A rovat kizárólagos támogatója

Nemrég 15 civil szervezet indított kezdeményezést a hazai pályázati rendszer működésének átalakításáért. A kezdeményezők és az azóta csatlakozott 98 szervezet a hazai fejlesztési területek mindegyikén komoly munkát végeznek az ország érdekében.

A kiszámíthatóbb civil pályázati rendszer kialakításáért 15 civil szervezet által indított kezdeményezéshez immár 98 szervezet csatlakozott.
Az Állampolgári Részvétel Hetének nyitóeseményeként múlt hétfőn tartott demonstráció hatására az érintett állami szervek képviselői (dr. Gulyás Kálmán szakállamtitkár és két munkatársa, SzMM, Paszternák Tímea végrehajtási elnökhelyettes és munkatársa, NFÜ, Lebovits Gábor ügyvezető igazgató és két munkatársa, ESZA, valamint dr. Nagy Ádám, az NCA Tanács elnöke) szeptember 23-án tárgyalóasztalhoz ültek a civileket képviselő háromfős delegációval (Giczey Péter, SZÖVETSÉG a Közösségi Részvétel Fejlesztéséért, Mészáros Zsuzsa, Felső Kiskunsági Közösségi Munkások Egyesülete, valamint Peták Péter, Istenkúti Közösségért Egyesület).

A civilek követelésére, hogy a tárgyalások idejére függesszék föl a 2006-2007-es HEFOP pályázatok lezárása kapcsán az érintett civil szervezetek szerint jogellenesen indított végrehajtási eljárásokat, Gulyás Kálmán szakállamtitkár kilátásba helyezte, hogy a bírósági szakaszba jutott eljárások esetében a minisztérium megvizsgálja a mediációval történő megegyezés lehetőségét. Az SZMM jogászai által másnap jegyzett válaszlevél azonban nem kínál megoldást, és érdemi lépés nem történt.

Amennyiben a szerződésektől elálló ESZA Társadalmi Szolgáltató Kft. a civil szervezetek által vitatott végrehajtási eljárás során a szervezetek számlájáról inkasszóval leemeli a pénzt, az érintett szervezetek duplán fizetik meg a társadalmi fejlesztések érdekében végzett saját tevékenységeik árát! Hiszen megvalósították programjaikat, a szerződésekben foglaltaknak megfelelően elköltötték a pénzt, évekkel ezelőtt kifizették az abban dolgozókat, akik után befizették az adókat, járulékokat (tehát az állam is gyarapodott), kifizették azoknak a banki hiteleknek a piaci alapú kamatát, melyeket a támogatások késedelmes kifizetése miatt kellett felvenniük, és most még egyszer ugyanannyit, plusz a büntetőkamatokat, kifizettetne velük az ESZA! Ez – ha egy program sikertelen, noha nem volt az – , nem csak az ő veszteségük, hanem a pályázatot meghirdető intézményeké is! Ezért folytatjuk a tiltakozást!

A kormányzatot képviselő szakemberek ígéretet tettek a tárgyalások folytatására, így a felek legközelebb szeptember 30-án ülnek tárgyalóasztalhoz. A kezdeményezők továbbra is várják újabb szervezetek csatlakozását a közreadott petícióhoz, valamint a pórul járt szervezetek jelentkezését.

További információk: Peták Péter 70 771 3576
Budapest, 2009. 09. 27.

Farkas Gabriella, sajtóreferens
Közösségfejlesztők Egyesülete
1011 Budapest, Corvin tér 8.
201-5728, 30 5979 059
kozossegfejleszto@gmail.com

Kapcsolódó anyagok:

Kiszámíthatóbb támogatási rendszert!

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás