A rovat kizárólagos támogatója

Fülöp Sándornak, az alapjogi biztos jövő nemzedékekért felelős helyettesének lemondása sajnos megerősítette a civil szervezetek korábban kinyilvánított álláspontját, hogy az ombudsmani intézményt átalakító törvénymódosítások súlyos visszalépést jelentenek környezeti, társadalmi és gazdasági tekintetben is.

A visszásságok ellen fellépő, a törvények betartatásán őrködő, a jelen és a jövő nemzedékek érdekeit védő intézmény végletekig történő legyengítése hozzájárul a bűnözés növekedéséhez, a társadalmi igazságtalanságok és feszültségek erősödéséhez, a lakosság egészségi állapotának romlásához. A zöld ombudsman intézményének leépítése csak azoknak kedvez, akik igyekeznek a jogszabályokat megkerülni. Pedig a jogsértő magatartásokra vonatkozó panaszok folyamatosan érkeznek a civil szervezetekhez és az állami szervekhez – nemcsak a lakosságtól, hanem az előírásokat komolyan vevő multinacionális cégektől és a hazai vállalkozásoktól is.

A zöld ombudsman jelentőségét bizonyítja többek között, hogy az elmúlt években számos törvényellenes, illetve a társadalom érdekeit sértő ügyletet sikerült megakadályoznia. Így például ha nem lépett volna fel ellene, akkor minden bizonnyal átszervezték volna a regionális vízközműveket, majd privatizálták volna azokat; a Páty melletti termőföldek átminősítésével, 14 rendbeli jogsértés árán, korrupciógyanús óriás-beruházás létesült volna; a tokaji történelmi borvidék közvetlen szomszédságába ma egy 50 MW teljesítményű szalma-égető erőmű épülne; eltűnt volna a törvényileg védett Dunakeszi tőzegláp; az évszázados magyar haszonnövényeket őrző génbankokat eladták és felszámolták volna.

„A biztonságot, a jogszabályok betartatását segítő szervek gyengesége a fejlődésben elmaradt országok jellemzője. Ezzel szemben a világ legversenyképesebb országaiban a legszigorúbbak a biztonságot szolgáló (környezet- és egészségvédelmi stb.) előírások és az ellenőrzés feltételei olyanok, hogy ezeket ez előírásokat be is tudják tartatni. Magyarországnak nem Etiópia, még csak nem is Görögország, hanem a stabil gazdaságot és társadalmat fenntartani képes, biztonságos Skandinávia kellene, hogy a követendő minta legyen” – jelentette ki Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke.

„A Föld erőforrásainak felélésében az utolsó szakaszba jutottunk. Ezért csak olyan gazdaság működőképes, amely figyelembe veszi a környezeti szempontokat. Ezért nemcsak a legfejlettebb, hanem a fejlődő országok is a zöld gazdaság megvalósításában láthatják a kibontakozás útját. A környezet védelmét szolgáló intézmények, szervezetek fellépése nélkülözhetetlen a maradi, visszahúzó, de sajnos még rendkívül erős érdekérvényesítő képességgel rendelkező gazdasági csoportok befolyásának visszaszorítására, az új, korszerű megoldások elterjedésének ösztönzésére” – állapította meg Farkas István, a Magyar Természetvédők Szövetségének elnöke.

„A civil szervezetek nevében köszönetünket fejezzük ki Fülöp Sándornak azért a hatalmas és rendkívül magas színvonalú munkáért, amelyet az egész ország érdekében végzett az elmúlt években. Reméljük, hogy más körülmények között is folytatni tudja ezt a tevékenységet, amelyhez igyekszünk a továbbiakban is minden segítséget megadni” – mondta F. Nagy Zsuzsanna, a Környezeti Tanácsadó Irodák Hálózatának (KÖTHÁLÓ) elnöke.
 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás