Hirdetés

Kiállítás nyílik csütörtökön Bajomi Bálint természetfotóiból. A tárlaton többek között sasok, vízityúkok, lovak, tájak lesznek láthatók.

Az alábbiakban fotósunk bemutatkozása olvasható.

1979-ben születtem Budapesten, gyerekkorom óta érdekelnek az állatok, növények és gombák. Tizenévesen, 1996-ban hobbiként kezdtem fotózni, később pedig ez a munkám részévé is vált, hiszen a Greenfo-nál helyezkedtem el fotósként, tudósítóként és szerkesztőként. A weblap számára rendszeresen készítek vidéki riportokat természetvédelmi programokról, amelyeket saját fényképeimmel illusztrálok. Fotóim egy részét külföldi utazásaim során készítettem, de lakóhelyem, Gazdagrét környékén és más budapesti helyszíneken is szoktam fotózni, hiszen az állatok és növények a városba is beköltöztek.

Bajomi Bálint, fotó: Maróti ViktóriaBajomi Bálint, fotó: Maróti Viktória

2001-ben Varga Emma grafikus művésznővel már volt egy közös kiállításom egykori iskolám, a Csiki-suli színházteremben. A mostani, ezúttal önálló tárlat ugyanitt kerül megrendezésre. A kiállításra az elmúlt 10 év termésének legjobb képeit válogattam ki.

A kiállítás május 10-én, csütörtökön nyílik meg, reggel fél kilenckor (az iskolai gyerekeknek tartunk Madarak és fák napját, innen a hétköznap reggeli időpont).
Helyszín: Csiki-suli színházterme, 1118, Budapest, Csikihegyek u. 20.
A kiállítást szeptember 15-ig lehet megtekinteni hétfőtől vasárnapig 8 és 16 óra között, kivéve a tanítási időszakban a szerda délelőttöket, amikor a teremben táncoktatás folyik. A látogatásnál az iskola portáján kell bejelentkezni.
 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás