Hirdetés

A Magyar Természetvédők Szövetsége levélben fordult az Európai Beruházási Bankhoz azzal a kéréssel, hogy a fontolja meg, finanszírozza-e továbbra is a magyar autópálya-hálózat bővítését. Az MTVSZ szerint az autópálya építésekkel együtt jár a nagy mértékű korrupció, egyértelműen negatív hatással van környezetünkre, miközben gazdaságélénkítő hatása erősen vitatott.

Az Európai Beruházási Bank (EIB), az EU házi bankja több jelentős autópálya beruházást finanszírozott hazánkban az elmúlt időszakban. Mivel a magyar kormány az elmúlt években sikertelenül próbálkozott az autópálya építés költségeinek állami költségvetésen kívülre helyezésével, most többek között az Európai Beruházási Banktól próbál újabb forrásokra szert tenni az erőltetett ütemű fejlesztésekhez.

A levélben a Magyar Természetvédők Szövetsége felhívja a bank figyelmét arra, hogy több jelentős korrupciós botrány is kapcsolódik az autópálya építésekhez. 2003-ban leváltották az Állami Autópálya Kezelő Rt. elnökét és vádat emeltek ellene különösen nagy értékű sikkasztás miatt. 2004-ben több mint 7 milliárd forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal, mert négy autópálya építő cég versenykorlátozó módon felosztotta egymás között a piacot. Az elmúlt napokban napvilágra került hírek szerint, a STRABAG osztrák vállalat közvetítőkön keresztül jelentős összegeket juttatott magyar kormánypártoknak. A STRABAG az EIB által finanszírozott három autópálya beruházásból kettőben is érdekelt: M0 keleti szektor M5 és 4.sz. főút közötti szakasza, M35 Görbeháza- Debrecen szakasz.

Egyre többen kérdőjelezik meg – köztük a tudományos élet képviselői is -, hogy az autópálya-hálózat fejlesztése a politikusok által erőteljesen hangsúlyozott gazdaságélénkítő hatással jár-e, miközben a természetre tett negatív hatásai nagyon is kézzelfoghatóak – mondta dr. Farkas István, a Magyar Természetvédők Szövetsége ügyvezető elnöke.

Az Európai Beruházási Banktól kértük, hogy vegye komolyabban feladatát és az európai adófizetők pénzével felelősségteljesebben bánjon. Felszólítjuk a bankot, hogy mielőtt újabb autópálya építéseket finanszírozna Magyarországon, hallgassa meg a tudomány és civil szféra képviselőit is, illetve hozza nyilvánosságra a hitelbírálat ütemtervét, hogy abba az érintettek is elmondhassák véleményüket. Az autópálya építések helyett a közösségi közlekedés támogatására, elkerülő utakra és a meglévő úthálózat felújítására lenne szükség – mondta Éger Ákos, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Bankfigyelő Hálózat munkatársa.

MTVSZ levél az Európai Beruházási Bankhoz

További információ:

Éger Ákos, programvezető, Magyar Természetvédők Szövetsége,
tel.:1/216-7297, mobil: 20/9946-577, akos@mtvsz.hu 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás