Belefulladunk az e-hulladékba

chikansplanet.blog.hu

2014. április 7. 10:24

Belefulladunk az e-hulladékba

Évi 50 millió tonna elektronikai hulladék keletkezik világszerte, megoldás lehetne az „urban mining” kiterjesztése. A cím állítása kicsit túlzás: nem mi, európaiak, fulladunk majd bele az elektronikai hulladékokba, hanem a világ két legnagyobb e-szeméttelepe környezetében élők.

Az érintettek leginkább a kínai Guiyu tartomány és a ghánai Agbogbloshie lakosai. Erre a két helyre érkezik ugyanis a világ kiselejtezett elektronikai gépeinek a döntő többsége, sokszor illegálisan. Itt aztán amit lehet megjavítanak és eladnak a fejlődő országokba, vagy az értékes alkatrészek és fémek kinyerése érdekében darabokra bontják, elégetik a berendezéseket, ami jelentős környezeti és egészségügyi károkat okoz.

A világon évente keletkező mintegy 50 millió tonnányi e-hulladéknak alig 13 százalékát hasznosítják újra szakszerű körülmények között. A többi megy az említett két lerakó területre. A problémát már középtávon fokozza a szakértők szerint, hogy a rohamosan fejlődő Kína, India és egyes Afrikai országok lakosai is egyre nagyobb mértékben halmoznak fel, illetve cserélnek le elektronikai berendezéseket, amelynek köszönhetően az előrejelzések szerint 2017-re már akár évi 65 millió tonna ilyen hulladék is keletkezhet.

e-hulladék "feldolgozás"e-hulladék "feldolgozás"Ráadásul Ghánában és Kínában sem a lehető leghatékonyabb módon igyekeznek kinyerni a még használható alkatrészeket, illetve nemes- és ritkaföldfémeket a gépekből.

A környezetszennyezés és egészségkárosító hatások mellett, rengeteg értékes nyersanyag is kárba vész: egymillió darab mobiltelefonból például megfelelő újrahasznosítás mellett összesen mintegy 22,5 kilogramm arany, 248 kilogramm ezüst, 9 kilogramm palládium és nem kevesebb, mint 9000 kilogramm réz nyerhető ki. Ezeknek a nyersanyagoknak a kinyerése az úgynevezett „városi bányászattal” (urban mining) jelentősen csökkenthetné a hagyományos bányászatból fakadó környezeti károkat is.

Az értékes fémek kinyerésének egyik módja lehetne például a pirolízis alkalmazása, a folyamat során keletkező hőt pedig lehetne fűtésére is használni. A megfelelő újrahasznosítás és szétbontás költségeit pedig jelentősen csökkenthetné például a szabványosítás. Tudták például azt, hogy egy átlagos LCD televízió körülbelül 250 csavart tartalmaz, és ha az összeset ki akarnák szerelni egy készülékből, akkor 15 különböző csavarhúzóra lenne szükségünk?

A kinyerhető nyersanyagok mennyiségére és a hagyományos kitermelés kockázatira és költségeire tekintettel mindenesetre egyre több vállalat lát üzleti fantáziát az urban mining tevékenységben, az elektronikus hulladékok szakszerű újrahasznosításában. Olyannyira, hogy erre már üzleti modell is épült: a Fairphone például minden telefonok eladásából származó 325 fontnyi bevételből 3 fontot arra fordít, hogy régi telefonokat vásároljon fel Ghánában. A megvásárolt készülékeket ezután Európai újrahasznosító és feldolgozó üzemekbe szállítják, ahol kinyerik a készülékekből az értékes fémeket, még esetleg felhasználható alkotóelemeket.

A modellnek persze csak úgy van értelme, ha az Európában kidobásra ítélt készülékeket el sem viszik Kínába vagy Ghánába, ugyanakkor az eljárás helyi begyűjtés melletti kiterjesztése nagy segítséget jelenthet az említett lerakók környékén élőknek abban, hogy idővel elkopjanak az e-hulladék hegyek. Modern korunk újfajta szemete ellen ez a komplex megközelítés lehet talán a legjobb védekezés, hiszen ki ne szeretne egy csapással két legyet is ütni? Vagy visszatérhetünk a sötét középkorba is.




Kapcsolódó anyagok Televízió: öl, butít és nyomorba dönt
Hová kerülnek az e-hulladékok?

Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés