A rovat kizárólagos támogatója

Gitárszó a tábortűznél, növényismerettel egybekötött túra, tehénfejés – ilyen élményekben részesültek a nagybörzsönyi Földhangoló Ökotábor résztvevői.

Egy régi parasztház szőlőlugasában állok, a kezeim csuklóig belemerülnek a készülő lekvár anyagába. Életemben először veszek részt lekvárfőzésben. A házi sajtkészítés és a tehénfejés is új tapasztalat. A házi pogácsa sajnos kicsit odaég, de így is finom. Lepényt sütünk a szomszédban, és kőlevest főzünk a faluban szerzett alapanyagokból. Mezei katángot szedünk gyökerestül a falu közelében lévő mezőn, megpörköljük, majd cikóriakávét főzünk belőle. A mezőn összeszedett szederből, mentából és más növényekből teát készítünk. A közeli hegyekben tett egynapos túrán meghatározzuk az erdő és a mező bokrait, fáit és füveit. Kövi rákot találunk a patakban. Megnézzük az Árpád-kori Szent István templomot, a gótikus Bányász templomot és a tájházat. Ez utóbbi pincéjében denevéreket látunk, és egy detektor segítségével a hangjukat is meghallgatjuk. Műalkotást készítünk az összeszedett virágokból és botokból. Hanyatt fekszünk a réten és relaxálunk – közben a bárányfelhőket nézem az égen. Bekötött szemmel kell végigmenni az erdőben kifeszített kötelek mellett. Célba lövünk nyílvesszővel. Este a tábortű mellett gitárszót és éneket hallgatunk. Jurtát állítunk a kertben, ahol egy későbbi estén a kis közösségek fejlesztésének lehetőségeiről beszélgetünk gyertyák és egy petróleum lámpa fényénél. Az esti mese ugyanezen lámpa fényénél hangzik el. A helyi pénzről, a zöld háztartásvezetésről és Magyarország energetikai problémáiról is értekezünk. Pszichológiai teszteket töltünk ki. Egy „viharvadász” a szupercellák kutatásáról tart előadást. Megnézzük a Kertben című szlovák filmet.

Földhangoló Ökotábor Csoportkép az erdőben.
A képre kattintva galéria nyílik.

Mindez a Kisközösségi Program által szervezett, felnőtteknek szóló táborban történik. Flórián Norbert, Tauber Tamás és Sebestyén Lóránd kitesznek magukért: nagyon gazdag programot állítottak össze. Az egy hétig tartó tábor idején több, mint húszan fordulnak meg a nagybörzsönyi Reménység Házában. A résztvevők remélik, hogy meg tudják tartani év közben is a kialakult kapcsolatot – reményeik szerint jövőre ugyanitt találkoznak majd.
 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás