A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: nol.hu

Minden fűszálat meg kell bírságolni ahhoz, hogy a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatósági rendszer működőképes maradjon. Ellenzéki beszólásnak is durva lenne, ám mivel maga az illetékes államtitkár mondta ki 2011-ben, egy olyan pillanatban, amikor az aktuális megszorítási hullámban épp 11 milliárd forinttal szűkítette a kormányzat a felügyelőségek büdzséjét, biztosak lehetünk benne: a zöldhatóság ezen logika szerint működik. Nem a sors szeszélye folytán, hanem a hatalom akaratából.

Amúgy a magyar jog – ha ez még érdekel valakit – nem pénzcsináló gépként, hanem az egészséges környezethez való alkotmányos alapjog legfontosabb intézményi garanciájaként tekint a természeti értékek felett őrködő hatóságokra. Ha kialakul egy olyan helyzet (márpedig kialakult), amelyben ezeknek az intézményeknek az első számú létokává válik, hogy bevételt termeljenek, az jó eséllyel alkotmányellenes helyzetet teremt.

Magyarországon az Országos Környezet-, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséget (OKTVF) egy minden kormány és rendszer alatt jól helyezkedő, a politikai elvárásokhoz vita nélkül igazodó főigazgató vezeti. Irányítása alatt a főhatóságnak nemcsak a bevételei, hanem a perei és a pervesztései is megszaporodtak: úgy tűnik, a jog betűjéhez történő ragaszkodással nem akarják gyengíteni az ágazat „termőképességét”.

Az országos és a helyi zöldhatóságok étvágya a kormányváltás óta sosem látott mértékben megnőtt: a hatósági díjak több körben drasztikusan megemelkedtek, és ma már az is pénzbe kerül, ha az ügyfél (jogkövető magatartással próbálkozva) egyszerűen csak kérdezni szeretne valamit: e-mailekre, telefonokra nem reagálnak, a személyes konzultációt viszont kiszámlázzák. A Magyarországon is szokatlan, Európában viszont példa nélküli gyakorlat miatt – a Párbeszéd Magyarországért beadványa nyomán, az alaptörvény és a magyar jogrend részét képező aarhusi egyezmény megsértésének gyanújával – immár ombudsmani vizsgálat folyik, de a kassza az eljárás alatt is zavartalanul csilingel.  Az említett egyezmény kimondja: „minden részes fél törekszik biztosítani azt, hogy a tisztségviselők és a hatóságok nyújtsanak segítséget és útbaigazítást a nyilvánosságnak a környezeti információhoz való hozzáférésben, a környezeti döntéshozatalban való részvétel megkönnyítésében és az igazságszolgáltatás igénybevételében”. Ebbe az Orbán-kormány szerint bőven belefér, hogy az OKTVF egyáltalán nem üzemeltet ügyfélszolgálatot. Jövőre már azért is fizetni kell majd, hogy a hatóság nyilvántartásba vegye azokat a cégeket, amelyektől később pénzt kér, ha tetszőleges okból hozzá fordulnak.

Innen már tényleg csak egy lépés, hogy ha betörnek az egyszerű polgárhoz, a rendőrség is csak számla kiállítása mellett, díjfizetés ellenében legyen hajlandó helyszínelni és a bűnözők nyomába eredni. Ha ez még várat is magára, a zöldhatóság már mutatja az új irányt: amennyiben rajtuk múlik, a magyar államnak nem lesznek többé pénzügyi gondjai. Csak még azt kellene elmagyarázni, hogy miért szed tőlünk adót az „adócsökkentés kormánya”, ha az Orbán-adminisztrációban az állami szolgáltatás külön-külön is fizetős.

Kapcsolódó anyagok:

Bontási hulladékot venne az állam – idén is lesz TeSzedd!

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás