Hirdetés

Két alagutat építenek a medvéknek, farkasoknak és hiúzoknak egy védett területet átszelő cseh vasúti pálya alatt a szlovák határ közelében, hogy a vadak biztonságosan kelhessenek át a sínpáron.

Az alagutak az észak-morvai Bocanovice és a szomszédos Szlovákia határa közötti szakaszon épülnek meg. Ez védett természeti terület, amelyen csak azzal a feltétellel engedték át a vasúti forgalmat, ha ilyen alagutakat is terveznek hozzá a környéken élő állatoknak – nyilatkozta a Föld Barátai (Duha) elnevezésű ostravai környezetvédő szervezet egyik munkatársa.

Az alagutaknak legalább 20 méter széleseknek és öt méter magasaknak kell lenniük, és éppen az állatok vonulási irányába kell esniük. “Nemzetközi jelentőségű ennek az átjárásnak a biztosítása. A farkasok, hiúzok és medvék itt valóban három határon át vándorolnak” – hangsúlyozta az aktivista, aki megemlítette, hogy korábban sok nagyvad pusztult el a cseh-lengyel-szlovák határtérségben a közlekedési útvonalakon átkelve.

Hasonló átjárót terveznek a fölé a négysávos autóút fölé is, amelynek forgalma várhatóan egy közeljövőben megnyíló Hyundai-gyár beindulása miatt növekedik meg jelentősen. A vállalat létrehozásáról szóló dokumentumot a morvaországi és sziléziai hatóságok hagyták jóvá. A gyár támogatja a vadhíd megépítését, ám úgy tűnik, mégsem készül el időben. Vita van még a környezetvédők és az illetékes minisztérium között is, mert a kabinet 40 méter széles hidat hagyott jóvá, a természetbarátok szerint viszont 80 méteresre lenne szükség.

A legutóbbi felmérés alapján a Beszkidekben körülbelül tíz farkas és egy medve él, a hiúzok száma pedig a korábbi megfigyelésekhez képest csökkent.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás