A rovat kizárólagos támogatója

A WWF magyarországi szervezete idén is meghirdeti a WWF Föld Órája Fővárosa versenyt, amely során kiderül, hogy melyik az ország leginkább környezettudatos települése.

A WWF Föld Órája globális civil akcióba 2011-ben 72 magyarországi város, község és falu, 2012-ben 93 önkormányzat, 2013-ban pedig szintén csaknem száz település regisztrálta magát a foldoraja.hu weboldalon. Hogy minél több önkormányzatot buzdítson csatlakozásra, a WWF Magyarország idén harmadik alkalommal hirdeti meg a Föld Órája Fővárosa versenyt. A megmérettetést az a magyar település nyeri, amelynek arányaiban a legtöbb lakója csatlakozik a környezetvédelmi akcióhoz.- áll a szervezet közleményében.

Minden település egyforma eséllyel indul, hiszen minél többen regisztrálnak magánszemélyként a honlapon, településük megjelölésével, annál nagyobb az esély a cím elnyerésére – részletezte Fáth Ákos, a WWF Magyarország igazgatója. A legtöbb felelős gondolkodású lakost számláló településnek 2012-ben Nyíregyháza bizonyult, 2013-ban pedig Szigetszentmiklós nyerte el a címet. Tavaly a Duna parti város a WWF Föld Órája lekapcsoló eseményére öntött öt méter magas óriásgyertyát is megkapta, amely hónapokig állt a város főterén.

Emellett egy szigetszentmiklósi lakos megnyerte a Nyíregyháza által felajánlott hosszú hétvégét is. Idén ezt a hagyományt folytatva, Szigetszentmiklós biztosít rövid pihenést a 2014-es Föld Órája Főváros címet elnyerő település egyik lakójának. Arra, hogy melyik város lesz 2014-ben az év Föld Órája Fővárosa, március 29-én, a Föld órája napján derül majd fény.

A globális akciót idén Szingapúrban A csodálatos Pókember 2. film főszereplői indítják el: Andrew Garfield, Emma Stone és Jamie Foxx a Pókemberrel együtt kapcsolják le az ország fényeit március 29-én 20 óra 30 perckor. Ebben az időpontban több nagyváros is sötétbe borul világszerte, hogy így figyelmeztessék az embereket a Föld erőforrásainak kiapadására.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás