A Magyar Nemzeti Parkok Hetén országszerte sokféle programot kínáltak a látogatóknak. Az eső szinte minden nap esett, de a természet ettől még működött, a szentjánosbogarak rajzottak. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság területén alighanem az Alcsúti Arborétumban rendezett szentjánosbogár-séták vonzották a legtöbb embert.
Az Alcsúti Arborétum – az ország egyik legszebb angolparkja – Budapesttől alig 40 kilométerre, a Váli-völgyben található. Halász Ferenc 1986 óta az Arborétum közvetlen szomszédságában lakik, így aztán évtizedek óta csodálja a tavaszi hóvirágokat, az őszi lombszíneződést, és nyár elején a szentjánosbogarak rajzását is. Mikor 2007 márciusában civil lelkesedésből átvette az Arborétum vezetését, új programokon is elkezdett gondolkodni. Megindultak a koncertek, előadóestek, de a kulturális eseményeket most nem részletezzük. Ez a cikk kizárólag – vagy majdnem kizárólag – a szentjánosbogarakról szól. Arra a kérdésre, hogy honnan jött a szentjánosbogár-séták ötlete Halász Ferenc a Greenfo-nak egészen egyszerű választ ad: „Rájöttem, hogy annyira nem lehetek önző, hogy ezt az élményt saját magamnak megtartom.”
Lássuk hát a szentjánosbogarakat! A világon kb. kétezer fajuk él, Magyarországon mindössze három. Az Alcsúti Arborétumban a Szent Iván-éj környékén körülbelül két hétig a nagy szentjánosbogár rajzik. A biológusokról köztudott, hogy kutatásuk tárgya iránt elfogultak, Dr. Mészáros Zoltán rovarász mégis ezt mondja a nagy szentjánosbogárról: „Ha nappal meglátom, mindennek nevezhetem, de szépnek aligha. A rajzása viszont tényleg gyönyörű.” Pedig Mészáros Zoltán tényleg sok szép természeti jelenséget láthatott a világban, nemcsak a Kertészeti Egyetem professzora volt, de éveken át tanított és kutatott Mexikóban és Kubában is. Szentjánosbogár ügyben ő Halász Ferenc legfőbb szakmai támasza.
A szakvezetéshez viszont Halász Ferencnek már nincs szüksége segítségre, kiforrott koncepcióval rendelkezik. Június 23-án, kedden este fél 9-kor mi is elindulhattunk a titokzatos sétára. Mint kiderült, ez már az idei nyolcadik séta volt, és arra számítottunk, hogy a rajzás most éri el a csúcsát. De az első órában a 150 fős társaság várakozása csak egyre fokozódott. „A tegnapi séta ingyenes volt, a mai már nem. De belépődíjat nem szedek, csak kilépődíjat, és csak akkor, ha látnak szentjánosbogarakat” – mondta vezetőnk. „A természet mindig megtréfálhat minket.” Szerintem ez csak egy trükk volt, hogy a felnőttek kellően izgatottak legyenek, a gyerekek már így is alig bírtak magukkal. Aztán megálltunk egy 250-300 éves platán előtt, amely már akkor is méretes fa volt, mikor József nádor a szinte teljesen fátlan szántókat, kaszálókat, réteket 1818-ban megvásárolta. Megbámultuk a növényvilág élő kövületeit, a páfrányfenyőket, és a tóparton megsimogattuk a mocsárciprus légzőgyökereit. Mindig elhangzott annyi érdekesség – sőt poén –, hogy a gyerekek hajlandók legyenek folytatni a sétát. A kápolnában a kastélytörténeti kiállítás már nem hozta tűzbe a látogatókat, de egyre közelebb értünk a beteljesüléshez. Mikor negyed 10-kor kiléptünk a fák közé, már csaknem vaksötét volt, és 5 perces tempós éjszakai gyaloglás után felhangzott az első visszafojtott kiáltás: Ott van! Ott is egy! Aztán átgázoltunk néhány tócsán, és a bokrok között egyszer csak ezernyi sárgászöld kis fénypont világított. Megérkeztünk!
Dr. Mészáros Zoltántól tudom, hogy a szentjánosbogár lárvák éppen ezeken az öreg fák alatti, cserjés, nedves mikroklímájú helyeken találnak elegendő csigát és kis rovart, ezért itt bábozódnak be, és a rajzás is itt indul el. Valószínűleg középhegységeinkben többfelé hasonló bőségben rajzanak a szentjánosbogarak, de ezt nem sokan ellenőrzik, este fél 10 felé kevesen bolyonganak ilyen helyeken.
Alcsúton viszont mindenki elégedetten fizette be a kilépőjegy árát, és szerintem Halász Ferenc újabb ötleteinek is sokan „be fognak dőlni”. A nagyszerű hangulatú hóvirág-séták és szentjánosbogár-séták után most novemberre Dr. Mészáros Zoltánnal a téli araszolók rajzására is hívják majd az elszánt látogatókat. Egész másfajta esemény lesz, hiszen most tilos volt fényt gyújtani, novemberben viszont mindenkinek zseblámpát kell hoznia magával. Csak így van esély arra, hogy megpillantsák a szárnytalan nőstények körül röpködő hímeket. De azt hiszem, minden különbség ellenére a lényeg most is ugyanaz: Halász Ferenc és csapata azt akarják, hogy kicsik és nagyok szépnek lássanak olyan rovarokat, amelyekért rendes körülmények között eszünkbe nem jutna lelkesedni. Most júniusban ez sikerült. Lehet, hogy az újabb ötleteik is bejönnek?
Fotók: Farkas Petur
