A rovat kizárólagos támogatója

A Magyar Természetvédők Szövetsége sürgeti a kormányt, hogy olyan biomassza stratégiát fogadjon el, amely a bioüzemanyagok termelését társadalmilag és környezeti szempontok szerint is elfogadható keretek közé szorítja.

A Magyar Természetvédõk Szövetsége – Föld Barátai Magyarország (MTVSZ) már korábban is többször felhívta a figyelmet, hogy a bioüzemanyagok meggondolatlan elterjesztése veszélyeket jelent a biológiai sokféleségre, valamint maga után vonja az élelmiszerek és a takarmányárának emelkedését. Ugyanakkor nem járul érdemben hozzá az éghajlatváltozás mérsékléséhez sem.

A természetvédõk szerint nem helyes, hogy az Európai Unió legutóbbi tanácsülésén azt a célkitûzést fogadták el, hogy 2020-ra a tagállamok 10 százalékosra növeljék a bioüzemanyagok felhasználását. Sajnos az EU célkitűzésekre is hivatkozva hazánkban jelenlegi fejlesztéspolitika keretében több, uniós forrásokat is felhasználó program (pl. Új Magyarország FejlesztésiTerv, Új Magyarország Vidékfejlesztési Terv) támogatni kívánja a bioüzemanyagok termelését.

A bioüzemanyagok elterjedésének támogatása óriási hiba, amelyre már a nagy nemzetközi tekintélynek örvendõ OECD is felhívta a figyelmet – emelte ki Farkas István, az MTVSZ ügyvezető elnöke. A néhány nappal ezelõtt nyilvánosságra került dokumentumban az OECD is arra figyelmeztet, hogy meg kell szüntetni a bioüzemanyagok elõállításának támogatását, mert jelentõs élelmiszerár-emelkedést okoz és környezeti hatásai akár még a benzinnél és a dízelnél is rosszabbak lehetnek. Az OECD szerint az európai kormányok nem veszik figyelembe a bioüzemanyagokkal szembeni, egyre erősödő aggodalmakat. 

Az elmúlt napokban a Föld Barátai Európa környezetvédő szervezet is felszólította az Európai Uniót, hogy vesse el a mezõgazdasági eredetű üzemanyagok 10 százalékos részarányára vonatkozó célkitűzést.  Midezek fényében a Magyar Természetvédők Szövetsége arra kéri a kormányt, hogy ne adjanak pénzügyi támogatást a bioüzemanyagok elõállítására és felhasználására. Sürgetjük egy olyan biomassza stratégia kidolgozását, amely a bioüzemanyagok termelését társadalmilag és környezeti szempontok szerint is elfogadható keretek közé szorítja – jelentette ki Farkas István.

A megújuló energiaforrások nem szolgálhatják egy növekvõ energiaigény kielégítését, ehelyett a teljes energiafelhasználás csökkentésére van szükség! Ehhez az energiatakarékossági és energiahatékonysági lépéseket kell ösztönözni, amelyek környezeti szempontból is elfogadhatóbbak, és gazdaságilag is hatékonyabbak – tette hozzá Fidrich Róbert, az MTVSZ programvezetője.

Az MTVSZ napokban megjelent Biomassza dilemma című kiadványa tudományos igénnyel elemzi a biomassza termelés és felhasználás kérdéskörét.

További információ:

Fidrich Róbert, MTVSZ, tel: (1)216-7297
Botár Alexa, MTVSZ, tel: (1)216-7297

Kapcsolódó anyagok:

OECD figyelmeztetés bioüzemanyag ügyben

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás