Halálos krokodil vacsora

Bilkei bora

2013. július 5. 0:15

Halálos krokodil vacsora

Egy apró betelepülő kétéltű, az aga varangy tehető azért felelőssé, hogy az ausztrál vizekben erőteljesen megcsappantak a legkisebb krokodilok. Az invazív faj testében ugyanis olyan toxin van, amely megmérgezi a krokodilokat.

A Charles Darwin Egyetem kutatói azt vizsgálták, hogy milyen hatással van az egyik betelepült békafaj az észak-ausztrál folyókban és tavakban élő legapróbb krokodil fajokra. Ezek a fajok az evolúció során folyamatosan elsatnyultak, mivel nincs elég táplálék az élőhelyükön. Mostanában azonban lenne mit enniük, azonban Dr. Adam Britton, a kutatás vezetője szerint az ugráló kétéltűek halálos vacsorának számítanak.

„Azt már eddig is tudtuk, hogy az aga varangyok megölik az édesvízi krokodilokat, de azt csak sejthettük, hogy az aga varangy ténylegesen mekkora pusztítást képes okozni. A kistestű krokodilok ugyanis előszeretettel vadásszák le a varangyokat, mivel méretük is ideális és a környéken így is igen kevés az élelem” – meséli Adam Britton. Akárcsak más honos fajok esetében is, így a kisméretű krokodilok is megmérgeződnek, amikor az aga varangyokban lévő bufotoxint próbálják megemészteni. Egyes területeken a krokodilok lassan a kihalás szélére sodródnak a sok levadászott, betelepülő aga varangy miatt, így a térségben a tudósok szerint a teljes ökológiai rendszer felborulhat. A csoport azonban olyan érdekes nyomokra is bukkant, amely arra utalhat, hogy egyes területeken az ott élő krokodilok mintha megtanulták volna, hogy a békáknak csak a fekete lábai ehetők. Erre utal, hogy míg egyes helyeken sok elpusztult és saját társaik által is megharapott krokodilt találtak, máshol azonban nem bukkantak mérgezett hüllők nyomaira.

A tudósok szerint az állatok szép lassan mindenhol meg fogják tanulni, hogy az aga varangy hiába ígérkezik kiadós vacsorának, mérgező, ezért a jövőben a krokodilok elképzelhető, hogy már csak a varangy lábát fogyasztják majd el.
Forrás és bővebben >>>
 




Kapcsolódó anyagok Őshonos békákkal a behurcolt varangyok ellen
Húsevő hangyával az aga varangyok ellen

Hozzászólások

Ehhez a hírhez nem lehet hozzászólni.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés