Hirdetés

Túlszaporodtak a farkasok Kárpátalja erdeiben. Becslések szerint számuk eléri a kétszázat, miközben a múlt század kilencvenes éveiben negyvenet-ötvenet, 2000-ben pedig százötvenet tartották nyilván. Kárpátalja főerdésze, Volodimir Misura szerint a megye területéhez mérten legfeljebb hetven lenne az optimális.

A szakember a Rio című ungvári hetilapnak nyilatkozva óvott a pánikkeltéstől, de felhívta a figyelmet arra, hogy nemcsak az ordasok túlszaporodásával van baj. Szerinte még nagyobb gondot jelent, hogy az állatok túl közel merészkednek az emberekhez. Misura nem zárta ki, hogy az ilyen viselkedésnek örökléstani okai vannak: a fenevadak ugyanis a kutyákkal kereszteződtek, bár ezt a lehetőséget – mint mondta – tudományosan még nem vizsgálták.

Volodimir Misura elmondta, most dolgozzák ki azokat a módszereket, amelyekkel a populációt harmadára apaszthatnák. Szerinte igyekezni kell, mert ha a farkasokat felveszik az ukrán Vörös könyvbe, akkor a szakma tehetetlen lesz velük szemben.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás