Karácsonyi ajándék lakásszigetelésből

2013. december 25. 11:41

Karácsonyi ajándék lakásszigetelésből

51.369 forint megtakarításnak örülhet karácsonykor az a hajdúnánási család, amelynek a háza még augusztusban korszerű szigetelést kapott. A két gyereket nevelő Betti és Attila a Knauf Insulation Referenciaház Programjának résztvevői, a mérések szeptember 27-i indulása óta mindössze 42.121 forintot fizettek a fűtésszámlára, míg a programban szintén részt vevő, ám szigeteletlen házban élő család már 93.490 forintot.

A Referenciaház Program mérései már most azt mutatják, hogy az energiahatékonysági beruházások közül a szigetelés a téli hónapokban akár 60-70, de minimum 30-40%-al csökkenti a fűtésre fordított rezsi összegét. A szigetelt házban elő család eddigi fűtésköltségénél is többet, összesen 51.369 forintot spórolt meg, vagyis ez az összeg ajándékként kerülhet a karácsonyfájuk alá.

„Nagyon jó érzés, hogy tudjuk, amit most megtakarítottunk, az nem csak egy egyszeri alkalomra szól. A fűtésen megspórolt összeg a szigetelésnek köszönhetően minden évben a rendelkezésünkre áll majd, ezért külön szerencsésnek érezzük magunkat, hogy minket választottak ki az összehasonlító programba való részvételre, hiszen mi a szigetelést is ajándékba kaptuk”- mondja Tikász Attila, családfő.

Attila és Betti 2 kiskorú gyereket nevel. Elmondásuk szerint a közel 20 éves házukra már ráfért a korszerűsítés, de év elején még maguk sem gondolták, hogy a karácsonyt nemcsak egy korszerűen felújított házban töltik, hanem még spórolhatnak is. Az is fontos, mondják, hogy a házban a komfortérzetük is sokkal jobb, érezhető, hogy nehezebben hűl ki a lakás, kevesebbszer kell újra felfűteni, az interneten nyomon követhető adatokból pedig tudják, hogy lényegesen kevesebb gázt használnak fel. December közepéig közel 55%-kal fogyasztottak kevesebbet, mint a szigeteletlen házban élők.

Velük ellentétben a hajdúdorogi, szigeteletlen házban élő Erzsébet elmondása szerint már nem is szívesen nézi az interneten a fogyasztásukat, annyira megdöbbenti a két ház adatai közötti különbség. „Jövőre már mi is biztosra vehetjük, hogy hasonlóan a hajdúnánási családhoz legalább a fűtésköltségen jelentős összeget fogunk tudni megspórolni. Már nagyon várjuk a nyarat, amikor a mi házunkon is elkezdődnek végre a felújítási munkálatok” – mondja Erzsébet. Az „F” energetikai kategóriába sorolt ingatlan 2,5 havi, fűtésre fordított költsége jelenleg már meghaladja a 93.000 forintot, ez azonban a felújítás után több mint a felére csökkenhet, ha a szigetelt ház példáját vesszük alapul.

A Knauf Insulation Referenciaház Programja éppen azért jött létre, hogy a valóságban is bizonyítsa: korszerű energetikai felújítással energiát és pénzt is spórolhatunk. A szeptember 27-én indult mérések alapján kimutatható, hogy eddig egy körülbelül 100 m2-es, korszerűen szigetelt családi házban élő család 435,8 m3 gázzal fogyasztott kevesebbet, mint egy másik, hasonló tulajdonságokkal rendelkező, ám szigeteletlen házban élő család.

Magyarországon 2,8 millióra tehető a családi ház állomány, a házak 85%-a pedig a szigeteletlen hajdúdorogi házhoz hasonlóan rossz energetikai besorolású. Könnyen kiszámolható tehát, hogy csak 2,5 hónap alatt, országos szinten több mint 1 milliárd m3 gázzal lenne csökkenthető a fűtésre fordított energiafelhasználás. A mérések a program zárásáig, vagyis március 31-ig tartanak. A két család energiafelhasználása és fűtési költsége folyamatosan nyomon követhető a www.nalamszigetelnek.hu honlapon.

Megéri szigetelni - hajdúsági bizonyítékok Megéri szigetelni - hajdúsági bizonyítékok
A képre kattintva galéria nyílik.

Hat év alatt 500 milliárdot költene 380 ezer panellakás korszerűsítésére a kormány. Jól jön a panelprogram folytatása, de az utcát is fűtő családi házakon jóval több energiát lehetne megfogni. A háztartások nagyobb része családi házban él, ebből az épülettípusból van a legtöbb Magyarországon. A családi házak alapterülete jellemzően jóval nagyobb, mint a társasházi lakásoké, így arányosan jóval nagyobb felületen, a falakon, a padláson és a pincén keresztül is veszítik a hőt. Felújítás után egy családi háznál 60 százalékkal, egy panellakásnál 30 százalékkal kevesebbet kell fizetni az energiáért az Energiaklub modellszámításai szerint.
Nem mindegy persze, hogy milyen családi házról van szó. A szakemberek „Kádár-kockaként” emlegetik a hatvanas-hetvenes években épült, sátortetős házakat, amelyeknél takarékoskodtak a falvastagsággal, és a hőszigetelés sem volt még szempont, hiszen olcsó volt az energia. Egy ilyen típusú ház lakói évente 600-630 ezer forintot költenek a fűtésre és a meleg vízre (2012-es adat). Ha kicserélik a nyílászárókat és körbeszigetelik az épületet, a nagyjából 1,1 millió forintos beruházás négy-öt év alatt térül meg. Ha a fűtést is korszerűsítik, már 3,5 millió forint fölé ugrik a beruházás, és hét év alatt térül meg. Ugyanilyen komplex felújítás panelben tizenegy év alatt hozza vissza az árát. A háztartások akkor járnának jól, ha nem kellene saját pénzzel beszállniuk a felújításba, hanem kedvezményesen törleszthetnék az árát, mert a felújítás pár év alatt megtérül.  Tovább fűtjük az utcát a Kádár-kockákkal >>>




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés