A rovat kizárólagos támogatója

A Miskolci lányok környezettudatosak, háztartásukban ökoeszközöket használnak, lakásukat ökotisztítószerekkel takarítják. Vagy legalábbis így tennének, ha élő emberek volnának. A Szinva-teraszon helyet foglaló szoborcsoport lányai a tegnap indult Expedíciózz a háztartásban!-kampány reklámarcai lettek.

A Környezeti Tanácsadó Irodák Hálózata által szervezett expedíció célja, hogy a lakosok a tanácsadók segítségével felfedezhessék a környezettudatosabb életmódhoz szükséges megoldásokat, technológiákat és eljárásokat, melyeket kisebb-nagyobb erőfeszítéssel, de ők is alkalmazhatnak háztartásukban. Az országban 21 helyen működő tanácsadó irodák expedíciója 9 magyar nagyvárost jár be, Miskolc mellett Nyíregyházán, Egerben, Esztergomban, Győrben, Veszprémben, Székesfehérváron, Pécsen és Szegeden állítanak fel standokat a városok központi terein – amint ezt F. Nagy Zsuzsa főszervező elmondta – annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet a fogyasztás csökkentésének szükségességére és növeljék a megújuló energiák használatára vonatkozó ismereteket.

A kampánynyitó rendezvénynek a miskolci Szinva-terasz adott otthont, ahol az említett hölgyek mellett sátrak és transzparensek bátorították az érdeklődőket a környezettudatos háztartás praktikáinak az elsajátítására. Három szaktanácsadó is segítette a zöldek kampányát, az érdeklődők kérdéseire két építész és egy épületgépész válaszolt. Az építész Hubay Dóra az ökoépítészeti megoldásokat ismertette, aki pedig a szóbeli információnál többet is szeretett volna megtudni, kézhez kapta az aktív házról, passzív házról, autonóm házról készített kiadványokat. Petrik Zoltán építész és Cservenyák Gábor épületgépész elsősorban a háztartásokban elérhető energia megtakarításokkal kapcsolatban adott tanácsot, olyan megoldásokat ismertetve, amelyek könnyen kivitelezhetőek minden otthonban. A világításnál a kompakt és led fényforrások alkalmazása, a háztartási gépek vásárlásakor az „A” jelzésű energiacímkével rendelkező eszközök előnyben részesítése, a fűtőtestek elhelyezése, hőtükör alkalmazása, a nyílászárók szükség szerinti szigetelése, hogy a sok hasznos praktika közül csak néhányat említsünk, mind megoldható bármely háztartásban.

Expedíciózz a háztartásban Miskolcon Expedíciózz a háztartásban Miskolcon

Külön sátor mutatta be az ökologikus vízhasználattal kapcsolatos tudnivalókat, a víztakarékos megoldásokat. Amellett, hogy bemutatták a légkeveréses csaptelepeket, a víztakarékos öblítő tartályt, ötleteket adtak arra is, hogyan lehet – ilyen berendezések nélkül – takarékoskodni a vízzel: csapvíz helyett esővizet lehet használni pl. öntözésre, kocsi mosásra.
A termékpolcon a háztartásban használható, a vegyi anyagok kiváltására alkalmas tisztítószereket állítottak ki. Mint F. Nagy Zsuzsa elmondta, nagyon fontos a háztartások vegyianyag-felhasználásának a minimalizálása, hiszen a takarításhoz, tisztításhoz, mosáshoz használt szerek jelentős része, nem is beszélve a kozmetikumokról, vegyianyag-bombaként viselkedhet, amelynek a következményeivel nem is biztos, hogy tisztában vagyunk.

A miskolci ökotudatosság egyik specialitása a komposztálás ösztönzése. A városban az önkormányzattal együttműködve öt éve indult a házi komposztálási program, amelynek keretében eddig 2200 komposztkeretet osztottak ki a háztartásoknak. Az ellátásnak azonban feltétele van, csak azok kaphatnak ilyen eszközt, akik részt vesznek az egy órás komposztálás-oktatáson.

A tegnapi rendezvényen is nagy sikerrel működött a kompomat, az a komposztálási tudást ellenőrző, paravánból álló „automata”, amely a kérdésekre adott helyes válaszokat kis ajándékkal, a rossz válaszokat egy apró legyintéssel honorálta.

Az expedíció során minden városban alkalma nyílik az érdeklődőknek az ökolábnyom tesztelésére, hogy megtudják, mennyivel lépik túl a jelenleg rendelkezésre álló 2,1 hektárt. A kérdéssor megmutatja azokat a pontokat, ahol túlzott az energia fogyasztás, így segít abban, hogy ki-ki csökkenthesse a lábnyomát.

Expedíciózz a háztartásban Miskolcon Expedíciózz a háztartásban Miskolcon

Igen népszerű volt az utcai ökotársasjáték, a miskolci zöld óvodások és a nyugdíjas érdeklődők is nagy lelkesedéssel dobták a kockát és válaszoltak a kérdésekre. Aki pedig mind a száz kérdésre jó választ adott és megnyerte a játékot, ajándékot kapott.

Az Expedíciózz a háztartásban! kampányhoz egy igazi expedíció is csatlakozik. Blaskovich Ákos és Csák Attila arra tesz kísérletet, hogy vitorlásukon megkerüljék a Földet kevesebb mint 80 liter gázolaj felhasználásával. Ez természetesen csak úgy lehetséges, ha útjukon megújuló energiaforrásokat használnak, mint a napenergia, szélenergia, vagy adott esetben az evezőlapátok segítségével haladnak. A kampány alatt a vállalkozó szellemű csapatot minden városból megpróbálják felhívni skype-on, ez tegnap technikai okokból nem sikerült.
Ma Nyíregyházáról ismét megkísérlik elérni őket, hiszen ott folytatódik a program.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás