A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

A repülők elterelésével védeni lehetne az éghajlatot, ha olyan útvonalon közlekednének, ahol nem hagynak maguk után kondenzcsíkot. Brit meteorológusok szerint a kondenzcsíkok jobban felerősíthetik az üvegházhatást, mint a repülők kibocsátotta szén-dioxid.

Az égboltnak azokon a részein alakulnak ki kondenzcsíkok, ahol a levegő különösen hideg és nedves. Órákon át maradhatnak ilyenkor az égen a csíkok, melyek fokozatosan pehelyfelhőkké oszlanak szét. Ezek a napsugarak visszaverésével a klímát lehűthetik vagy felmelegíthetik, ám a modellszámítások azt mutatták, hogy az éghajlatmelegítő hatás erősebb. Egy korábbi, a Nature Climate Change című szaklapban megjelent tanulmány azt igazolta, a kondenzcsíkok többet rontanak a globális felmelegedésen, mint a repülők által a légkörbe bocsátott széndioxid.

A Readingi Egyetem Emma Irvine vezette kutatócsoportja most kiszámolta, megérné-e a klíma védelme szempontjából elterelni a repülőjáratokat. A tanulmány szerint a kis gépeknél úgy érné meg az elterelés, hogy az új út legfeljebb tízszer akkora, mint a kondenzcsík, tehát egy 200 kilométeres elterelésnek 20 kilométeres kondenzcsík esetén lenne értelme. A nagy gépeknél, melyek repült kilométerenként több szén-dioxidot bocsátanak ki, háromszoros kerülőúttal éri meg az elterelés – olvasható az Environmental Research Letters című szaklapban megjelent tanulmányban.

A repülés éghajlatkárosító hatását úgy lehetne csökkenteni, ha a világ légiirányító hatóságai meghatároznák, az elterelés járatonként megvalósítható és biztonságos-e. Ezen kívül a meteorológiai szolgálatoknak tisztázniuk kell, megbízhatóan előre tudják-e jelezni, hol képződnek kondenzcsíkok.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás