A rovat kizárólagos támogatója

Haszontalan, illetve el nem készült, de a „köznek” jókora összegekért eladott tanulmányokkal tett szert jókora jövedelemre, megfelelő végzettség és szakértelem nélkül kapott magas állami hivatalt, ott jogra és a tisztességre fittyet hányó kiszolgálója lett a hatalomnak.

Ha hirtelen mindenki távozna a köz- és az államigazgatásból, akire a fenti leírás részben vagy teljesen ráillik, az Orbán-adminisztrációnak ­káderhiánnyal kellene szembenéznie. Az országos zöldhatóság éléről a minap kipenderült és néhány napra rá hűtlen kezeléssel is megvádolt Tolnainé ügye azonban mégsem egy a sok közül: az eset maga az a bizonyos állatorvosi ló, amely a politikai akarat kizárólagosságára, a hűbéresek és zsoldosok jutalmazására, a visszacsatolás teljes hiányára épülő rendszer összes hibáját egyben megmutatja.

Tolnainé (akkor még: doktor) Szatmári Katalin az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség (OKTVF) jogi főosztályának élén indította a köztisztviselői pályát, ami erős kezdés egy jogi végzettség, illetve közigazgatási és környezetvédelmi előélet nélküli ember esetében. Alig egy év múltán már a hatóság főigazgatójaként írta alá sajátos helyesírással fogalmazott leveleit és aktáit, annak ellenére is, hogy szűk egy év alatt kiderült róla: doktori címe – bár használja – nincs, az alapdiplomájáról az okiratot állítólag kiállító egyetem nem tud, középfokú nyelvvizsgája felszívódott.  Ha ehhez hozzáveszünk egy ombudsmani és egy adatvédelmi hatósági elmarasztalást, illetőleg elveszített pereket a hivatal jogsértő működése miatt, akkor kijelenthetjük: a mindenféle fideszes múlt nélküli, ellenben SZDSZ-es ügyvivőségből startolt Tolnainé szép pályát futott be a NER-ben.

A teljesítmény megsüvegelése sem teszi elkerülhetővé azoknak a kérdéseknek a föltevését, amelyeknek a bukott főhivatalnok fő patrónusa, az OKTVF-et felügyelő Fazekas Sándor miniszter lenne a címzettje. Mi predesztinálta Tolnainét a magas (és meglehetősen korrupcióérzékeny) állami hatóság vezetői feladatainak betöltésére? Milyen vezetőkiválasztási procedúra működik a tárcánál, ha egy hamis szakmai önéletrajzzal felvértezett ember (aki ellen ráadásul tízmilliós hűtlen kezelés miatt nyomozás folyik) az állami zöldhatóság vezetői székébe kerülhet? Átvilágították-e Tolnainét a kinevezése előtt? Ha nem, miért nem? Ha igen, hogyan nevezhették ki a fenti terhelő információk ellenére? (Illetve ha az átvilágítóknak nem sikerült az, amit az ellenzéki Jávor Benedek és néhány újságíró könnyedén összegereblyézett, mennyit ér az ilyen átvilágítás?)

Vagy kifejezetten „fogható”, bármire rávehető és könnyen távirányítható embert kerestek az OKTVF vezetésére? Olyat, aki visszakérdezés nélkül levezényli a környezetvédelmi piac átrendezését, néhány Fidesz-közeli figura államilag segített térfoglalását? És mit követett el ez a megbízható bérmunkás, hogy most hirtelen mégis ejtették, miközben hónapokkal/évekkel ezelőtt ismert volt minden, amit a terhére rónak?

Mire kellett az ügyészségnek több mint három év a vádemeléshez, és továbbra is töretlen-e a miniszterelnök bizalma abban a miniszterben, aki védőernyőt tartott az OKTVF jogszerű működését ellehetetlenítő, közpénzek elsíbolásával gyanúsított Tolnainé fölé?

Aligha létezik olyan válasz, amely ebben az ijesztően sötét ügyben legalább apró fényt gyújtana- írta Hargitai Miklós a nol.hu-n.

Kapcsolódó anyagok:

Vádat emeltek Tolnai Jánosné ellen

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás