A rovat kizárólagos támogatója

A tenyeres-talpasok állítólag egyre szemtelenebbül dézsmálják a kaptárokat, a szintén sokasodó ordasok pedig a vadállományt, s ezzel mind komolyabb konkurenciát jelentenek a vadászoknak. Az utóbbiak olyan komolynak tartják a helyzetet, hogy azt követelik, legyen a farkas ismét egész évben vadászható.

Ami a medvéket illeti, belőlük becslések szerint mintegy három-hatszáz él a szabad természetben, de azelőtt általában távol tartották magukat az emberi településektől. Ahogy azonban csökken a szabadban található élelem mennyisége, úgy válnak egyre kevésbé félénkké, s a Besztercebánya közelében lévő Klenovec (Klenóc) község határában május közepén például vagy ötven kaptárt fosztottak ki. Ezenkívül most már szinte rendszeresen “kukáznak” a turistaszállók szeméttároló helyein. Még jó, hogy emberrel való összetűzésről az idén, legalábbis eddig, eddig nem jött hír.

A farkasokat az első világháború után csaknem teljesen kipusztították, de ma már mintegy 150 fősre becsülik állományukat. A vadászok szerint a falkák létszámának növekedése nyomán már rég nem igaz, hogy a farkasok főként az idős és beteg állatokat ejtik el. Egy nyolc farkasból álló falka könnyedén elbánik egy felnőtt, egészséges szarvassal is – állítják az erdészek. Az idei, különösen kemény télen a farkasok konkurenciát jelentettek a vadászok számára, falkákban támadva a szokásosnál jóval nagyobb számban ejtettek el a tél miatt legyengült rőt vadat, így a vadászok az erdészekkel együtt nem vagy alig lőtték, sokkal inkább etették a szarvasokat és őzeket, hogy megerősödjenek az állatok, és ne essenek túl nagy számban a farkasok áldozatául.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás