A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/mti

Lezárult a környezetvédők által erősen bírált és uniós eljárást is maga után vonó farkasvadászati idény Svédországban – közölték illetékesek, hozzáfűzve, hogy az engedélyezett húsz példányból tizenkilencet sikerült leteríteniük a vadászoknak.

“A vadászat minden régióban véget ért” – jelentette be Anneli Nivren, a Svéd Környezetvédelmi Hivatal munkatársa. A január 15-én kezdődött és kedd este befejeződött vadász szezonban összesen húsz farkas kilövését engedélyezték a kijelölt 6700 vadásznak.

A skandináv ország parlamentje – 1964 óta először – 2009-ben döntött a vadászat folytatása mellett. Ennek oka, hogy az utóbbi évtizedekben a vidéki területeken elszaporodtak a farkasok, és egyre nagyobb veszélyt jelentettek a juhokra és rénszarvasokra, illetve a beltenyészettől sújtott állományt is “genetikailag fel kell javítani”. Az utóbbi érdekében egyébként új farkasokat telepítenek be az országba Finnországból és Oroszországból.

A svéd parlament határozata értelmében az ország teljes farkasállományát 210 egyedben kell maximálni, amelyek húsz falkában élhetnek az ország területén. Ezzel összhangban évente húsz kölyök születhet a következő öt évben, a túlszaporodott régiókban pedig vadászati kvóták kiadásával fogják vissza az egyedszámot.

A farkasvadászat a skandináv országon belül is komoly ellenszenvet váltott ki a környezetvédő szervezetek részéről, illetve az Európai Bizottság idén januárban hivatalos uniós eljárást is indított Svédország ellen az európai jog szerint védettnek számító farkasok vadászatának újbóli engedélyezése miatt.

Kapcsolódó anyagok:

Kicsi és veszélyeztetett a skandináv farkasállomány

Uniós eljárás a svéd farkasvadászat miatt

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás