A rovat kizárólagos támogatója

A Budapesti Közlekedési Központ nagyon jól felépített reklámkampánnyal elérte, hogy fürtökben lógnak az utasok a július elsején indult új hajójáratokon. „A kellemetlenségek miatt utasaink türelmét és megértését kérjük és köszönjük!” Ezt a mondatot a BKK közleményeiben a hajózással kapcsolatban manapság gyakran olvassuk.

A tavaly decemberi hírek még arról szóltak, hogy a hajó 20 percenként közlekedik majd csúcsidőben és háromnegyed óra alatt elér Újpesttől a Millenniumi Városközpontig. Mára jóval nagyobb tervezett követési időt mutatnak a tények… A menetidő lefelé egy óra 24 perc lenne, felfelé majdnem két óra, ha sikerülne betartani a menetrendet. Sajnos nem sikerül, éppen a nagy érdeklődés miatt. Az első napok tumultuózus jelenetei után, mikor az –érthetően- ingerült személyzet kijelentette, hogy csak annyian szállhatnak fel, ahányan leszálltak, a helyzet konszolidálódott. Nem csoda az ingerültség, hiszen a hajókon jól olvasható a befogadóképesség. Sokkal többen voltunk.
Ez a szolgáltatás, melynek elindítása 493 millió forintba került, és amelynek 90%-át az Új Széchenyi terv keretében EU-s források biztosították, hajóvásárlásra nem fordítható, így a BKV meglévő hét hajója közlekedik. Mentesítő járatok így nem várhatók.

A tömegközlekedés vízi útra terelése kisebb részben tehermentesíteni tudná a túlzsúfolt fővárosi közlekedést, szólt a beharangozó.
Most úgy látszik, nagyon kevesen vannak, akik hajóval járnak munkába, legalábbis egyenlőre. Még ha tartaná is a menetrendet a hajó, mint tömegközlekedési alternatíva nem versenyképes. Például a Jászai Mari tér Gellért tér közötti út hivatalosan is közel fél óra, de a gyakorlatban ezt még sosem sikerült tartani. Ha ehhez hozzávesszük az állomásra eljutás idejét és veszélyességét, ami a Gellért téren különösen nagy, akkor, maradunk a villamosnál, még ha át is kell szállni.

Mostanra a D11 és D12 számára tervezett 8 megállóhely (melyből 3 új) száma tizenkettőre növekedett.

A hét végén, amikor a D13-as járat közlekedik, nem érvényesek a bérletek, de a jegyárak így is barátságosak. A hajó négy olyan helyen is megáll, ahol hét közben nem, (Óbudai-sziget, Dráva utca és kétszer a Margitszigeten) de nem áll meg Újpesten az Árpád útnál.
Mindez nagyon jó, csak közben elfelejtődik, hogy a BKV-nak eddig is volt hajójárata Budapesten. Egészen pontosan 2012. június 30-ig, folyamatosan. A menetrend még mindig elérhető a BKV honlapján.

A főpolgármester-helyettes, György István szerint az elmúlt években a hajóközlekedés gyakorlatilag egyet jelentett a turisztikai célú sétahajózással. Mi a változás oka? Az igények megváltoztak, a „hivatásforgalomban” szánnak szerepet az új járatoknak. Igenám, de akkor a régi, miért nem fér el párhuzamosan? Csak nem azért, mert nincs több hajó? A menetrendet böngészve adódik a kérdés, mi az oka az útvonal megváltozásának? Miért nem megy hajó július elsejétől Pünkösdfürdőre?

Dunai hajózás BKV módra Dunai hajózás BKV módra       galériához katt a képre!

Az új állomások helyét sok kritika éri, az Újpest, Árpád útnál található a Dunán edző sportolókat zavarja a legjobban. Ez a probléma a kezdetektől fennáll és egyenlőre nem látszik a megoldás.
Szerda óta a Haller utcánál nem állnak meg a hajók, utasbiztonsági okokból, mert alacsony a Duna vízállása. Ha megnézzük a kikötőt, nem a vízállás lehet a fő baj, hanem az, hogy rossz helyen épült.

„A kellemetlenségek miatt utasaink türelmét és megértését kérjük és köszönjük! Budapesti Közlekedési Központ” Ezt a mondatot a BKK közleményeiben a hajózással kapcsolatban manapság gyakran olvassuk.

„A puding próbája az evés" – hangoztatta a főpolgármester-helyettes az induláskor. Mi budapestiek pedig nagyon is esszük, amit (ki)főztek nekünk. Fürtökben lógunk a hajókon, „turisztikai céllal”, kíváncsiskodunk, a munkába járók száma ugyanakkor minimális. Jómagam többször találkoztam külföldi csoportokkal, akiket élelmes magyar idegenvezetőjük hozott a hajóra. Jelentősen olcsóbban úszták meg így a városnézést.

A hajók túlzsúfoltak. Eddig egy kisebb baleset történt, műszaki okokból, szerencsére személyi sérülés nélkül. A kikötők és hajók a jövőben a kerekesszék-emelőknek köszönhetően akadálymentesek lesznek, egyelőre azonban a mozgáskorlátozott utasok a személyzet segítségével tudnak majd közlekedni, de a Boráros téren például már külön lift könnyíti a rászorulók helyzetét, mondja a közlemény.

A hajók folyamatosan járnak majd, mint azt Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója elmondta, a Dunán az utóbbi időben nem voltak jellemzőek az akkora jégzajlások, amelyek megakadályoznák a hajók elindítását, de ha a jövőben így lenne, akkor pár napos szünetekre lehet számítani.

Dunai hajózás BKV módra Dunai hajózás BKV módra

Az utasok egyelőre özönlenek, a BKV alkalmazkodik. Már egész nap jár a D12-es járat is, a hajókon a biztonsági szolgálat munkatársai segítik a személyzetet, már a büfé is üzemel. Lehet, hogy az internetet is használhatnánk, de a zsúfoltság miatt lehetetlen kipróbálni. Esti hajókázást ne reméljünk, a legutolsó hajó is beér a kikötőbe, még nyolc előtt. Hétköznap ez rendben is lehetne, de hét végén miért csak egy fél órával tart tovább az üzemidő?

Az utasok tájékoztatása mind a kikötőkben mind a honlapon korrekt, a viteldíjakat, és a menetirányt illetően. A járat száma D11, D12, D13 mellett jól olvasható, hogy merre megy, északi vagy déli irányba. A menetrend kiírásán egyenlőre nem látszik változás, az estleges késésekért elnézést kérnek. Az esetleges rendszeresnek tekinthető, tekintsük a kiírást „tájékoztató” jellegűnek.

Még nem kaptunk hírt arról, meddig tart a próbaidőszak, milyen újabb változások lesznek. Az utasokat arra bíztatja mind a hajó személyzete, mint az ügyfélszolgálat, hogy írják meg tapasztalataikat, hogy javítani tudják a szolgáltatást.

Egyenlőre úgy tűnik, a beharangozás jól sikerült, hajózunk. Örülünk, hogy kaptunk valamit a bérletünkért. Igaz, a tömegközlekedés nem javult, az autó se lett kevesebb, de megtanultuk merre folyik a Duna.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás