Aggtelek környéki kalandozások színjátszólepkékkel, hucul lovakkal és tőzegmohaláppal.
Víznyelőkkel tarkított tanösvény
Aggteleki úti beszámolóm első része ott azzal ért véget, hogy amikor kiléptem a Baradla-barlang 10°C-os hűvöséből, fülledt idő fogadott, olyannyira, hogy be is párásodott a fényképezőgépem optikája. Igencsak esőre állt az idő, de végül megkönyörült rajtunk az ég. (Hozzátartozik a képhez, hogy a régi kenutúrás, illetve norvég bölcsesség szerint „nincs rossz idő, csak rossz felszerelés”, de az ember napsütésben mégiscsak jobban szeret kirándulni, mint esőben.) Így kövekezhetett programom következő eleme, a fokozottan védett területen vezető Baradla-tanösvény. Túravezetőmmel, Huberné Kreszivnik Viktóriával egy Aggtelektől Jósvafőig tartó kellemes kirándulást tettünk meg.
A 7,5 km-es útvonalon a túrafüzet tanúsága szerint régebben még tájékoztató táblák szolgálták a nagyérdemű közönség okulását – sajnos a táblák nagy része mára eltűnt. A túra a Baradla-barlang bejárata feletti látványos sziklafaltól (melynek tetején vörös vércse fészkel) indul. A nyílt karszt – azaz ahol fedetlenül, kitakarózva szemlélhetjük a sziklákat – és a fedett karszt határán mentünk végig.
Egy ideig karsztbokorerdőben haladtunk, majd betértünk Aggtelek határára, ahol egy kis őzikét figyeltünk meg, amint a fűben keresgélt. Megnéztük az Aggteleki tavat, és a mellette lévő karros hegyoldalt, majd a Zombor-lyuk és a Ravasz-lyuk víznyelőket. Láttunk borókákat, majd a sárgahasú és vöröshasú unka- (béka) fajok hibridjét a Vörös-tóban. Megszemléltük a különös alakzatot képező a Medve-sziklákat is. A túra Jósvafőn, a Komlós-forrásánál ért véget, amely a Béke-barlang vizét hozza a felszínre.
Lestük a lepkéket
Másnap a Nemzeti Parkok Hete alkalmából rendezett „Lepkelesen” túrán vettem részt. Itt, ha szóba került az időjárás, elsősorban nem saját magunk, hanem a látvány miatt aggódtunk. A lepkék ugyanis esős időben elbújnak, és olyan helyeket keresnek, ahol szárazak maradnak. Borús időben már látni egy-két pillangót, de sokukat csak a verőfényes napsütés csal elő a sűrűből.
Jósvavőn a fagyizó előtt mintegy húszan gyülekeztünk reggel kilenc-negyed tíz körül. Számos gyerek és két német vendég is volt köztünk; a túravezető ismét Viki volt. Ekkor még borús volt az idő, kicsit csepegett az eső. Innen a Tohonya-völgybe mentünk fel. Egy ideig az erdőben haladtunk, majd több, egymást követő tisztásra értünk ki. Itt kezdődött az akció: a lepkehálózás. Viki a réten szaladgált a lepkék után, majd amikor sikerült egyet a hálóba fogni, óvatosan kiemelte, megmutatta nekünk, és beszélt egy kicsit a fajról.
Az idő közben felderült – felszakadozott a felhőzet, ahogy az időjárás-jelentésben mondanák, így mi is több lepkét láttunk. Egy útkereszteződésnél a földútra szállva tízesével lehetett látni a színjátszólepkéket, másutt farkasürülékre szálltak rá csoportosan. Aggtelek környékére ugyanis az utóbbi két-három évtized során visszatelepültek a farkasok. Továbbmentünk a Lófej-völgybe, ahol napközben szabadon élnek a hucul lovak. Itt nem láttuk őket, Jósvafőn viszont láttam egy fajtatársukat, mint azt fotóm is tanúsítja.
Nem csak farkasok, hanem ürgék is élnek a környéken – a Lófej-völgyben hallottuk füttyüket. Jósvafőre visszatérve a Zöld Szigetet néztük meg – itt a Nemzeti Parkok hete alkalmából több napon keresztül gyerekeknek szóló játszóház, illetve mikroszkóppal felszerelt kis természetbúvár laboratórium üzemelt.
16 ezer éves lápok
Másnap hajnali fél négykor keltem – korán kellett indulni ugyanis a madárhanghallgatással egybekötött Mohos-túrára. A madarak általában hajnalban a legaktívabbak éneklés szempontjából – kivéve, amikor esik az eső. Márpedig most esett, így csupán néhány madarat hallottunk, főleg csilp-csalp füzikéket. Az eső, és talán a korán kelés egyébként a Homo sapiens egyedeket is visszariasztotta a túrázástól, így a nemzeti park két munkatársával együtt négyen voltunk. A kirándulás fő attrakciója a Kelemér közelében található Nagy-Mohos és Kis-Mohos volt, két fokozottan védett tőzegmohaláp. Ezek tulajdonképpen olyan tavak, amelyek felszínén tőzegmohák és szőrmohák alkotnak lebegő szigetet, és az elmúlt évezredek során alattuk vastag tőzegréteg képződött. A felszín, bár süppedős, elbírja az embert is – mivel azonban a lápok fokozottan védettek, tilos bemenni rájuk. A tőzegmoha-szigetek már be is erdőültek, többek között molyhos nyír is nő rajtuk.
Túravezetőnk, Drozd Attila elmondása szerint szinte az összes neves magyar botanikus megfordult ezen a kivételes adottságú területen. A legfontosabb kutatásokat Boros Ádám és Zólyomi Bálint végezte. Érdekes módszer, amikor fúrást végeznek a tőzeg rétegeiben, és meghatározzák a korábbi rétegek korát, illetve a bennük található polleneket. Ezen kutatások eredményeképp lehet tudni, hogy a kép láp medencéje nagyjából 16 000 éve alakult ki.
Egy élménydús hétvége után elégedetten tértem vissza Budapestre – azzal az elhatározással, hogy majd újra elmegyek Aggtelek környékére, hiszen a nemzeti parkosok elmondása szerint még számos felfedeznivalót tartogat a vidék.
A cikk második részéhez a Baradla Tanösvényről szóló túravezetőfüzetet használtam fel segítségképp. Köszönöm az Aggteleki Nemzeti Park munkatársainak a riportom elkészítéséhez nyújtott segítségüket!
