Hirdetés

Kövér László, a Debreceni Egyetem doktorandusza a faj urbanizációjával foglalkozik, és várja az adatokat a dolmányos varjak városi megtelepedéséről.

A hallgató felhívása:

"Kövér László doktorandusz hallgató vagyok, a Debreceni Egyetem, Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszékén. A dolmányos varjú (Corvus cornix L.) urbanizációjával 2006 óta foglalkozom, amely keretein belül állománydinamikai,- fészkelés biológiai-, területhasználati (területhűség) vizsgálatokat folytatok Debrecenben.

Dolmányos varjúDolmányos varjú

A faj városiasodásával kapcsolatban régóta tervezem, hogy készíteni kellene egy országos térképet, amelyen a varjak által „elfoglalt” hazai települések lennének feltüntetve. Ez egy olyan alapállapot felmérést jelentene a faj hazai városi térnyerésével kapcsolatban, amely doktori dolgozatom kiegészítése mellett más kutatáshoz is fontos forrást jelentene.
Ez ügyben szeretném az Önök segítségét kérni adatközlés formájában.
Madarászként terepen kívül, a városokban is nyitott szemmel járunk, így bizonyos, hogy sokuknak van tapasztalata a városi madárvilággal kapcsolatban. Arra szeretném kérni, hogy amennyiben van tudomása, hogy lakóhelye-, vagy annak környékén lévő település belterületén fészkelt/költött már dolmányos varjú legyen szíves azt részemre az alábbi e-mail címen jelezni:

koverl@agr.unideb.hu (Kövér László).

Vetési varjú (lent) és dolmányos varjú (fent)Vetési varjú (lent) és dolmányos varjú (fent). A felmérés csak a dolmányos varjakra vonatkozik.

Adatok, amelyre szükségem lenne:
– adatközlő neve, elérhetősége, helyi csoport neve
– a település neve, ahol a dolmányos varjú fészkelését észlelte
– az észlelés ideje

– az észlelt lakott fészkek száma
– fontos információt jelent a negatív adat is, azaz, ha egy adott településen biztosan nem költ a faj
– mindezek mellett minden egyéb megfigyelése, tapasztalata értékes lehet, így kérem ezeket is ossza meg velünk.

Segítségét előre is nagyon szépen köszönjük!

Madarász üdvözlettel,

Kövér László
Ph.D. hallgató

Dr. Juhász Lajos
egyetemi docens, témavezető

Debrecen, 2012.03.12."
 

Kapcsolódó anyagok:

Beköltöztek Debrecenbe a varjak

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás