Gyűrűfűn jártam az Ökoklikk csapattal

Mayerné Hajtman Ágnes

2013. június 26. 22:47

Gyűrűfűn jártam az Ökoklikk csapattal

Ha kitöltötted a teszteket, aktív voltál a fórumon, és elég gyors is voltál, nyerhettél egy öko-wellness hétvégét. Megtettem. A lehetséges helyszínek közül Gyűrűfűt választottam. Régi vágyam teljesült ezzel a kirándulással.

Még a vonaton elhatároztam, hogy megírom az élményeimet. Egy hete már, hogy hazajöttem Gyűrűfűről és az ismerősök kérdéseire, hogy hol barnultam le ennyire, büszkén rávágom: árkot ástam. Az öko-wellness programok jellegzetessége, bármelyik helyszínen, hogy az odalátogatók nem csak nyaralnak, hanem valamilyen fizikai munkával segítik a helyi közösséget. Mi a vízelvezető árkot mélyítettük a falu határában, az Istenkút forrástól pár lépésre. Végigjártuk a Szent László tanösvényt- gondosan kitöltve a munkafüzetet.
Nem is olyan egyszerű, pedig iskolásoknak szól. Minket Fridrich Soma vezetett végig nagyon szakszerűen, majd be is mutatta, hogy Bükk apót (a tanösvény 10. állomása) akkor látogatjuk meg igazán, ha fel is mászunk rá. Mi, puhány városiak csak néztük Soma mutatványát.

Ez a bükkfa kétszázötven éves, látta a régi Gyűrűfűt is. Mert amit ma látunk, az egy új település. Olyan új, amelyik nagyon tiszteli az elődöket, de nem romokból építkezett. Mire a mai lakók megérkeztek, 1991-ben, a régi Gyűrűfűből a szó szoros értelmében kő-kövön nem maradt. Hiszen a hetvenes években Gyűrűfű már kihalt település volt. Sose jártam ott, de olvastam róla, szüleim is emlegették, mint az első olyan helyet Magyarországon, amelyet önként elhagytak lakói. Hogy ez az „önként” valójában mit jelent, azt már felnőttként értettem meg.

Amikor 1971-ben az Országos Településhálózat-fejlesztési Koncepció a környék valamennyi községét szerepkör nélküli kategóriába sorolta, Gyűrűfűn már nem lakott senki. Az összetartó faluközösség számára az adta meg a kegyelemdöfést, hogy a tervutasításos rendszerben legalább ötven százalékban gabonát kellett volna termelni a kaszálókon, ezen az állattartásra szakosodott vidéken. Eddigre már nem volt iskola, nem adtak ki építési engedélyt…

Gyűrűfűi pillanatok Gyűrűfűi pillanatok    képre kattintva galéria nyílik

Az elhagyott falut 1974-ben végigfényképezte Vásárhelyi Dániel kecskeméti építész, az ő fotóiból készült kiállítás látható most a közösségi házban. Készített képsorozatot 1970 és 78 között Káplán Géza, meg bizonyára sokan mások is. Kedvelt értelmiségi téma volt Gyűrűfű a hetvenes években. Emlékeim szerint akkoriban készült dokumentumfilm is, amelynek eddig sajnos nem jutottam nyomára. Amikor Moldova György (371 oldal) erre járt a hetvenes évek legvégén, még voltak romok. Azután az illetékesek úgy ítélték meg, jobb, ha nem mászkál itt az a sok értelmiségi…és jött a dózer. Erről egy képet találtam, de bizonyára sok rejtőzik még.

Azután már romok se maradtak. A falut benőtte ez erdő és 20 évig aludta „csipkerózsika álmát”, amikor is két Duna-körös jóbarát (Borsos Béla és Kilián Imre) gondolt egyet, s Caltenbach: Ecotopia könyvének ihletésére egy kisléptékű, az ökológiai tervezési elveket előtérbe helyező települést álmodott meg. Az új telepesek lassan-lassan foglalták vissza a területet. A csapat azóta is ragaszkodik az elveihez, nem fogad be akárkit. Pillanatnyi ötlettől vezérelve itt nem lehet birtokot venni. A Gyűrűfű Alapítvány tulajdonában lévő földeken lehet építkezni, majd ha már van érvényes lakhatási engedély a felépített házra, akkor azt az egy hektárnyi területet meg is lehet venni, amin a ház áll. Több földet venni nem lehet, de bérelni igen, és azon lehetőleg permakultúrás elvek szerint szabad biogazdálkodni.

A Gyűrűfű Egyesület falugondnoki szolgálatot tart fenn, illetve az ökológiai oktatás a legfőbb feladata. Minden évben, az őszi Napéjegyenlőség idején, szeptemberben tartják mértéktartó vigadalmukat, öko-falunapjukat, ahol az érdeklődők megismerhetik a falut, kipróbálhatnak néhány helyi tevékenységet (kecskesajt készítés, lovaglás, íjászat), helyi és kistérségi kézműves termékeket vásárolhatnak, öko-filmeket nézhetnek meg és ökológiával foglalkozó előadókat hallgathatnak meg. Az itt élők megpróbálnak a természettel harmóniában, a tervezett permakultúrás elvek szerint élni. Ez több-kevesebb sikerrel működik is. Kevesen járnak el dolgozni, inkább megpróbálják otthon megteremteni a szükséges javakat: legfőbben az élelmiszert (zöldség-gyümölcs, tej, tojás, húsok), de van, aki falusi turizmusból él, mások kecskesajtot, szappant, mézet vagy textiltárgyakat készítenek.

Gyűrűfűi pillanatok Gyűrűfűi pillanatok                    képre kattintva galéria nyílik

A közösségi ház, a Telepesház, ideiglenes lakóhelyet biztosít azoknak a családoknak, akiknek még nem épült fel a házuk. Emellett integrált közösségi és szolgáltató térként is működik, még zongora is van.  A Veronika Erdei Iskola, ahol a szállásunk volt, tényleg olyan hely ahol a „gyerekek maradni szeretnének”. A Fridrich család amellett hogy színvonalas ellátást biztosít az idelátogatóknak, a kalandosabb kedvűekre gondolva két jurtát is felállított szálláshelynek. Az energia-tanösvényen megtanulhatjuk a komposztálás jelentőségét, látunk napelemet és napkollektort, készíthetünk vályogtéglát, döngölt vályog-falat, követhetjük a szennyvíz útját a tisztulásig.
Lőhetünk íjjal, lovagolhatunk, és még ki tudja mi mindent, több hétre való program is lenne.
Felkereshetjük Tündérmajort, készíthetünk kecskesajtot.

Gyűrűfű új település, ha azt nézzük, hogy a házak alig húsz évesek. Az itt lakók nem őslakosok, olyan városi értelmiségiek, akik nem akartak távol élni a természettől. Nem kényszer hozta őket ide, hanem vágy és tenniakarás. A falu létszáma nő, most harmincöten lakják. A gyerekek egy része már itt született. Nekik természetes a tiszta levegő, az egészséges élelmiszer, amiért mi idezarándoklunk.
Az Új-Gyűrűfű elmúlt húsz éves, ennyi idő után elmondhatjuk, a kísérlet sikerült!




Hozzászólások

Ehhez a hírhez nem lehet hozzászólni.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés