A rovat kizárólagos támogatója

A Rosia Montana Gold Corporation minden áron kitermelné Verespatak aranykészletét. Vannak olyan szereplői is ennek az évtizedes színjátéknak, akik váratlan pálfordulásukkal, akut következetlenségükkel képesek úgymond bénító döbbenetet okozni jónéhányunkban.

A Rosia Montana Gold Corporation minden áron kitermelné Verespatak aranykészletét. Tenné ezt úgy, hogy falvakat törölne el a föld felszínéről, emberek százait lakoltatná ki, templomokat rombolna le, temetőket számolna fel, kétezer éves római bányajáratokat semmisítene meg. Majd 15-16 év gyors kiaknázás után többszáz hektáros cianidos zagytározót, illetve pár száz millió tonna nem éppen veszélytelen hulladékot hagyna örökségül. Ezzel már több mint tíz éve következetesen probálkozik a vállalat.

A civilek – főleg a zöld és a kulturális szervezetek- és még sokan mások már több mint tíz éve következetesen harcolnak a fent említett probálkozások ellen. Egyvalami közös mind a bányavállalalatban, mind bennünk civilekben. A következetesség. Igaz, nem ugyanazon célok érdekében.

Ugyanakkor vannak olyan szereplői is ennek az évtizedes színjátéknak, akik váratlan pálfordulásukkal, akut következetlenségükkel képesek úgymond bénító döbbenetet okozni jónéhányunkban. Számomra a leghihetetlenebb, a legmegdöbbentőbb Kelemen Hunor miniszter pálfordulása. Az elmúlt években, a projekt ellen felszólalók, szövetségesüknek tekinthették úgy képviselői, mint miniszteri minőségében. Hirtelen pálfordulására nehezen találunk magyarázatot. Egyike volt azon kevés politikusoknak melyek élvezték a civil szervezetek bizalmát a verespataki üggyel kapcsolatban.

Napjainkban, „Hunoriada” elnevezésű számonkérő demonstrációkat szerveznek ugyanazon szervezetek. Ennek okairól röviden az alábiakban:

– 2007-ben nagyon kevésen múlt, hogy a román parlament nem szavazta meg a ciántehnológia használatának betiltását a bányászatban. Kelemen Hunor messzemenően támogatta ezt a törvénytervezetet, olyannyira, hogy még az alapítványunk által tartott sajtótájékoztatón is részt vett mint a Ciánellenes civil koalicióval szimpatizáló politikus. Sőt mi több, felkérésünkre nyilvánosan a koalició honlapján aláírójává, támogatójává vált a cián betiltását szorgalmazó mozgalomnak. Többek között akkor ezt nyilatkozta: “A bányatörvény a képviselőház asztalán és igen jó esélyek mutatkoznak arra, hogy a parlamenti vakáció után a képviselők elfogadják a törvényt” (Hargita Népe, 2007.06.08).

– 2010 február 8: Kelemen Hunor újonnan kinevezett kultúrminiszter az Europa FM rádiónak adott interjújában http://www.europafm.ro/europa-fm/emisiuni/grila-de-programe/interviurile-europa-fm/ministrul-kelemen-hunor-la-interviurile-europa-fm.html, többek között nyíltan ellenezte a ciános tehnológián alapuló aranybányászatot (a Verespatakra vonatkozó rész a 13:20 – 17:50 intervallumban található). Akkor állította, soha nem tudná elfogadni a templomok , a temetők és a kétezer éves római bányajáratok megsemmisítését, valamint azt, hogy nem létezik olyan megoldás amely által elkerülhető lenne a helyi kulturális örökség megsemmisülése, ha a bányaprojektet életbe ültetnék. Megoldásként a turizmus fejlesztését látta akkor még a miniszter úr mint megfelelő középtávú fejlesztési stratégiát a régió számára. Kihangsúlyozta: – nem szabad csak gazdasági és pénzűgyi megfontolás alapján egy ilyen romboló hatású projektet elkezdeni. Emlékszem, miután bejátszották ezen interjút, felhívtam Kelemen Hunort és gratuláltam neki, sőt mi több, jónéhány elektronikus civil listára is postáztam a fenti linket. A fogadtatás nagyon pozitív volt, sokan úgy vélekedtek, íme, egy értekek mellett kiálló politikus.

2011 január – „Megoszlanak a szakértői vélemények Verespatak UNESCO örökséglistájára való felvételének esélyeiről, a művelődési tárca minden esetre folytatja az eljárást” – nyilatkozta Kelemen Hunor tárcavezető.

2011 július – Hideg zuhany: Kelemen Hunor, aláírta a verespataki Kirnyik hegy régészeti mentesítési bizonylatát. Magyarán szabad az út a kulturális tárca részéről a bányaprojekt életbeültetéséhez. A Kirnyik hegy az egyik legfontosabb objektum, melynek köszönhetően a Történelmi Műemlékek Országos Bizottsága javasolta Verespatak felvételét az UNESCO műemlékvédelmi listájára.

Ha csak az előbbiekben felsorolt néhány mozzanatot nézzük, szinte hihetetlennek tűnik egy ilyen pálfordulás. Tudom, sokszor szajkozzák, hogy a politika a kompromisszumok művészete, de ebben az esetben semmi művészit és semmi ésszerű kompromisszumot nem tudok felfedezni. Sőt még politikai éleslátást sem. Annak a cégnek kedvez a miniszteri döntés amelynek egy Allan Hill nevű vezetője az elmúlt években irredentizmussal és Budapest érdekeinek szolgálásával vádolta az RMDSZ-t, akkor amikor Korodi Attila, az akkori környezetvédelmi miniszter felelőségteljes módon viszonyult a verespataki projekthez és nem adott zöld útat életbeültetésére.

Tisztelt Miniszter Úr!

A nagybányai ciánszenyezés alig több mint egy évtizede történt. Sötét emléke még sokakat kísért mind Romániában, mind Magyarországon. Ez egymagában elég kellene legyen ahhoz, hogy Ön továbbra se adjon engedélyt egy ilyen jellegű romboló projektnek. De még ha ad-absurdum elfogadnánk, hogy Verespatakon hasonló ciánszennyezés nem következhet be a jövőben, akkor a tudat, hogy az Ön miniszteri rábolintása többszáz millió tonna hulladék generálásával, egy többszáz hektáros cianid oldatot tartalmazó zagytározó létrejöttével, 1300 ha holdbéli tájjal, az eltüntetett falvakkal, templomokkal, az emberek kilakoltatásával járhat, elegendő kellene legyen egy ésszerű döntéshez.

Végezetül ha ez sem lenne elég, felhoznék még egy politikai érvet is:

Mivel Ön politikus, szavazatokra van szüksége. Köztudott, egy országos felmérés kimutatta, hogy Románia szavazópolgárainak közel háromnegyede támogatja a ciánalapú tehnológia betiltását. Ez magyarán azt is jelenti,hogy ellenzik a verespataki bányaprojektet is.
A ciánt extrém helyzetekben öngyilkosságra is használják. Volt jónéhány ilyen eset a történelem folyamán. De ezidáig még nem hallottam, hogy politikai öngyilkosság elkövetésére is bevetették volna. Megtörténhet, hogy a verespataki bányaprojekt támogatása ilyen meglepetést is okozhat úgy Önnek, mint az RMDSZ-nek.

Ha nem másért, bár ezért megfontolhatná megéri-e támogatni ezt az elhíresült kezdeményezést.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás