A Przewalski-ló megőrzése

Czinki Zsuzsanna

2009. október 26. 18:45

A Przewalski-lovat az ember már egyszer a kihalás szélére sodorta, azután ugyancsak az ember, körültekintő, fáradtságos és hosszadalmas munkával - most úgy tűnik - meg is mentette.

Gazdaságunk és társadalmunk korlátos természeti forrásokra támaszkodik, ezért mindenképp fontos a környezeti rendszerek komplexitásának megóvása, minden alkotórészük fennmaradásának biztosítása, hogy továbbra is megőrizzük működőképességüket. Az eddigi fajkihalásokat a természet idézte elő: az adott élőlény nem tudott alkalmazkodni a megváltozott környezetéhez. Viszont hogyha egyes élőlények fennmaradását mi fenyegetjük, akkor etikai és erkölcsi kötelességünk is, hogy megakadályozzuk kihalásukat.

A veszélyeztetett fajok megőrzésére tett törekvéseknek két fő típusa van, mindkettőről elmondható, hogy minél korábban, minél nagyobb egyedszámnál kezdjük, annál hatásosabb lesz. Az „in situ” védelem esetében a faj eredeti élőhelyén, helyben teszünk a megőrzéséért. A természetes élőhelyen kívüli, azaz „ex situ” védelem során mesterséges körülmények közt (pl. állatkertekben, vadasparkokban, botanikus kertekben, magbankokban) próbálják az egyedeket fenntartani. Itt a kis populációméret szülte genetikai sodródás és beltenyésztéses leromlás fenyegeti az egyedek életképességét. Ezek genetikai betegségek kifejlődéséhez, az éves szaporulat csökkenéséhez, a termékenység visszaeséséhez, a fiatal állatok halálozásának növekedéséhez vezethetnek Továbbá a kisebb genetikai változatosság révén növekedhet a betegségekkel szembeni érzékenységük, amiknek eközben az összezártság miatt általában jobban ki vannak téve. Ezt kötelező, rendszeres, széleskörű állatorvosi vizsgálatokkal ki lehet küszöbölni, de ezek és maga a tartás, a táplálék biztosítása is hatalmas pénzügyi forrást igényel. Sajnálatos módon a legtöbb esetben csak akkor alkalmaznak ex situ megoldást, ha már túl kicsi a populáció mérete, illetve ha az adott élőlény élőhelye veszélyben van. Az volna a helyes gyakorlat, ha az ex situ és az in situ stratégia kiegészítené, támogatná egymást egy faj populációs trendje csökkenésének kezdetétől és minden ex situ megőrzés célja a faj természetbe való telepítése kellene hogy legyen.

A vadlovak Észak- és Dél-Amerikában, Ázsiában és Európában is elterjedtek voltak egykor. Amerikából a megélénkült vadászatnak és a lehűlő éghajlatnak tulajdonítják kb. 10 ezer évvel ezelőttre tehető eltűnésüket. Európában és Ázsiában ezekhez még hozzájött a háziasítás, a nomád népek területfoglalása és később a magánállatkertekbe történő begyűjtés is. Így a vadlovak végül kiszorultak az emberek által kevésbé lakott területekre. Az egyetlen igazi ma élő vadló, a Przewalski-ló utolsó egyedét vadon 1969-ben látták Mongóliában, ezután a fajt „vadonból kihalt”-nak tekintették. 1977-ben megalakult a Przewalski-ló Visszatelepítési és Megóvási Alap, mely 14 egyed irányított szaporításával kezdte megmenteni a fajt. Ennek eredményeképpen 2008 elején már 1872 törzskönyvezett ló élt, amiből 325 visszatelepítve, eredeti elterjedési területén, gyarapodó populációkban. Mostanra a faj státuszát vadonból kihaltról „különösen veszélyeztetett”-re módosították.

Przewalsky-lovak Hortobágyon
Przewalski-lovak Hortobágyon

A Hortobágyi Nemzeti Parkban az 1997-ben induló Pentezug Project keretében a vadon élő állatok legelésének a szikes pusztai füves élőhelyekre gyakorolt hatását kezdték tanulmányozni a helyi jellemző növény- és állatfajok megőrzése és a veszélyeztetett fajok védelmének érdekében. E célból természetes módon legelő, nagytestű növényevő állatfajokat, Przewalski-lovat, majd „őstulkot” (Heck marha) telepítettek a bioszféra rezervátum magterületén. A Kölni Állatkert támogatásával 1997 óta összesen 29 ló érkezett és 2008 augusztusára 113 egyedet számlálhattunk. A hortobágyi populáció is növekvő trendet követ. Mindez a sok táplálékot nyújtó, ragadozómentes és védett környezetnek, a Pentezugba kerülő egyedek jó kiválasztásának köszönhető.

Kifejlett és egynapos Heck-marha

Kifejlett és egynapos Heck-marha

A nemzeti park 20 évre visszamenő adatai felhasználásával a Przewalski-ló történetéből adódó legnagyobb gondot, a beltenyésztettséget vizsgálva a fundamentális nettó szaporodási ráta, a halálozások, a koreloszlás, az effektív populációméret és a produktivitások elemzése után bizakodók lehetünk. Ugyan már több esetben volt példa közeli rokonok szaporodására, de köszönhetően a lovak természetes viselkedésének nem ez az általános. Viszont nyilvánvalóan évről évre egyre nő az esélye egy viszonylag kis populációban, hogy egyre közelebbi rokonok nemzenek utódokat egymással.

A manapság egyre súlyosabb problémának tűnő éghajlatváltozás általi fenyegetettséget vizsgálva az ELTE Meteorológia Tanszékén futatott RegCM regionális klímamodell több mint 13.000 hőmérsékletekre és csapadékokra vonatkozó adatának elemzése nyomán a hortobágyi Pentezug területére is kijöttek az IPCC (Éghajlatváltozási Kormányközi Testület) által is jósolt eredmények. Pentezug területére folyamatosan növekedve, az 1961-1990-es referencia időszakhoz képest 3°C-osra becsülte a modell az átlagos középhőmérséklet-emelkedést a 2071-2100-as időszakra. A csapadékban a 2021-2050-es időszakra vonatkozóan téli csökkenést és nyári emelkedést, majd a 2071-2100-as időszakra már az IPCC által is várt téli emelkedést és nyári csökkenést, továbbá mind a csapadék mind a hőmérsékletek terén a szélsőségek és ennek eredményeként a belvizek és tüzek gyakoribbá válását adta a futtatás.

A Przewalski-lovak csoportosan élnek

A Przewalski-lovak csoportosan élnek

Mindezek alapján összegezve a háremtartás miatt a domináns csődörök időnkénti cseréjével és/vagy kivételével a beltenyésztettség vélhetőleg kiküszöbölhető. Az éghajlatváltozás hatása viszont már komolyabb problémának látszik. A változások ugyanis mind a területen a lovakkal együtt tartott Heck marháknak (őstulok) kedveznek. A marhák táplálkozását megnehezítő téli, hóval borított időszakok drasztikusan csökkennek. Nyáron a lovaknak az árnyékban hűsölés sok időveszteség a legelésben, míg a marháknak a kérődzés miatt amúgy is szüneteltetniük kell az evést. Továbbá mivel a beerdősülés folyamatának megelőzése, a különleges pusztai élővilág megőrzése végett tartják a területen az állatokat, fontos, hogy a változásokkal úgy tűnik már nem a beerdősüléstől, hanem az elsivatagosodástól kell majd óvni a pusztát. Ennek követésére célszerű lenne különböző kezelésekkel szimulációkat folytatni a területen, hogy a hatásokra előre fel tudjanak készülni és időben tudják módosítani a projectet az egyik vagy mindkét növényevő kivételével.

Fél-vad-lovak
Félvad vadlovak

Hortobágy ugyan nem tartozik az állat eredeti elterjedési területéhez, így a telepítés nem minősíthető visszatelepítésnek, viszont a természetes élőhelyéhez képest egy kicsit melegebb környezet, és bőségesebb táplálékforrás is sok tapasztalatot és segítséget adhat a későbbi intézkedések kivitelezéséhez. Eredményességének köszönhetően a telepítés újabb egyedekkel gazdagította a fajt. A ló megmentésének és a pentezugi telepítésnek a sikerében pedig nagy szerepet játszott a szakértelem, a folyamatos szakértői háttér biztosítása, az együttműködés és az információáramlás megléte. Hasonló összefogással kellene tenni mielőbb a globális éghajlatváltozás ellen is, amivel nemcsak egy, hanem több ezer faj menekülhetne meg a kihalástól. Ez viszont már jóval több embert kíván. Két út áll előttünk: vagy várunk, míg a negatív hatások rákényszerítenek minket a változtatásokra vagy már most megteszünk mindent, hogy mérsékeljük a hatásokat. Ez lenne az általam preferált út már csak azért is, mert nem rendelkezünk kellően részletes ismeretekkel bolygónk igencsak komplex rendszeréről, hogy felismerjük mikor már késő cselekednünk.

A szerző témában írt szakdolgozata letölthető a Greenfo szakdolgozat-adatbázisából.




Hozzászólások

Ehhez a hírhez nem lehet hozzászólni.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés