lányi András, a párt elnökségi tagja a Népszabadságnak azt nyilatkozta, nem lehetséges a környezetvédelem, mert egy ab ovo környezetellenes világban nem lehet védeni a környezetet. Akkor mit szeretnének elérni?
-A környezetet önmagáért védeni itt-ott, esetről esetre valóban esélytelen. Meg kell mutatnunk a világnak, hogy a legtöbb esetben Toldiné magatartásával védjük a környezetet, aki ugye „testével takarja Györgyöt és úgy védi, pedig nem is Györgyöt, hanem Miklóst félti”. Legtöbb esetben, amikor környezetet védünk, elsősorban az embert védjük, aki maga alatt vágja az ágat, s ezért rá kell vennünk, hogy ne tegye. Az más kérdés, hogy az ág is védelemre érdemes, hiszen a természetnek, a teremtett világnak és a benne megnyilvánuló igazságnak önmagában is értéke van, amit nem mi hoztunk létre. Milyen jogalapunk van elpusztítani valamit, amit használatra kaptunk? Nem is tudnánk létrehozni, ha akarnánk se. Ne képzeljük magunkat Istennek! A teremtés előtt megilletődötten kéne állnunk. A mai ember életmódja nem azokat a célokat szolgálja, amiket egyébként ő a maga jószántából maga elé tűzne. Az ember például egészséget szeretne magának és szeretteinek, eközben életmódjával ellene tesz. Okosabb és hosszabb életet akarna, nyugodtabb életritmust, kapcsolatot szeretne tartani a másik emberrel. Jelenlegi eszközrendszerünk ezen célok elérésére alkalmatlan. Félrevezettek minket.. Ezt kell felmutatni. Ez pedig nehéz, mert bizonyos embereknek gazdasági érdeke elfedni ezeket. Ők eleve adottnak, egyedül lehetségesnek állítják be a jelenlegi eszközrendszert. A társadalomnak hatékonyabb jogi-politikai védelemre lenne szüksége a nemzetközi nagyvállalatok irányította agymosás ellenében. Ezt az új eszközrendszert csak jogi-politikai eszközökkel tudjuk megteremteni. Immáron nem elég érveinket civil pozícióból, katedrákról hangoztatni, hanem a parlamentben, ahol a közügyekre befolyással bírók ülnek, ott is szükség van szószékre. Nincs időnk. Nem várhatunk. Mi így látjuk. Más kérdés, hogy vajon a többi választó is így látja-e.
-Ha bejutnának és befolyással lehetnének az ország irányítására, hogyan tudnák az egész világgal szemben képviselni ezt a szemléletet?
-Ez csak úgy megy, ha az ember konkrét, vonzó példákat tud felmutatni. Olyan kreatív sikerekre gondolok, mint amikor egy kistérség környezetbarát gazdálkodást hoz létre. Meg kell mutatni, hogyan lehet ezt megcsinálni. Tényekkel lehet elsősorban érvelni. Kedvenc példám az egyik ír apátság tehenészete, ahol olyan hatékony trágyafelhasználást vezettek be, hogy ma már több jövedelem van a tehéntrágyából, mint a tejből. Ha a tejet kiöntenék, akkor is fönnmaradnának. Az államnak jövedelemre van szüksége. Miért a megújuló munkaerőt adóztatjuk, amiből van bőven, miért nem a nem megújuló erőforrás fölhasználását, ha azt amúgy is fékezni kell, és környezetszennyezéssel jár? A Levegő Munkacsoport minden évben elkészíti a meglévő költségvetés alternatíváját, ahol a bevételek ugyanazok, csak más forrásból származnak. Olyan módon súlyozott adó- és járulék-rendszerre volna szükség, amely a gazdaságot környezetbarát irányba tolja el, s nemcsak a környezetre van tekintettel, hanem családbarátabb, motiválja a gyermekvállalást, többek között a családi adózás segítségével. Ezek mind félmondatban fölvetett, jelzésértékű példák és ötletek. De kötetek szólnak arról, hogy az egész világ nyersanyag felhasználását tízszeresével lehetne visszavetni azáltal, ha nem erőltetnénk a jelenlegi, pazarló technikákat, helyette a kereskedelmi forgalomban egyébként kapható, energiatakarékos megoldásokat választanánk. Nyilván a pazarló technikák gyártóinak is megvan a maguk kalkulációja Nem értem, miért nem kötelezünk minden magyar minisztert, hogy Toyota Priusszal közlekedjék, ha már autóba ül? Most cserélték le több mint 50 milliárdért a kormányzati autóparkot, amikor az előző évben az esztendő autója egy felső-közép kategóriás, hibrid meghajtású autó lett, aminek nem kell külön benzinkút, a magyar benzinkút-hálózaton működik, és szép, elegáns, kényelmes. Miért Audikat vettek? Ez csak egy példa, de szeretném érzékeltetni, hogy a lehetőségek tárháza áll előttünk. Azt kellene a politikusoknak belátniuk, hogy sem az állam bevétele, sem a munkahelyek száma, nem lesz kevesebb, senkinek az egészsége nem lenne rosszabb attól, ha észhez térnünk…
-Nem félnek attól, hogy sok vállalat kivonul majd? Vagy ez nem probléma?
-Ha az ember a környezetszennyezést költségessé teszi, akkor a tiszta technológia jut előnyös helyzetbe, s az jön be. Ha a szállítás drágul, akkor a helyi termék kerül előnyösebb helyzetbe, az erősödik meg. Mindig lesz, aki termeljen, szolgáltasson, legfeljebb az eddigiek egy része másnak adja át a helyét.
–Az európai zöld pártok a baloldalhoz kötődnek. Önök nem. Végülis hol helyezhetőek el, ha elhelyezhetőek egyáltalán a bal-jobb skálán?
-Szeretnénk ebből a rozsdás keretből kilépni, mert egy ökopárt esetében a besorolási próbálkozás erőltetése csak zavart okoz. Hangsúlyozzuk az állam szerepét, a közösségi tulajdon fontosságát a közszolgáltatások terén? Szocialisták vagyunk! Harcolunk a természeti és kulturális örökség megőrzéséért? Konzervatívok vagyunk! Védjük az ember méltóságát, szabadságait, a közösségek jogait? Szabadelvűek vagyunk!
–Milyen lesz a viszonyuk a Védegylettel?
-Ha arra érdemesek leszünk, tehát szakmailag pontosak és jók, emberileg tisztességesek, akkor támogatni fogják az Élőláncot. Ha nem ilyenek lennénk, akkor ne is támogassanak! Nekünk továbbra is igen fontos a Védegylet, illetve azok a civil szervezetek, amelyeknek ki-ki tagja: szakmai hátországot, társadalmi kapcsolatot, baráti kört, politikai kontrollt jelentenek. De pártvezető ne akarjon civil szervezetet is vezetni. Az ember adott pillanatban vagy evez vagy kerékpározik – a vizibicikli csak poénnak jó…
Kapcsolódó anyagok:
