A rovat kizárólagos támogatója

Most már nemcsak légi, de vízi járművek is kísérleteznek bioüzemanyaggal. Hatalmas kereskedelmi szállítóhajókat és az amerikai haditengerészet több hajóját is sikerrel tesztelték, hogy mennyire képesek genetikailag manipulált algából készített bioüzemanyaggal haladni. Elképzelhető, hogy komoly áttörés jön majd a vízi közlekedésben.

A világ legnagyobb kereskedelmi hajózási vállalata, a Maersk az amerikai haditengerészettől kapott 30 tonna bioüzemanyagot, amelyet az egyik Európából Indiába hajózó járatán próbáltak ki sikerrel. A 98 ezer tonnás konténerhajó minden probléma nélkül kelt az óceánokon. Múlt hónapban az amerikai haditengerészet egy torpedórombolón használt el 20 ezer gallon algaüzemanyagot, amelyet itt is különböző arányban kevertek a hagyományos üzemanyaggal.

„A tesztelésnek még nincs vége, de úgy tűnik, hogy nagyon kevés problémával kell szembenéznünk, és ez jót jelent„ – jelentette ki a Maersk szóvivője. A Maersk évente 6 milliárd dollár értékben vásárol 1300 hajójára üzemanyagot, az amerikai haditengerészet pedig csaknem 40 millió hordó olajat használ fel évente. A tengerészet a jövőben egyre több hajón próbálná ki az új üzemanyagot, hogy elérjék vállalásaikat, amelyekben 2020-ra 50 százalékkal kevesebb olaj felhasználását irányozták elő. A Maersk is hasonló célt tűzött ki.
„A hajózás évente 350 millió tonna olajat használ el és ez a káros gázkibocsátás 3-4 százalékáért felelős, ezért feltétlenül alternatívákat kell találni. Azt szeretnénk elérni, hogy 20 éven belül a világ kereskedelmi hajóinak 10 vagy nagyobb százaléka használjon bioüzemanyagot” – közölte várakozásait Jacob Sterling, a Maersk klímáért és környezetért felelős igazgatója.

A kutatás egyébként egy amerikai biotechnológiai céghez, a Solazyme-hez köthető, amely egy pennsylvaniai hatalmas tartályban kísérletezik egy titokban tartott algafaj genetikailag módosított másával, amely igen gyorsan fejlődik és állítólag gabonamaradékokkal és erdőgazdálkodásból visszamaradt hulladékokkal táplálkozik és az azokban lévő cukrot alakítja olajjá.
„A technológia már él, most a feltérképezésen van a hangsúly” – mondta Tyler Painterm, a Solazyme egyik vezetője, aki jelentette, hogy újabb 450 ezer gallon bioüzemanyag előállítására kaptak felkérést a haditengerészettől. „Több ezer féle algát teszteltünk, olyanokat, amelyek mocsarakban élnek, olyanokat, amelyek hegyekben és tengerekben. Most már tudjuk, hogy különböző algafajokból különböző minőségű olajokat tudunk előállítani. „

A vállalat egyébként Brazíliában bővíti termelését és évente 50 millió gallon érkezik majd onnan. Céljuk volt az is, hogy az első bioüzemanyag kísérletek legfőbb hibáját kiküszöböljék, és ne haszonnövényeket használjanak forrásként, hanem olyan növényeket, amelyekre igazából senkinek sincs szüksége, sem embereknek, sem állatoknak a táplálkozáshoz. Ez azért is fontos, mert például a Maersk hajóinak az üzemeléséhez Dánia területének a felét kellene bevetni bioüzemanyag alapanyaggal, hogy hajói átállhassanak a zöldebb megoldásra. Az alga azért is jó megoldás, mert határozottan csökkenti a légszennyezést. A mostani üzemanyaggal egyetlen hajó akkora szennyezést okoz évente, mint ötven millió kocsi, ez ugyanis a legszennyezőbb olaj.

Kapcsolódó anyagok:

Sikeres bioüzemanyag teszt a Lufthansanál

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás