Felborítja a geopolitikát a palagáz

Régis Genté - forrás: magyardiplo.hu

2013. október 12. 10:07

Felborítja a geopolitikát a palagáz

Oroszország, Irán, Katar, Bolívia… A Gázexportáló Országok Fóruma július 1-jén Moszkvában ült össze, hogy közös stratégiát próbáljanak kialakítani a palagáz egyre nagyobb súlyával szemben. A hagyományos gáztermelő országok aggódnak. Az új típusú termelés ma még elsősorban az USA-t érinti, de várható, hogy felborítja a világ geopolitikai egyensúlyát.

Ki hitte volna? Kevesebb mint tíz éve a földgázpiacot az amerikai import határozta meg. És ma, íme, az Egyesült Államok, éppen ellenkezőleg, azon a ponton van, hogy exportőrré váljon. Ez a fordulat erősen módosítja a globális geopolitikát. Mivel a palagáz elvileg a világ számos pontján kitermelhető, különösen Európában és Kínában, ennek a piacnak más nagy szereplői hamarosan színre léphetnek. Ugyanakkor félő, hogy bizonyos országok és régiók, mint Oroszország vagy a Közel-Kelet, meggyengülnek, bármilyen – pénzügyi, technikai, környezetvédelmi – kétségek merülnek is fel a nem-konvencionális gázkészletek jövőjét illetően.

A szénhidrogén-szektorban a blöffölés szerves része az üzletnek.

A háború utáni időktől 2010-ig a (hagyományos) földgázpiac import-exportjának folyamata alapvetően a termelő régióktól – ex-Szovjetunió, Közel-Kelet – a nagy fogyasztói központok – Egyesült Államok, Európa, Kína – felé irányult. Ez a, gázvezetékek építésében és diplomáciai-pénzügyi egyezményekben megjelent séma jelentős, hosszú távú beruházásokat foglalt magában, s egyfajta kiszámíthatóságot jelentett. A globális ellátási folyosók kiépítése és biztonsága függőségi viszonyokat alakított ki az országok között, szövetségek és az új erőviszonyok mentén új együttműködések alakultak ki…

Az energiafolyam iránya most megváltozik, és a nagy átalakulást senki nem látta előre. Például még 2007-ben is a Gazprom orosz óriás választotta ki külföldi partnereit – a Totalt és Statoilt –, hogy kiaknázzák a Stockman-mezőt a Barents-tengeren, amely önmagában a világ hagyományos gáztartalékainak 2 százalékát tartalmazza és 30 milliárd dolláros beruházást igényel. Három évvel később Moszkva befagyasztotta a tervet: az amerikai piac már nem vásárol gázt a Stockman-mezőről. Időközben, túl a globális energiafogyasztást visszavető recesszión, megjelentek a piacon a nem konvencionális szénhidrogének. Új jelenségről, „Amerika energetikai újjászületéséről”, van szó, hogy a „2030-as energetikai perspektívákról” szóló jelentés (Energy Outlook 2030) – amelyet a British Petroleum (BP) adott ki – szavait idézzük.

Valóban minden az Egyesült Államokból indult. George Mitchell texasi mérnök felfedezte és az 1990-es években előkészítette a hidraulikus törési technika alkalmazását a márgás szikláknál, amit azután a Devon Energy amerikai vállalat 2005-ben tökélesített, és véglegesítette a vízszintes fúrás technikáját. Ezzel kitermelhetővé vált a palagáz, amelynek létezéséről egyébként hosszú ideje tudtak. A technológiai áttörés egyúttal lehetővé teszi a kompakt gáz (vagy tight gas) és olaj kinyerését is a palás kőzetből. (A vizes törés abból áll, hogy nagy nyomással vizet, illetve vegyszereket és homokot nyomnak a kőzetbe, hogy szétfeszítsék és felszabadítsák az agyagos pala törése során a gáz-, illetve olajbuborékocskákat.)

A palagáz- és palaolaj-kitermelés súlyos környezeti károkat okoz az Egyesült Államokban. A hatóságok persze Észak-Dakotában is félrefordítják a fejüket.

szénhidrogén potenciál és kitermelés Észak-Amerikábanszénhidrogén potenciál és kitermelés Észak-Amerikában

Újabb szereplők is megjelentek az energiapiacon: Brazília, Kanada, Ausztrália.

Az eredmény: az előrejelzők szerint az Egyesült Államok energetikailag 99 százalékban önellátó lesz a 2030-as évekre, bár 2005-ben fogyasztásának csak 70 százalékát volt képes megtermelni. Az amerikai külpolitikában a legutóbbi évtizedekben az energia alapvető szerepet játszott, s ez is megváltozhat már a közeli jövőben. Az ország már át is vette Oroszországtól a világ első helyezett gáztermelőjének címét. A 2012. évi World Energy Outlook, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) kiadványa szerint ugyanezt a helyet fogja elfoglalni két vagy három év után a kőolaj tekintetében is, megelőzve Szaúd-Arábiát. Az egykori fő importőr Amerika tizenöt év alatt exportőrré válhat.

„Erős dominóhatás kezd érezhetővé válni a tengerentúli energetikai reneszánsz következtében. Az Egyesült Államokban a palagáz alacsony áron termelhető ki: 2012 végén egységenként (British Thermal Unit, BTU) 4 dollárba kerül a belső piacon, szemben az ázsiai 18 és az európai 10 dollárral. Ezzel a szénnél gazdaságosabbá válik gázból termelni az elektromos áramot. Ennek következtében Amerika szenet fog exportálni Európába” – állítja Thierry Bros, Az amerikai palagáz-forradalom után című könyv szerzője. [Thierry Bros: After the US Shale Gas Revolution Technip, Párizs, 2012]

Ki szállít majd Pekingnek?

A GDF Suez a négyből három gázerőművét leállította Franciaországban. „A francia cég az olcsó amerikai szén konkurenciájától és a vén kontinens csökkent elektromosenergia-igényétől szenved. Gáz alapú erőművei nem kifizetődőek, mert nem működnek eleget. Kihasználási arányuk átlagosan a 2011-es 42 százalékról 33 százalékra csökkent a legutóbbi évben” – magyarázza a Les Echos 2012. áprilisi száma.  Ha ez folytatódik, az energiafelhasználás különböző összetevőinek jelentős átrendeződése áttételes hatásokkal jár majd. Az Európa és Oroszország közötti kapcsolatok jól mutatják a változásokat. Bizonyos államok, így főleg – Németország – hatására az Európai Unió, egy sor politikai, biztonsági és stratégiai kérdésben kímélte Moszkvát, hiszen a legutóbbi évekig az európai földgázimport 40 százalékát a Gazprom adta. Az Egyesült Államok elmozdulása az energetikai önellátás felé közvetve felborítja ezt a leosztást. A hatás elsősorban Kataron keresztül érvényesül. Az emirátus a cseppfolyósított földgáz (LNG) globális exportjának első vonalába tartozik. Az LNG-t nem csővezetéken, hanem hajókon szállítják, mielőtt újra gázzá alakítják, ha megérkezik a célállomásra. A termelés egy része amerikai terminálokra megy. De mivel Washington egyre kevesebbet igényel, jelentős mennyiségű LNG irányul Ázsia, de főleg Európa felé. Az unió így csökkentheti függőségét az orosz gáztól. Több LNG-terminált létesítettek vagy terveznek Görögországban, Olaszországban, még Lengyelországban is, amelynek az a célja, hogy központi belépési hellyé váljon a katari vagy más országból érkezett LNG számára Közép-Európába.  Ez azt jelenti, hogy Oroszország lesz a „palagáz-forradalom” egyik vesztese? „Egyfajta értelemben igen. A Gazpromnak egy vonalat kell húznia a hosszú távú, magas fizetőképességű szerződésekben és beilleszkedni a piaci spotárak logikájába, amelyek nem igazodnak a kőolaj árfolyamához” – feleli Tatjana Mitrova, a moszkvai energiakutató intézetből. Az európai piac, amelyet letört a recesszió, még zaftos, de kevésbé vonzóvá válik a Gazprom számára. Bár 2008-ban még az eladott mennyiség 30 százaléka jutott ide, ez jelentette bevételeinek 60 százalékát.

Azóta Moszkva az ázsiai piacok – Kína, Dél-Korea, Japán – felé kacsingat, amelyek nagyon keresik a nukleáris energia alternatíváit a 2011. márciusi szökőár és a fukusimai erőmű katasztrófája óta. A felfordulás arra ösztönzi Moszkvát, hogy a csővezetékek – amelyek területi elhelyezkedésének mindig erős geopolitikai következményei vannak, és tartós függést idéznek elő – politikája felől elmozduljon a rugalmasabb és alkalmazkodóbb LNG felé.

Egy 2040-ig szóló előrejelző tanulmány [Orosz és világenergetikai előrejelzés 2040-ig] amelynek elkészítését Tatjana Mitrova irányította, még mindig relatíve optimista Oroszország szempontjából: „A palagáz áttörése két vagy három évtizedre kitolta azt a [globális] fenyegetést, hogy az elfogadható áron kitermelhető olaj-és gáztartalékok kifogynak…, és megerősítette a szénhidrogének meghatározó szerepét a világ energetikai szektorában. Az olaj és a gáz részesedése a világ elsődleges energiafogyasztásában gyakorlatilag változatlan marad: 53,6 százalék volt 2010-ben és 51,4 százalék lesz 2040-ben.” A világ belép a „gázkorszakba”, amely kevésbé szennyezi az atmoszférát, mint más energiák. Az IEA a fogyasztás 50 százalékos növekedését jelzi előre 2035-ig. Az összes gázfajta részesedése a globális energetikai fogyasztásban 21 százalékról 25 százalékra emelkedik a következő években.

Mi a helyzet a Közel-Keleten és általában az Kőolaj-exportáló Országok Nemzetközi Szervezetében (OPEC)?

Kell-e arra számítaniuk, hogy Washington visszavonul onnan? „Nem hiszem – feleli Daniel Yergin, a Cambridge Energy Research Associates (CERA) elnöke. – Először is, jegyezzük meg, hogy a Perzsa-öböl térségéből származó exportnak ma is kevesebb mint 10 százaléka irányul az Egyesült Államokba. Mennyiségi szempontból Amerika nem nagyon függ az Öböl országaitól. Ennek ellenére nem látszik Washington elkötelezettségének csökkenése a térségben. Mert neki az a fontos, hogy az olaj szolgálja továbbra is a világgazdaságot és annak növekedését.” [The Quest: Energy, Security and the Remaking of the Modern World, Penguin Books, London, 2012.]  A Perzsa-öbölből induló szénhidrogén-kínálat egyre inkább Ázsia felé irányul. „Ez arra kényszerítheti Kínát, hogy figyelembe vegye saját politikai és biztonsági felelősségét, például a Közel-Keleten, hogy ne veszélyeztesse saját energetikai biztonságát. Ebben nagyon tartózkodó, de nem zárható ki, hogy a szénhidrogénpiac és a geopolitika új realitásai rákényszerítik” – véli Michal Meidan, a kínai energiapolitika egyik szakértője az Eurasia Csoportnál, egy amerikai tanácsadó cégnél. Peking jelenleg hasznot húz az Amerika által játszott világcsendőri szerepből, amelynek nem érdeke a kínai gazdaság összeomlása.

Ebben a bizonytalan és változó világban ezért is összpontosítanak a palagázra. A lehetőség adott, ha hihetünk az amerikai kormányzati energetikai ügynökségnek. [Technikailag kibányászható palagáz- és olajforrások: Amerikán kívüli 41 ország 137 lelőhelyének felmérése alapján- US Energy Information Administration, 2013. június 10.] Szerinte a kínai palagázforrások „technikailag kiaknázhatók”, a vizsgált negyvenkét országból ott a legjobbak az adottságok. De a geológiai helyzet nagyon különbözik az amerikai altalajoktól, ami nehezebbé, tehát kevésbé kifizetődővé teheti a kiaknázást. „Az energetikai biztonság abszolút prioritás Peking számára. Az arab felkelések ismeretében és tudván, hogy a kínai olajimport több mint fele a Közel-Keletről jön, Kína nagyon ambiciózusnak látszik a palagáz kitermelésében. Több vállalat azért fektetett be külföldön ezen a területen, hogy megszerezzék a technológiát” – teszi hozzá Michal Meidan. Az új kínai gázforrások, illetve az egymással versenyző két régió, Közép-Ázsia és Ausztrália képes és hajlandó is garantálni Peking gázszükségletét. Így nem várható, hogy az energetikai dominancián keresztül Oroszország olyan erősen hasson Kínára, mint Európára hatott a 2000-es években.  A játék több helyszínen is zajlik, és az előrejelzések, még rövid távon is, nagyon bizonytalanok, s mindig várható, hogy megcáfolják őket. Túl drága lesz ennek vagy annak az energiának a kitermelése vagy szállítása? Nem baj, nézzük, mi történik, ha csökkenteni tudjuk a fogyasztást, javítani a hatékonyságot, megváltoztatni az árképzési mechanizmust stb. Alighogy egy változás eljut a köztudatba, máris késznek kell lennünk egy másik változásra. „A palagáz-forradalom már lefutott. Ma az Egyesült Államok a palaolajjal számol. Az amerikai energetikai minisztérium szerint az olajtermelés 2015-ig 23 százalékkal fog nőni” – állítja Thierry Bros.

Az Exxon elhagyja a hajót

Egy másik nagy ismeretlen a globális palagáz-tartalékok. „Ezeket nagyon nehéz felbecsülni. Ez nem ugyanaz, mint amikor a gáz hagyományos tárolóban volt. Európában keveset termeltek eddig. A felszín alatti mélységekre vonatkozó ismereteink nagyon korlátozottak. Ahhoz, hogy tudjuk, mit rejtenek valójában, további kutakat kell fúrni és termelési teszteket végezni. Lengyelországban például amerikai partnerünk, az Exxon elhatározta, hogy nem folytatja a próbálkozást a kiábrándító eredmények után, ez igaz. Mi eddig még csak harminc kutat fúrtunk. Mindennek ellenére, azt hiszem, ha lehet, maradunk” – magyarázza Bruno Courme, a Total európai palagázzal foglalkozó megbízottja. Lengyelország különösen támaszkodik a palagázra, mivel arról álmodik, hogy kevésbé függjön a Gazpromtól és egy szomszédtól, amelyhez enyhén szólva bonyolult történelem köti. 

Az Egyesült Államok, Kína, Európa, Oroszország: a globális energetikai színpad fő szereplői, szembetalálták magukat a „palagáz-forradalommal”, legjobb belátásuk szerint meghozták intézkedéseiket – legyenek azok önkéntesek vagy kényszerűek –, hogy alkalmazkodjanak ehhez az új helyzethez. Anélkül, hogy képesek lennének biztosan előre látni ennek a változásnak a hosszú távú következményeit.

Fordította: Hrabák András




Kapcsolódó anyagok Dél-Afrikában is gyilkolhat a palagáz
A lengyelek 78 százalékának kell a palagáz
Zöld prognózis és más mesék
A Nagy Olajsvindli – ha a pala-boom… kipukkad
Obama (anti)zöld kádere
Nicholas Stern: Tévedtem a klímaváltozással kapcsolatosan – sokkal, sokkal rosszabb a helyzet
Bihar megye ellenzi a palagáz-kitermelést
Palagáz aranyláz
Gázos európai palagáz tervek

Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés