A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

A Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság ma megkezdi a Velencei-tó vízpótlását a pátkai és zámolyi tározókból. A tó vízszintje a minimális szabályozási szint alá süllyedt, ugyanúgy, mint napokkal ezelőtt a Balaton. Feltöltötték a Bakonszegi tározót

Csonki István igazgató  tájékoztatása szerint a Velencei-tó vízszintje a rendkívül csapadékszegény 2011-es év során folyamatosan csökkent, majd a 2012-es év első hónapjaiban a sokéves átlagtól lényegesen elmaradó csapadékmennyiség következményeként a minimális szabályozási szint alá süllyedt. A tó vízszintje a tegnapi adatok szerint 134 centiméter, amely hat centiméterrel marad el a szabályozási minimumtól. A nyári szezonra az optimális vízszint 160 centiméter lenne.
"Az előrejelzések szerint sem tavasszal, sem nyár elején nem várható sok csapadék, ezért született döntés a vízpótlás megkezdéséről. Összesen négy és félmillió köbméter vizet engedünk le a két tározóból, ez számításaink szerint 16-18 centiméteres emelkedést eredményez a Velencei-tóban" – mondta az igazgató. Csonki István hozzátette: egyik tározót sem engedik le teljesen, hogy az állat- és növényvilág se károsodjon. Ez azt jelenti, hogy a zámolyi tározóban 300, míg Pátkán 420 centiméteres vízszintmagasságig eresztik le a vizet. A tervek szerint a vízeresztés egy hónapig tart. A vízeresztés érinti a kerékpárforgalmat a Székesfehérvár-Kisfalud-Dinnyés közötti kerékpárúton. Mivel az M7-es autópálya alatti szakaszon a vízpótlás idején víz alá kerül a kerékpárút, ezt a szakaszt lezárják.

Feltöltötték a Bakonszegi tározót

Március végére vízzel töltötték fel a bakonszegi 155 hektáros természetvédelmi területet. A Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (Tivizig) vezetője, Bara Sándor tájékoztatása szerint befejeződtek a Bakonszegi tározó II. ütemének munkálatai; tavaly, az augusztusi munkakezdés után leengedték a tározó vizét, majd megkezdték az elhasználódott műtárgyak helyreállítását, felújítását. Március végére 1,9 millió köbméter vizet engedtek a Keleti-főcsatornából a tározóba, ezzel egyes részeken elérték a két méteres vízmélységet is – tette hozzá.

A "Természet és élőhely védelmi kezelés a Bihari sík Natura 2000 területén" elnevezésű projektet különleges madárvédelmi területen valósítják meg, amelynek során mintegy 200 millió forintból újul meg a helyi víztározó és a hozzá tartozó, védett fajoknak otthont adó természetvédelmi terület. A munkálatok eredményeként biztosítják a terület megfelelő vízellátását, a növényzet megfelelő arányát. Két költőszigetet építettek meg, amelyek biztonságos, nyugodt körülményeket teremtenek a védett madaraknak – ismertette a részleteket az igazgató. A  terület hat védett halfaj és hat fokozottan védett madárfaj élőhelye.

Nemcsak a vízmennyiség növelése, hanem a vízminőség javítása is megtörténik. Ezt részben a növényzet arányainak megváltoztatásával, részben pedig olyan műtárgyak – egy ökofolyosó és egy úgynevezett élőlénylépcső – építésével érik el, amelyek lehetővé teszik a víz és az élőlények szabad mozgását – jegyezte meg Bara Sándor. A Tivizig projektje egyedülálló abban az értelemben, hogy az kizárólag környezetvédelmi indíttatású, az ár- és belvízvédelmi szempontok végig másodlagosak maradnak. A szakértői tevékenységet a Hortobágyi Nemzeti Park látta el. A projekt, amelynek sikere érdekében együttműködési megállapodást kötött a Tivizig és a Bihar Természetvédelmi és Kulturális Értékőrző Közalapítvány, az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg, amelyhez a kormány hazai költségvetési forrásból 25 százalékkal járul hozzá.

Kapcsolódó anyagok:

Szabályozási minimum alatt a Balaton szintje

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás