Hirdetés

India megépíti a világ legnagyobb naperőművét, amely 4000 megawattos teljesítményű lesz. Ez négy átlagos atomreaktor teljesítményének felel meg. A projekt hatalmasabb lesz minden eddigi napenergia-programnál. A környezetvédők szerint nem így kellene fejlődni.

Az index szerint az erőmű területe több mint 77 négyzetkilométer lesz, vagyis nagyobb, mint Manhattan. A beruházás értéke 4,4 milliárd dollár, hét évig tart majd az építés. Összesen hat állami cég fogott össze a megvalósításban. Rajasthan provinciában épül majd az erőmű, a Sambhar tó közelében. Az erőmű élettartama nagyjából 25 év lesz, évente 6,4 milliárd kilowatt energiát termel majd. Akár évi négymillió tonnával is segíthet leszorítani India szén-dioxid-kibocsátását.

Indiának van már naperőműve évi 2208 MW kibocsátással, de ez is bővülni szeretne. A tervek szerint 2022-re elérnék a 22 ezer megawattot. Az elmúlt években felére esett a napenergia ára Indiában, kilowattonként 17 rúpiát (0,27 dollár) kérnek. De még így is jóval drágább, mint a szén, amelynek ára csak 2,5 rúpia kilowattonként.

Mint ilyenkor lenni szokott, a tervnek vannak ellenzői is. A környezetvédők szerint nem így kellene fejlődni. Nem éri meg olyan területen építeni ilyen hatalmas erőművet, ahol amúgy is elvész az energia húsz százaléka. Ráadásul az indiai falusi lakosság felének nincs elektromos áram a házában. Inkább több kicsi erőműre lenne szükség és nem egy nagyra.
 

A zöld energia már egyáltalán nem kizárólag a jövő.

Miközben sok ország a hagyományos erőművekben gondolkozik, a világ másik részén az alternatív energiában látják a jövőt, s bizonyos fokig már a jelent is.  Látszólag ellentmondás, hogy éppen azok az országok fektetnek gőzerővel nem kis pénzeket a zöld energiába, amelyek jelenleg a világot például olajjal, hagyományos energiával látják el. Ők biztosan tudják, hogy a fosszilis energiahordozók előbb-utóbb elfogynak, ezért már most ,,az olaj utáni időkre” készülnek.   Sivatagi naperőmű váltja az olajkutakat

A paksi bővítésről szóló megállapodás jelenlegi formájában komoly szakmai aggályokat vet fel. Amennyiben változatlan formában kerül a tervezet a parlament által elfogadásra úgy a napelemes rendszerek világszerte tapasztalt elterjedése Magyarországon a jelenlegihez képest újabb több évtizedes lemaradásba fog kerülni – véli a Magyar Napelem Iparági Egyesület.

A paksi megállapodás betesz a napelemes rendszereknek is

Kapcsolódó anyagok:

Sivatagi naperőmű váltja az olajkutakat

Épül az Egyesült Királyság legnagyobb naperőműve

Készen vegetál a veszprémi naperőmű

Bankbetét helyett vegyen energiakötvényt!

A paksi megállapodás betesz a napelemes rendszereknek is

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás