A rovat kizárólagos támogatója

Évente 269 millió elpusztult madár és 2 millió tönkretett fészek írható az emberhez kapcsolható tevékenység számlájára csak Kanadában – állítja egy friss kanadai jelentés. Az elmúlt négy évben 20 kanadai madárvédelmi szervezet végzett madárpusztulások miatt felmérést, és a mostani dokumentum az első a világban, amely pontos becslésekkel szolgálhat.

Persze ez nem azt jelenti, hogy a kanadaiak mindegyike vadássza a madarakat, hiszen 99 százalékban a kedvencekként tartott vagy, már elvadult macskák a felelősek a madarak pusztulásáért, valamint az, hogy az állatok repülés közben az épületekbe, járművekbe csapódnak, de sok pusztulást okoznak az elektromos távvezetékek és elosztóállomások is– áll az Avian Conservation and Ecology szaklapban megjelent jelentésben.

A becslések szerint 13,8 millió madár ütközik járművekkel Kanada első és másodrendű útjain.  Az észak-amerikai országban körülbelül 10 milliárd madár él, közülük évente a populáció 5 százaléka, körülbelül 269 millió madár pusztul el emberhez kapcsolható tevékenység miatt. „Mivel a madarak tökéletes indikátorai a biológiai sokféleségnek, ezért egy ilyen széleskörű vizsgálat az első legfontosabb lépés ahhoz, hogy megismerjük a madárhalálozások okait és megértsük a fontosságukat, amelyeket újabb és újabb kutatások és jogszabályi változások követhetnek a jövőben” – vélekedett George Finney, a Bird Studies Canada elnöke.

A macskák, a felmérések szerint annyi madarat ölnek meg, mint a többi rizikófaktor együttvéve. Az elvadult és házi macskák több mint 100 millió madár életéért felelősek Kanadában, ennek a 60 százaléka az elvadultak számlájára írható. A talaj közelében, vagy a talajon fészkelő, vagy etető madárfajok a legveszélyeztetettebbek.
„Aggodalommal tölt el minket a nyugtalanító jelentés, amely a madárpusztulások okait kutatja” – mondta el Ian Davidson,a Nature Canada igazgatója. „Szerencsére számos konkrét és ésszerű út van, amelyet az emberek és a kormányok figyelembe vehetnek, hogy megelőzzék az értelmetlen madárpusztulásokat, főként a mostani költözési időszakban”- tette hozzá.

Az elektromos rendszerbe ütközés és az áramütés okozta pusztulás a második legnagyobb rizikófaktor Kanadában, körülbelül 10-41 millió madár hal meg évente, amiért elektromos távvezetékkel ütközik és csaknem 160 ezer és 800 ezer közé tehető azok száma, akik áramütést kapnak, de körülbelül 400 ezer fészek azért pusztul el, mert távvezetékek tornyaira, vagy azok alá építik a madarak.
Az épületekbe csapódás a harmadik rizikófaktor és csaknem 16-42 millió madáráldozatot követel. Épp ezért a madárbarát tervezés, vagy épp átalakítás segíthet ennek a veszélyforrásnak a mérséklésében. A speciális üvegek, a házak ablakain alkalmazott madárriasztók, érezhetően csökkentik a nappali fényben becsapódó madarak számát. Éjszaka pedig az égve hagyott kislámpák segíthetnek a jobb navigálásban.

A vadon élő ragadozók által elejtett, a betegségekben, vagy épp a területvesztés miatt elpusztult madarakról egyelőre nincs ilyen átfogó vizsgálat, nem tudni mennyien lehetnek, ahogy azt sem, hogy hány madár életét oltja ki évente az egyre gyakrabban jelentkező szokatlan időjárás.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás