A rovat kizárólagos támogatója

Természetvédelmi szervezetek svájci támogatással felmérik 3 megye, Vas, Somogy és Zala Natura 2000-es területeinek hüllő-, lepke-, és rovarállományát.

Dr. Szentirmai István, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága természetmegőrzési osztályvezetője érdeklődésünkre elmondta: a már elindult projekt a Svájci-Magyar Együttműködési Program keretében valósul meg. A felmérésben az Őrségin kívül a Duna-Dráva és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága, a Természeti Örökségünk Alapítvány, a Nyugat-magyarországi Egyetem, illetve a konzorcium vezetőjeként a Somogy Természetvédelmi Szervezet vesz részt.

Céljuk, hogy az érintett régióban található, ám a nemzeti parkokon kívül eső, összesen 200 ezer hektárnál is nagyobb Natura 2000-es területek európai uniós jelentőségű állatfajai közül a lepkék, szitakötők, bogarak, kétéltűek, hüllők és denevérek állományát lajstromba vegyék, pontosan meghatározzák, hogy ezekből hol, mennyi található.

Mint azt a szakember jelezte, ez több szempontból is fontos: egyrészt számos, a Natura-területek kijelölésében fontos szerepet játszó úgynevezett jelölőfaj (Zalában például a díszes tarkalepke, vagy a mocsári teknős ilyen) állományának elmúlt évekbeli változása nem ismert. Holott Magyarországnak erről 6 évenként országjelentést kell küldeni az Európai Bizottság felé, melyből kiderül, hogy teljesítjük-e, vagy sem az EU élőhelyvédelmi irányelveit. Ha nem felelünk meg a követelményeknek, az kötelezettségszegési eljárást, támogatás-elvonást jelent. Másrészt pedig a Natura-területekre ettől függetlenül is fenntartási terveket, illetve javaslatokat kell készíteni, amihez szükség van pontos információkra, tette hozzá a szakember. A 250 millió forintból megvalósuló felmérés 2015-ben zárul.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás