Hirdetés

„Ez talán az utolsó pillanat, amikor a politikai ellenségeskedés elfajulása megakadályozható” – írják nyílt levelükben a Civil Fórum szervezői.

Az Országos Civil Fórum szerint a forradalom ötvenedik évfordulóján foganatosított hatósági intézkedések rendőrállami hagyományokat idéztek, ezért levélben fordult a köztársaság elnökéhez. Sólyom László közbelépést kérik, hogy a kegyetlen és jogtalan hatósági intézkedések elrendelői ne kerülhessék el a felelősségre vonást. (A levél alább olvasható.)

A Civil Fórum kezdeményezéséhez csatlakozó Duna Charta és az Élőlánc Magyarországért békés megemlékezésre hív november 3-án pénteken 4 órára, tiltakozásul a forradalom ünnepét meggyalázó erőszak ellen. A résztvevők a budapesti Madách téren, a 23-iki rendőrségi lovasroham színhelyén gyülekeznek, onnan vonulnak a Kossuth térre, az 56-os mártírok emlékművéhez, ahol a kegyelet mécseseit fogják elhelyezni.

A nyílt levél szövege:

Elnök Úr!

 

Önhöz mint az alkotmányos rend legfőbb őréhez fordulunk. Ezt a rendet 2006. október 23-án súlyos sérelem érte. Nemzeti ünnepünket meggyalázták. A rendbontó csoportok ellen jogosan fellépő rendőrség a békés tüntetőkre is rátámadt, az ünneplő sokaságot könnygázzal, gumibottal kergette szét. Az ellenzéki párt gyűléséről távozókat lovasroham gázolta le. Nőket és gyermekeket bántalmaztak, elvágva menekülésük útját. Gumilövedékkel oltották ki egy járókelő szeme világát, másoknak súlyos sérülést okoztak.

A forradalom ötvenedik évfordulóján ismét vér piroslott a pesti utcán. Véleményünk szerint az emberi jogokat súlyos sérelem érte ezen a napon, és a magyar rendőrség becsületén folt esett. A törvényes rendbe vetett bizalom, a rendvédelmi szervek tekintélye jóvátehetetlenül sérült. Akik e felesleges, kegyetlen és jogsértő eljárásra parancsot adtak, visszaéltek hatalmukkal. Felelősségre vonásuk nem maradhat el.

Elnök Úr! Ez talán az utolsó pillanat, amikor a politikai ellenségeskedés elfajulása megakadályozható, az erőszak szülte félelem és a félelem szülte erőszak rossz spirálja megállítható. Tisztelettel kérjük és elvárjuk közbelépését: erkölcsi tekintélyét latba vetve érje el, hogy az önkényes eszközökhöz folyamodó végrehajtó hatalom tetteire pártatlan ügyészi vizsgálat derítsen fényt, és a bűnösök megnevezése, felelősségre vonása ne maradjon el!

Tisztelettel,

Ángyán József, Czakó Gábor, Derce Tamás, Ertsey Attila, Fábry Sándor, Farkas Attila Márton, Gazsó Ferenc, Hegedüs Zsuzsa, Horváth Zalán, Jávor Béla, Kajner Péter, Karátson Gábor, Kardos Gábor, Lányi András, Náray-Szabó Gábor, Schneller István, Sipos József, Szabó János, Szebedy Tas – az Országos Civil Fórum résztvevői, valamint Hankiss Elemér.

Sajtókapcsolat:

Karátson Gábor (Duna Charta) 1/318-7527,
Lányi András (Élőlánc Magyarországért) 70/335-3407 alany(kukac)axelero.hu ,
Náray-Szabó Gábor (Országos Civil Fórum) 20/480-5104 civilforum2006(kukac)freemail.hu

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás