Egyre inkább borulni látszik a hazai energetikai szektor fenntarthatósági suszterszéke, és ez nem jó hír. Nem jó hír, mert egyre több energiát, pénzt, paripát és fegyvert kell majd a jövőben azért áldozni, hogy a napjainkban visszanyesett lábakat így-úgy kipótolhassuk majd. A teljes cseréről nem is beszélve. A szektor gazdasági, társadalmi és környezeti egyensúlyának megbomlása egyre inkább látható, a várható hatásokat pedig már belátható időtávon belül személyesen is könnyen megtapasztaljuk.
A társadalmi célok túlzott és kierőszakolt előtérbe helyezése (rezsicsökkentés), a szektor gazdasági fenntarthatóságát veszélyeztető lépések (különadók, rezsicsökkentés) és a környezeti szempontok helytelen értelmezése és alapvetően más prioritási kategóriába sorolása (METÁR indításának jelentős csúszása, atomenergia), alapvetően határozza meg immáron lassan középtávon is a hazai energetikai szektor esélyeit.
Pedig, ha sikerülne elszakadni az nagypolitika esetleges napi érdekeitől és a „Haragszom rád, mert…” mentalitástól, még a jelenlegi alapokon is lehetne egy középtávon már valóban fenntartható, a társadalmi méltányosság elvárásának, a környezetvédelmi és klímavédelmi célok kiszolgálásának és a hazai energiapiacon mozgó szereplők boldogulásának is teret adó rendszert.
A szomorú a történetben az, hogy ehhez az alapvető sorvezető létezik, ráadásul 2010 után készült. Merthogy a nemzeti energiastratégia igenis értékes, minden piaci szereplő által elfogadható és megvalósítható irányokat jelöl ki, méghozzá úgy, hogy létrehozásakor a készítők levették a szemellenzőt, és egy alapvetően minden szempontból fenntartható energetikai szektor hazai nemzetgazdaságban betöltött teljes szerepét – többek között a foglalkoztatásra és a hazai iparra gyakorolt hatásait – vették a kijelölendő fejlesztési irányok alapjául.
Az egyensúlyt kellene megtalálni
Mert ez a valóban fenntartható rendszerek alapja. Megtalálni azt az egészséges középutat, amely mentén a fogyasztók teherviselő képességét nem túlfeszítve, de a vállalkozások működőképességét sem veszélyeztetve lehet működtetni a rendszert. Mindezt úgy, hogy közben a klímavédelmi és a szektor zöldítésére megfogalmazott célkitűzések is teljesülnek.
A piaci szereplőket egyáltalán nem zavarja, sőt egyre többen támogatják is, hogy az árak kérdése (és ezáltal a társadalmi fenntarthatóság) rendeződjön. Nehéz azzal nem egyet érteni, hogy a lakossági fogyasztók esetében levágják az árakról a sallangokat és a valóban a szolgáltatáshoz és a befektetések megtérüléséhez elengedhetetlen mértékűek legyenek az árak. Az is fontos azonban, hogy a szociális kérdéseket ne az energiaárakon keresztül igyekezzen rendezni a szabályozói oldal, még akkor sem, ha ez a gyakorlat Európa több országában is megfigyelhető.
És még egy gondolat az rezsicsökkentés kapcsán. Egyáltalán nem biztos, hogy ennek a mostani állapotnak nem lesz előremutató fejleménye a cégekre vonatkozóan. Ha optimistán akarom szemlélni a dolgot, azt is mondhatnám, hogy a mostani politikai döntések hirtelen aktivitásra és egy költséghatékonyabb működési rendszer irányába mozdítják el az iparágat. Azt viszont fel kell ismernie a szabályozói oldalnak, hogy meddig feszítheti a húrt, és meglátásom szerint az sem baj, ha később a már lefogyasztott szervezetek esetében lazítanak majd a gyeplőn.
A cégek felelőssége, hogy saját működésük biztosítása érdekében megtalálják azokat a működési rendszereket, amelyek mentén – egy támogató és a szabályok betartása felett őrködő – hatóság figyelő szeme mellett hozzájárulhatnak a szektor gazdasági fenntarthatóságához. Amennyiben a fenti két láb stabilan áll, meggyőződésem, hogy a környezetvédelmi láb is stabilizálódik. Egyre több gazdasági szereplő fog megújuló energetikai és energiahatékonysági projekteket indítani termelői, kereskedői és fogyasztói oldalon egyaránt, amely az energiaszektor – és ezen túlmutatóan az egész nemzetgazdaság – zöldüléséhez, a klímavédelmi célkitűzések teljesüléséhez vezet majd.
Ezért elmondható, hogy aki nekilát végre az energiastratégia megvalósításának, az történelmet ír. Különben tényleg borulni fog a szék.
