A rovat kizárólagos támogatója

Köztudott, hogy a rég kipusztult (kipusztított) aranysakál visszatelepült hazánkba. A régebben nádifarkasnak is nevezett ragadozót azonban nem nagy örömmel fogatuk a Dél-Alföld és a Dél-Dunántúl háborítatlan vidékein.

A sajtóban egyik cikk a másik után jelenik meg kártételeikről, az őzek pusztulásáról. Környékünkön is megjelent már a sakál, egyelőre ő az Őrjeg mocsarainak csúcsragadozója. Felbukkanása várható volt, ugyanis a hasonló ragadozók kiirtása utáni biológiai űrt előbb-utóbb valami elfoglalja. Kártételük nagyságát azonban megkérdőjelezhetjük. A sakál alig nagyobb egy rókánál. Egészséges őzet egy ekkora állat képtelen elejteni.

Előfordulhat természetesen, hogy elejt egy gidát vagy egy beteg példányt, de az egészséges vadat még nagyobb rokona, a farkas sem éri utol. Jártam olyan vidéken, ahol a sakálok kórusban vonítottak esténként, és eszébe se jutott az ottani vadászoknak félteni tőlük a vadállományt. Jártam a Kárpátok több vidékén, ahol él farkas, hiúz és medve, a nagyvad állományt mégse tudják számottevően visszaszorítani. Olvastam, hogy Afrikában egy oroszlán átlagosan 17 antilop méretű állatot öl meg évente.

Akkor mennyit ölhet egy sakál?

A farkas táplálékának 90 %-a rágcsáló. Mennyi lehet a sakálé, ami nem olyan eredményes vadász? Nem hiszem, hogy az egyébként túlszaporodott nagyvadállományban ez a néhány pár ragadozó jelentős kárt tesz. És egyáltalán nem értem, hogy egy visszatelepülő, nem tájidegen faj miért nem fokozottan védett. Remélem, hogy az emberi önzés nem fogja még egyszer kipusztítani ezt a vadat sorstársaival együtt, mert nem tagja egyik vadásztársaságnak sem.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás