Hirdetés

Lassan végéhez közeledik több fejlesztési pályázat, melynek erdményeit a Hortobágyi Nemzeti Parkba látogatók idén tavasztól már láthatják.

A Hortobágyi Nemzeti Park természeti értékeinek, látnivalóinak bemutatási infrastruktúrája sokáig nem volt megfelelő, azonban a pályázati lehetőségek révén a 2000-es évek eleje óta folyamatosan fejlődik. Elkészült a HNPI látogatóközpontja, a Fecskeház Erdei Iskola, Halastavi Kisvasút… stb., ezért az ide érkező nagyszámú vendégnek csupán a helyi nevezetességekkel volt lehetősége megismerkedni. Jelen fejlesztéseink fő célja a programkínálat színesítése, bővítése, még több hazai és külföldi turista térségbe vonzása, a szezonalitás csökkentése, és a turisztikai szezon meghosszabbítása.

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság kétfordulós pályázati eljárás keretében 2008. február 28-án 4 projektet nyújtott be az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökséghez, mint Közreműködő Szervezethez. Mind a négy projekt döntően építési beruházás a hozzájuk kapcsolódó eszközbeszerzésekkel, szolgáltatásokkal. A projektekhez önerőt a KvVM, (ma VM) mint közreműködő partner biztosította.

I. „A történelem országútján” – Tematikus csárdaútvonal Hortobágyon keresztül
Elszámolható költség: 535.228.826 Ft
Igényelt Európai Uniós támogatás: 481.705.943 Ft
Önerő: 53.522.883 Ft
Támogatási intenzitás: 90%

A projekt során a Hortobágyi Nemzeti Park területén, Hortobágy település központjában fekvő Nagycsárda, a Kadarcsi és a Meggyes csárda rekonstrukciója valósult meg, továbbá Hortobágy-Mátán újra felépült a négygémű kút. A Hortobágyi Nagycsárda kultúrtörténeti, és építészeti örökség, kiemelt műemlék. A XVIII. Században épült népi klasszicista épület, az Alföld leghíresebb, legnagyobb csárdája, és egyben Hortobágy legrégibb építménye. A beruházás során felújították és átalakították a meglévő épületet, több épületet elbontottak a csárdakertben, (melyet parkosítottak) teret adva a park pihenő, sétáló funkciójának. A Kadarcsi csárdában múzeumot hoztunk létre. A Nagycsárdában és Kadarcsi csárdákban interaktív kiállításokat alakítunk ki. (Csárdatörténeti, helytörténeti, kiállítás az alföldi betyárokról, a Hortobágyi Panoptikum.) A Panoptikum kiegészítéseként elkészül egy számítógépes animáció, ahol a digitálisan rögzített panoptikum jelenet részese lehet a látogató, miután a helyiségben elhelyezett kamera segítségével magát a képbe illeszti.

A Kadarcsi csárda a Hortobágyi Nemzeti Park „keleti kapuja”-ként fogadja a látogatókat. Itt lehetőség lesz korhű öltözékbe bújni, a vendégek felpróbálhatják a pásztorok, betyárok ruháit, a subát, a gubát, és a szűrt. A látogatóknak módjuk lesz a korhű eszközöket kipróbálni, megtapasztalni a kalodát, a bilincseket. A pásztorhagyományokat idézve a gyerekek ló makett segítségével megpróbálhatják elsajátítani a pányvavetés „tudományát”. Mindkét csárdában kialakításra kerül egy-egy információs pont. Az információs pontokban a HNPI egy-egy turisztikai munkatársa személyesen nyújt információt a nemzeti park és Hortobágy település rendezvényeiről, programjairól, szálláslehetőségekről kiadványok, szóróanyagok segítségével. A Meggyes csárda több mint 130 éve épült, jelenleg is múzeumként működik. Az épületen lecserélték a nádtetőt, valamint külső helyreállító munkákat végeztek. Az egykor a világon egyedülálló négygémű kút helyreállítása, ahol régen több ezer állatot itattak egy időben, szervesen kapcsolódik a tematikus csárdaútvonalba. A támogatás révén egy új munkahelyet teremtünk.

Jelenlegi helyzet:
A kivitelezési munkálatok 100%-ban elkészültek. A Nagycsárdában és Kadarcsi csárdákban kialakítandó kiállítások tematikájának tervezése, szakmai anyagok gyűjtése jelenleg folyamatban van. A kiállítások berendezése várhatóan 2011. tavaszán készül el. Célunk, hogy 2011. nyarán újra megnyithassuk a csárdák kapuit a vendégek előtt.

II. „Daruvonulás Hortobágyon” A Hortobágyi Halastavi kisvasút továbbfejlesztése és új ökoturisztikai attrakciók létrehozása
Elszámolható költség: 499.783.533 Ft
Igényelt Európai Uniós támogatás: 444.807.344 Ft
Önerő: 54.976.189 Ft
Támogatási intenzitás 89%

A Széchenyi Turizmusfejlesztési Program keretén belül 2004-ben elkészült a Halastavi Kisvasút. A beruházás során a pályatest új ágyazatot kapott, illetve beszerzésre került egy mozdony és három nyitott vagon. A Nemzeti Fejlesztési Terv részeként a Regionális Operatív Program támogatásával 2007-ben elkészült a kisvasút indítóállomása, fogadóállomások és a vasúti kocsiszín, ezen kívül a Hortobágy- halastavi bemutató-terület tanösvény tábláinak, valamint madár-les rendszerének felújítása és egy kiseszközös halászati kiállítást is kialakítottunk. A kisvasút 2007 tavaszától működik, és nagy népszerűségnek örvend. Az Öregtavak a nemzeti park leggazdagabb madár élőhelyét képviselik, ahol eddig közel 300 madárfajt figyeltek meg. A madárvilág iránt érdeklődő ökoturisták körében a kisvasút népszerű, hiszen általa a belső, madárban gazdag tavak is kényelmesen elérhetőek. Az új beruházás keretében az eredeti pálya rekonstrukciója valósult meg a jelenlegihez folytatólagosan kapcsolódó 1,1 km-es szakaszon. A már meglévő sínpályát nagyobb teherbírásúra cseréltük, így az utazás biztonságosabbá és kényelmesebbé vált. A halastavak legvadregényesebb részén több pallóút épült, amelyek bemutatják a területre jellemző élőhelyeket, és átfogó képet nyújtanak a halastavak vízvilágáról.

A bemutató terület további látványelemekkel is bővült: jól álcázott leshelyekkel, etetőszigettel. „Híres madarászok nyomán” címmel emlékhely, valamint bemutatási céllal madárgyűrűző állomás épült a kisvasút indítóállomásánál. Hortobágy Európa legnagyobb daru pihenőhelye. (2007 októberében több mint százezer daru pihent meg a pusztán.) A darumegfigyelés egyre több érdeklődőt vonz ide az ország minden részéről. A kisvasút az új fejlesztés keretében – a sínpálya kb. egy kilométeres meghosszabbításával – eléri a legbelső, „Kondás” tavat, amely a darvak hagyományos éjszakázó helye. A kisvasút végállomásánál fogadó épület, 9 m magas járószintű megfigyelő torony, 430 m pallóút és új betekintők épültek. A fejlesztések magvalósulásával lehetővé vált, hogy a látogatók a tó partjáról szemlélhessék a darvak gyülekezését. A kisvasút rekonstrukciója és további fejlesztése lehetővé teszi a turisták védett területekre való belépését, és egyidejűleg csökkenti a látogatók által kiváltott környezetterhelést, hiszen szabályozott körülmények között látogatják majd a helyszínt. A fejlesztés keretében 2 új munkahelyet teremtünk.

Jelenlegi helyzet
A kivitelezési munkálatok elérték a 100%-os készültséget. A kisvasút várhatóan 2011. tavaszán indul útra újra, immár a meghosszabbított nyomvonalon.

III. „Puszta Szafari” A Hortobágyi Vadaspark fejlesztése
Elszámolható költség: 471.982.481 Ft
Igényelt Európai Uniós támogatás: 420.913.976 Ft
Önerő: 51.068.506 Ft
Támogatási intenzitás 89,18%

A Malomházi terület Hortobágy idegenforgalmi központjához közel helyezkedik el ahol jelen van a nemzeti park összes jellemző tájképi együttese (puszta, ligetredő, mocsarak). A fejlesztés első lépéseként a Széchenyi Terv keretében megvalósult a kb 120 hektáros terület villanypásztorral való bekerítése, megépült a bemutatóház, röpdéket, kifutókat, megfigyelőpontokat létesítettünk, megtörtént az állatok betelepítése, és megkezdődött a terület beüzemelése. Jelen pályázatunk keretében a Hortobágyi Állatparktól induló 3,8 km hosszú szilárd burkolatú turisztikai feltáróutat építettünk a Vadasparkhoz, hogy biztosítsuk az időjárástól független megközelítését. Az út részét képezi a Hortobágy folyón átívelő híd. A szállítójármű tárolására Gépkocsitárolót építettünk, bővítettük a vadaspark bemutatóhelyeit. A Hortobágyi Vadasparkban az ember megjelenése előtt ezen a tájon élő, de a civilizáció térhódítása miatt a területről kiszorított, illetve a nemzeti parkban ma is vadon élő állatfajokat mutatjuk be. Olyan fajokat kerestünk, amelyek a földtörténeti jelenkorban a Hortobágyon bizonyítottan előfordultak.

A Vadasparkban három nagytestű patás fajjal ismerkedhetünk meg: az eurázsiai vadlóval (Przewalski ló), az ún. rekonstruált őstulokkal, (Heck-marha), illetve a vadszamárral. Az akkori madárfaunát a területről rég eltűnt pelikán, és ritka ragadozó fajok (sasok, keselyűk) képviselik. A ragadozók közül a farkassal és a sakállal találkozhatunk. A bemutatandó fajoknak az eredeti élőhelyüknek megfelelő környezetet alakítottunk ki. A mai Hortobágyra jellemző fajok idevonzásával, számukra kedvező, mesterséges élőhelyeket hoztunk létre. A terület egyedülálló adottságai lehetővé teszik egy olyan szafarival kombinált turisztikai vadaspark kialakítását, amely Magyarországon unikális vonzerőt jelent. A látogató speciálisan kialakított óránként indított gépjárművel jut el a tulajdonképpeni vadasparkba, és közben keresztül halad a nagypatások területén. A gépjármű üléseibe beépített audio guide rendszer segítségével már út közben érdekes információkhoz juthatunk a parkról, és az itt bemutatott élőlényekről. Az útvonalat úgy alakítottuk ki, hogy a résztvevők a vadon felfedezésének érzését élhessék át. A ragadozókat: farkasok, sakálok, ragadozó madarak (keselyűk, sasok) speciális, a környezetbe illeszkedő kifutókban, röpdékben mutatjuk be. A program show eleme a látványetetés, melyet naponta egyszer tartanak meg a farkasoknál, és a ragadozó madaraknál. Az állatbemutatók között a puszta legjellegzetesebb növényfajai eredeti élőhelyükön tekinthetők meg. A fontosabb fajokról kihelyezett információs táblák, illetve a szakvezető által adott információk segítik a tájékozódást. A program része a bemutatótermi kiállítás, ahol vitrinekben elhelyezett gazdag leletanyag, preparátumok, tablókon látható magyarázó szöveg, segítségével ismerkedhetnek meg a Hortobágy eredeti élővilágával. A kiállítás a terepi programok kiegészítője. A pályázat keretében három fő új munkaerő kerül felvételre.

Jelenlegi helyzet
A kivitelezési munkálatok 100%ban elkészültek. Nyitás várhatóan 2011. tavaszán.

IV. Hortobágy-Hortobágy-Halastavi turisztikai kerékpárút építése

Elszámolható költség: 416.395.432 Ft
Igényelt Európai Uniós támogatás: 374.755 889 Ft
Önerő: 41.639.543 Ft
Támogatási intenzitás 90 %

A Hortobágyi Nemzeti Park egyedülálló az ország nemzeti parkjai között abban a tekintetben, hogy egy jól körülhatárolható centruma van: Hortobágy falu. A falu egyben a nemzeti park kapuja is, ahova évente kb. 250-300. 000 látogató érkezik. A jelenlegi programlehetőségek: mátai lovas program, Pusztai Állatpark, Hortobágyi Öregtavak, Halastavi-Kisvasút, és az új fejlesztések jelentős része is a falutól nyugatra fekszenek. A Hortobágy folyó nyugatról elzárja a települést ezektől a programhelyszínektől, melyek megközelítési lehetősége csak a 33-as főúton, a Kilenclyukú hídon át lehetséges. A forgalmas főút különösen veszélyes a gyalogos és kerékpáros turisták számára, ezért sokan meggondolják, hogy aktív módon jussanak el a különböző helyszínekre. Különösen veszélyes ez nagy rendezvények alkalmával, amikor ezer gyalogos is közlekedik a hídon. Ezt a tarthatatlan helyzetet szüntetné meg a Víziszínpad mögötti területen a folyón felépítendő fahíd, amely gyalogosok, és kerékpárosok részére készül. A településre érkező turisták, hosszú autóút után szeretnének aktív módon (gyalog, kerékpárral, szekéren) megismerkedni a puszta természeti értékeivel. Erre jelenleg nincs lehetőség, mert a nemzeti park bemutató területei szétszórtan, a falutól 5-15 km-es távolságra helyezkednek el.

Az ide érkező vendégeknek újra autóba kell ülniük, hogy valamelyik bemutató területet felkeressék. A településre vonattal, autóbusszal érkező vendégek számára ezek a programhelyek jelenleg szinte elérhetetlenek. 2006-ban elkészült a Balmazújváros-Hortobágy kistérség kerékpárút tanulmányterve. A tervek szerint a kerékpárút összeköti Balmazújvárost Tiszacsegével, Hortobágy községen keresztül. A nemzeti park által megvalósított kerékpárút Hortobágy községet köti majd össze a halastavi bemutató területtel. Ez a kerékpárút szakasz a kistérségi tanulmányterv részét képezi, abban megvalósítása javasolt. A tervezett 8,25 km hosszú kerékpárút Hortobágy település központjából, a Pásztormúzeum előtti térről indulva – a Víziszínpad mögött elhaladva – a Hortobágy folyón átívelő fahídon keresztül Mátára vezet, ahonnan az Erdei iskola érintésével, Kungyörgyön át a Hortobágy-halastavi bemutató területre érkezik. A kerékpárút mentén esőbeállókat, pihenőpadokat, hulladékgyűjtőket helyezünk el, végpontjánál kerékpártárolót építünk. A beruházás részét képezi a Borsósi-halastó területén egy 100 m hosszúságú pallóút, és a pallóút végéhez egy 5 m magas magasles építése is. Kerékpárkölcsönzésre a nemzeti park Látogatóközpontjában lesz lehetőség.

Jelenlegi helyzet
Igazgatóságunk 2009. októberében nyújtotta be a II. fordulós pályázati anyagot az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökséghez. A Támogatási Szerződés megkötésére 2010. 11. 02.-án került sor. A szükséges engedélyek rendelkezésre állnak. A kivitelező kiválasztása tárgyában lefolytatni kívánt közbeszerzési eljárás felhívásának összeállítása folyamatban van.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás