A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/mti

Janez Potočnik szlovén politikus szerint a svéd hatóságok döntése nem hagy számára más lehetőséget, mint hogy javasolja az Európai Bizottságnak a hivatalos eljárás megindítását Svédország ellen az uniós környezetvédelmi jog megsértése miatt. A bizottság január 27-i ülésén foglalkozik a témával.

A svéd kormány reagálásában megerősítette, hogy álláspontja szerint a vadászat összhangban van az uniós jogszabályokkal, ugyanakkor kész meghallgatni a bizottság véleményét.

A svéd hatóságok tavaly december közepén jelentették be, hogy 2011. január 15. és február 15. között újabb farkasvadászati szezont hirdetnek, ezúttal összesen 20 állat kilövését engedélyezve a kijelölt vadászoknak. A skandináv ország parlamentje – 1964 óta először – 2009-ben adott engedélyt a vadászat folytatására: a téli szezonban 27 egyed kilövését engedélyezték, amit a vadászok négy nap alatt el is végeztek. Idén sem tétlenkedtek az engedéllyel rendelkezők, a húsz állatból tizenhatot már leterítettek.

A döntés hátterében az áll, hogy az utóbbi évtizedekben a vadászat betiltása miatt elszaporodtak a farkasok, és egyre nagyobb veszélyt jelentettek a juhokra és rénszarvasokra. A parlament határozata értelmében az ország teljes farkasállományát 210 egyedben kell maximálni, amelyek 20 falkában élhetnek az ország területén. Ezzel összhangban évente 20 kölyök születhet a következő öt évben, a túlszaporodott régiókban pedig vadászati kvóták kiadásával fogják vissza az egyedszámot.

Környezetvédők elsietettnek, kegyetlennek és koordinálatlannak nevezték a 2010 eleji vadászatot, amelynek során mintegy 12 ezren kaptak engedélyt az összesen 27 állat kilövésére. Idén is több ezren kaptak hasonló jogosultságot. A Természetvédelmi Világalap (WWF) élesen bírálta a vadászat folytatását, mivel nézete szerint a döntés nélkülözi a tudományos megalapozottságot, teljesen véletlenszerű, és azzal fenyeget, hogy nagyszámú genetikailag értékes állattal végeznek. Tom Arnbom, a szervezet ragadozókkal foglalkozó részlegének vezetője szerint a vadászat nem segít a svéd farkaspopulációt sújtó beltenyészeten.

Monica Eriksson, a svéd környezetvédelmi ügynökség illetékese szerint semmi véletlenszerű nincs a vadászatban. Mint mondta, azokon a területeken, amelyekről ismert, hogy eltérő génállománnyal rendelkező “bevándorló” farkasok vagy utódaik lakják, nem adnak ki engedélyt.

Kapcsolódó anyagok:

Újra vadászhatók a svéd farkasok

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás