Jelentősen nőhet a búza ára

Bilkei Bora greenfo - forrás: cop15.dk

2009. október 3. 9:10

A legtöbb országban 2050-ben már gondot jelent a búza termesztése, mivel a felmelegedés ezt egyre körülményesebbé teszi. Vannak azonban olyan államok, amelyeknél kedvezőbb feltételek lesznek a búza vetéséhez, ilyen például Kína.

2050-ben Kínában, Kanadában és Észak-Oroszországban is sokkal több búzát termeszthetnek majd, mint most. A legtöbb országban azonban a klímaváltozás miatti melegedés komoly gondokat okoz és emiatt az egyik legalapvetőbb gabona sokkal drágább lesz. Az Asian Development Bank és a World Bank becslései szerint 40 év múlva a búza tonnánkénti ára elérheti a 334 amerikai dollárt, amely háromszoros áremelkedést jelent a 2000-ben megállapított 113 dollárhoz képest. Ez az egyik legfontosabb következtetése a két szervezet vizsgálatának, mely a világ mezőgazdaságát kutatta a globális felmelegedés tükrében.

A jelentés ugyancsak kitér arra, hogy kisebb mennyiségben termesztenek majd a jövőben rizst és kukoricát is. A rizs ára a 2000-ben számított 190 dolláros tonnánkénti árról 421 dollárra ugorhat fel 2050-ben, a kukorica tonnája pedig 95 dollárról 240 dollárra emelkedhet. Az áremelkedésekért nagyrészt a klímaváltozás a felelős, ám természetesen nemcsak ezzel lehet magyarázni a magasabb árakat. A bolygó populációjának növekedésével egyre nagyobb lesz a gabonákért a kereslet, ez pedig ugyancsak felhajtja az árakat.

Az International Food Policy Research Institute szakembere, Gerald Nelson szerint félő, hogy a fejlődő országok szenvednek majd jobban a klímaváltozástól és a gabonahiánytól. A jelentésben arra is kitértek, hogy 2050-re valószínűleg további 25 millióval nő azon gyerekek száma, akik alultápláltan kénytelen élni. Ezek a gyerekek elsősorban nem a klímaváltozás áldozatai, hanem a túlnépesedésé.




Hozzászólások

Ehhez a hírhez nem lehet hozzászólni.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés