A rovat kizárólagos támogatója

Április 22-e a Föld Napja. A jeles nap alkalmából Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter tegnap elismeréseket adott át a kecskeméti városházán tartott központi ünnepségen.

Pro Natura díjat adományozott:

Dr. Budayné dr. Kálóczi Ildikónak, a debreceni Tóth Árpád Gimnázium tanárának, a természet szolgálatában környezeti nevelőként hosszú időn át végzett munkája, Hajdú-Bihar megye természeti értékeinek megismertetése érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként.

A Magyar Természetvédők Szövetségének, a természet egészének védelme, a civil természetvédelem szervezése, szakmapolitikai céljaik megvalósítása érdekében kifejtett munkásságukért, hazai és nemzetközi tevékenységükért.

Dr. Majer József kandidátusnak, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanárának, a Dél-Dunántúl természeti értékeinek védelme érdekében végzett munkája, továbbá egyetemi oktatói munkássága, hazai és nemzetközi tevékenysége elismeréseként.

Péchy Tamásnak, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület budapesti csoportja elnökének, a természetvédelem területén hosszú időn át tanúsított kiemelkedő hazai és nemzetközi tevékenysége, különösen a rákosi vipera megőrzése érdekében kifejtett munkája elismeréseként.

Salamon Gábornak, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóságigazgatójának, Aggtelek és környéke turisztikai fejlesztése, az Igazgatóság tevékenységének elismertetése, a magyar-szlovák természetvédelmi és területfejlesztési kapcsolatok szélesítése érdekében végzett munkájáért.

Pro Natura Emlékplakettet adományozott:

Czippán Katalin matematika-fizika szakos tanárnak, a környezeti nevelés területén a természetvédelem és a környezetvédelem érdekében végzett munkássága, szervező tevékenysége, mintaprogramok kidolgozása elismeréseként.
Dr. Csörgő Tibornak, az ELTE Biológiai Intézete tudományos munkatársának, a biológiai és az állatvilág fiatalokkal történő megismertetése, megszerettetése, oktatói tevékenysége, hazai és nemzetközi ornitológiai munkássága elismeréseként.
Fersch Attilának, a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság osztályvezetőjének, a természetvédelem érdekében kifejtett környezeti nevelési tevékenységéért.
Dr. Gaskó Béla főmuzeológusnak, a szegedi Móra Ferenc Természettudományi Múzeum igazgató-helyettesének, több mint három évtizedes szakmai tevékenysége, a Dél-alföld természeti értékeinek feltárása, védetté nyilvánítása érdekében végzett munkássága, tudományos kutatói életpályája elismeréseként.
Dr. Horváthné Papp Ibolyának, a szekszárdi I. Béla Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola tanárának a természetvédő, környezettudatos nevelés terén végzett több évtizedes eredményes tevékenységéért.
Sinkóné Póka Mária birtokügyi osztályvezetőnek, a KvVM Természetvédelmi Hivatal munkatársának, a védelemre érdemes területek védetté nyilvánítása, földbirtokügyi tevékenysége, a védett növények és állatok gyakorlati védelme érdekében hosszú időn át kifejtett munkája elismeréseként.
Dr. Standovár Tibornak, az ELTE Növényrendszertani és ÖkológiaiTanszék egyetemi docensének, a hazai erdők természetvédelmi kezelését megalapozó kutatásaiért, az erdőrezervátum hálózat kialakításában, az EU élőhelyvédelmi irányelv előírásainak teljesítése érdekében végzett munkája elismeréseként.
Széll Antalnak, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrkerület-vezetőjének, a Dél-Alföld madárvilágának megóvása, bemutatása, a hazai túzokvédelem érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként.
Urbán Sándornak, a Jászkun Természetvédelmi Szervezet elnökének,a madár- és a természetvédelem érdekében hosszú évtizedek óta végzett munkájáért, a természetvédelmi értékek megőrzésében, fenntartásában kifejtett tevékenységéért.
Dr. Vajna Tamásné főosztályvezető-helyettesnek, a KvVM Birtokügyi és Agrárharmonizációs Főosztály munkatársának, a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program, az Érzékeny Természeti Területek Célprogramjai kidolgozása, működtetése, továbbá a nemzeti parkok területén a természetkímélő mezőgazdasági módok koordinálása során kifejtett tevékenysége elismeréseként. 

Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott:

Balázs Tibornak, Sajókaza Község polgármesterének, a községtermészeti és környezeti értékeinek megóvása és fejlesztése érdekében végzett munkássága, a térség hulladékkezelésének megvalósítása, a Szuhavölgyi Bányászlakta Települések Önkormányzati Szövetségében végzett tevékenysége elismeréseként.
Bártol Istvánnak, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrkerület-vezetőjének, a Szikra-rét és az Alpári-rét természeti értékeinek védelme, a hazai és a dél-vidéki kapcsolatok fejlesztése során, továbbá az EUROPARC Ifjú Természetvédelmi Őr Program szervezésében végzett munkájáért.
Borbáth Péternek, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság területi felügyelőjének, a Hevesi-Sík természeti értékeinek feltárása, megőrzése, a Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet vizes élőhelyeinek rekonstrukciója érdekében kifejtett tevékenységéért.
Farkas Rolandnak, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi felügyelőjének, a terület természeti értékeinek feltárása és megőrzése érdekében, különösen a madár, csiga és virágos fajok, fajcsoportok feltárása során végzett munkájáért.
Fodor Évának, a Budapesti Természetbarát Sportszövetség tisztségviselőjének, a természetjárás során a természetvédelem érdekében kifejtett közel öt és fél évtizedes tevékenysége, fáradhatatlan munkája elismeréseként.
Galambos Tamásnak, a Dél-dunántúli Környezetvédelmi,Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség osztályvezető-helyettesének, a természet- és tájvédelmi előírásoknak a környezetvédelmi hatósági joggyakorlatba történő integrálásáért.
Gáspár János nyugalmazott ajkai pedagógusnak, Fekete István szellemi hagyatékának ápolásában végzett elévülhetetlen munkásságáért, a természet és környezet szeretetére nevelés érdekében hosszú időn át kifejtett tevékenysége elismeréseként.
Hegedűs Antalnak, a KvVM Műszaki és Ellátási Főosztály főmunkatársának, miniszteri gépkocsivezetőnek, kimagasló szorgalommal, megbízhatóan végzett tevékenysége elismeréseként, a balesetmentes közlekedésért.
Horváth Zoltánnak, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság tájegységvezetőjének, a Dráva menti élőhelyek fenntartása, bemutatóhelyeinek kialakítása, kezelése, a réti sas védelmi program országos szervezésében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként.
Jári Lászlónénak, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság pénzügyi előadójának, a természetvédelemhez kapcsolódó gazdasági területen hivatástudattal színvonalasan végzett munkája elismeréseként.
Kovács Zoltánnak, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság osztályvezetőjének, majorságvezetőnek, a magyar tarka marha és a muraközi ló génmegőrző program elindítása és működtetése, az agrár-környezetvédelmi program során a helyi gazdálkodókkal kialakított eredményes együttműködés érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként.
Meszlényi Jánosnak, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságnyugalmazott természetvédelmi őrének, közel négy és fél évtizedes, a természetvédelmi, vadvédelmi munkája, az élővilág árvizek alatti viselkedésének megfigyelése során végzett tevékenysége, különösen a Mártélyi Tájvédelmi Körzet érdekében kifejtett munkássága elismeréseként, 70. születésnapja alkalmából.
Pusztai Mátyásnak, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság birtokügyi felügyelőjének, a védett területek állami kézbe és természetvédelmi kezelésbe kerülése érdekében végzett kitartó, elhivatott munkájáért.
Saly Erikának, a dévaványai Ványai Ambrus Általános Iskolakörnyezeti nevelőjének, sokoldalú környezetvédelmi nevelői, pedagógusi tevékenysége, az ifjúság természet szeretetére nevelése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként.
Sipos Ferencnek, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság ökológiai felügyelőjének, a nemzeti park természeti értékeinek kezelése, a Natura 2000 területe kijelölése során végzett munkája elismeréseként.
Tolnay Zsuzsának, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság osztályvezetőjének, a nemzeti park ökoturisztikai termékfejlesztése, a Baradla-barlang Vöröstó-Jósvafő közötti rekonstrukciójának menedzselése során végzett munkája elismeréseként.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás