Hirdetés

A 3-as metró egyik karbantartójának drámai levele után újabb levél ecseteli a metróvonal katasztrofális állapotát. Ezúttal egy ott dolgozó műegyetemi diák számolt be tapasztalatairól az indexnek elküldött levelében. A Metróért Egyesület szerint a levél minden szava igaz.

"A Budapesti Műszaki Egyetem diákja vagyok és nemrégiben szakmai gyakorlat keretében volt szerencsém a metró területén huzamosabb ideig dolgozni, így betekintést nyertem a 3-as metró állapotába és a karbantartók munkájába. Ezzel kapcsolatban szeretném megosztani személyes tapasztalatomat:  Egyetemünk tanulmánya fél évvel ezelőtt még arra figyelmeztetett, hogy a pályával nagyon rövid időn belül bajok lesznek, eltörhetnek a sínek. A jóslat beigazolódott, amikor két hete olyan repedést találtak a Klinikák állomás és a Nagyvárad tér között, hogy egy napig csak lépésben haladhattak a vonatok. A BKV/BKK-nál aggódnak, mert ezt a törést semmi nem jelezte előre. Minden éjjel ultrahanggal vizsgálják a pálya egy-egy szakaszát. Így mindeddig előre tudták jelezni a repedésekre utaló jeleket.  Ez a módszer azonban a jelek szerint most csődöt mondott. Az éjszakai ellenőrzésekkel havonta kerül újra sorra ugyanaz a pályaszakasz. A két héttel ezelőtti vizsgálatokból arra lehet következtetni, hogy a pálya romlása felgyorsult. Amíg csak keresztirányban törik a sín, addig nagy baj nincs, a vonat legfeljebb döccen egyet. Ha azonban letörik a sín oldala, fennáll a lehetősége, hogy a jármű kisiklik.

Most új vizsgálati módszereket keres a BKK, hogy addig is kiszűrhessék a rejtett hibákat, amíg nem tudnak új síneket vásárolni. A Határ úttól az Árpád hídig 35 kilométernyi sínt azonnal ki kellene cserélni. Jelenleg olyan terveken gondolkoznak, hogy a MÁV pályarekonstrukciói során kicserélésre kerülő használt, de még jó állapotú sínszálakkal pótolnák az azonnal cserére szoruló szakaszokat. Sajnos ez sem jelent végleges megoldást, sőt a MÁV vonalain is átlag 25-30 évesek a sínszálak. De ha történetesen találnak is használható sínszálakat az alagút amúgy is rossz és elöregedett szigetelése miatt a beszivárgó talajvíz már sok helyen elkorrodálta a sínt rögzítő vasbeton pályalemezeket. A vonalon dolgozók elmondták, hogy a rossz állapotú pálya a szerelvények forgóvázát is tönkreteszi. Egyre sűrűbben találnak rajtuk repedéseket, még a teljesen újakon is előfordulnak. Ezt a problémát tetézi hogy a szerelvények már jócskán túlfutották élettartalmukat. A döntéshozók ezekkel mind tisztában vannak, de nem tudják elfogadni, nem véletlen, hogy több millióért újabb és újabb szakértői vizsgálatokat rendelnek meg más-más cégektől, akik természetesen ugyanazokat a vizsgálati eredményeket produkálják, mint amelyek már eddig is napvilágra kerültek. Jelen állás szerint a döntéshozók nem képesek bele törődni és elfogadni a jelen helyzetet, amellyel az utazók testi épségét is kockáztatják. Az kétségtelen, hogy a felújítás jelen költségek szerint 100 milliárdba is bele kerülhet, és az amúgy is öreg, és elégtelen buszpark nem lenne képes pótolni a teljes vonalat, ugyanakkor egy katasztrófa beláthatatlan következményekkel is járhat. Egy hirtelen bekövetkező katasztrófa, akár a teljes várost is közlekedési káoszba sodorhatja. A balesetek utáni vizsgálat ugyanis napokig is eltarthat, amelyre a közlekedési vállalat egyáltalán nincs felkészülve!" – írta a Műegyetem hallgatója az index.hu-n.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK >>>
 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás