A rovat kizárólagos támogatója

Gyönyörű, tavaszias napsütésben demonstráltak az óbudai Római-parton a tervezett mobilgátat ellenző tüntetők. A közelben mintegy 50 ellendemonstráló az árvízvédelem fontosságát hangsúlyozta.

Már reggel lehetett valószínűsíteni, hogy Földanya kegyes lesz a Római-part átépítése ellen, illetve mellett küzdő aktivistákkal és szimpatizánsokkal: gyönyörű napsütés fogadott, amikor kinéztem az ablakon. Bár reggel még csípős volt az idő, kora délutánra a hőmérséklet is enyhébb lett, és igazi tavaszi idő kerekedett. Az idő tehát ideális volt ahhoz, hogy az ember ellátogasson Budapest egyik utolsó többé-kevésbé megmaradt természeteses vízpartjára. Több szervezet is hívta ide a szimpatizánsait: egyrészt a VALYO – Város és a folyó, a Védegylet és a Magyar Tájépítészek Szövetsége a városháza által tervezett mobilgát ellen szervezett demonstrációt, másrészt a Római partért Egyesület, a Római Sport Egyesület és a Rómaifürdő SE a beruházás elindítása mellett tette le a garast. Az ügy hátteréről itt olvasatja részletes összeállításunkat.

A helyszínre tartva mindjárt a Margit-hídnál összetalálkoztam Heltai Lászlóval, az LMP szóvivőjével, aki a mobilgát-ellenzők táborát ment gyarapítani. Úgyhogy innen együtt mentünk a HÉV-en, és közben figyeltük, hogy ki visel kék ruhadarabokat. A VALYO és a Védegylet ugyanis arra kérte a tiltakozókat, hogy öltözzenek kékbe, de itt még nem lehetett egyértelműen beazonosítani a tüntetőket. A Római-fürdő megállónál leszállva a Duna felé vettük az irányt. A Királyok útján megszemléltük az úgynevezett nyúlgátat, ami tulajdonképpen egy hosszú, az út vonalát követő, de viszonylag kis magasságú földhányás. Heltai László szerint a partra tervezett mobilgát helyett ezt a nyúlgátat kellene megerősíteni, akár az utat gátszerűen megmagasítva, ahogy azt sok Tisza menti faluban látni.

Tüntetés a mobilgát ellen Tüntetés a mobilgát ellen. További fotókért kattintson a képre!

Nemsokára odaértünk a helyszínre, ahol már nagy volt a tömeg a Hattyú Csónakház előtt, a gátellenes tiltakozás helyszínén. A létszámot nehéz volt a helyszínen megbecsülni, a Facebook-on mindenesetre mintegy 3700-an jelölték be, hogy biztosan ellátogatnak az eseményre. A Védegylet 1500-ra becsülte a résztvevők számát. A tömegben észrevettem Szabó Rebekát és Scheiring Gábort, a Párbeszéd Magyarország (PM) parlamenti képviselőit. Korábban a PM és az LMP egyaránt kiállt a tiltakozók mellett, de ide a szervezők kérésére a pártok tagjai magánemberként látogattak el, pártszimbólumokat nem lehetett látni. A rendezvényen fellépett a Buda Folk Band, beszédet mondott Tömör Miklós (VALYO), Kardos Gábor (Védegylet) és Háger-Veress Ákos (helyi lakos). Kardos Gábor beszédét itt lehet elolvasni.

Tüntetés a mobilgát ellen Háger-Veress Ákos beszédet mond. További fotókért kattintson a képre!

A gátellenes tüntetésen csak elvétve lehetett látni egy-egy transzparenst – ebből viszont bőven jutott a 300 méterrel odébb, a Béke csónakház előtt lévő ellentüntetésre. Ott mintegy ötvenen demonstráltak kék sapkában a gát megépítése mellett, lepedőkre írt frappáns szövegeket mutatva a sétány közönsége és a média felé fordulva. A leghatásosabb transzparens talán az „Emberi ürülék-mentes Rómait” feliratú volt.

Fél öt felé oszlani kezdett a tömeg, baráti csoportokra oszolva. A vízparti vendéglátósok, hekk-árusok március eleje lévén még nem voltak nyitva, viszont a közeli Cziniel cukrászda extra forgalmat bonyolított le késő délután.

Érdemes elolvasni: "Fák off" – tüntetés a Római-partért

Kapcsolódó anyagok:

Folyik a küzdelem a Római-part körül

Uszadék fa döntheti össze Tarlós védelmi vonalát?

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás