A rovat kizárólagos támogatója

A műanyag értékes erőforrás – erre irányította rá a figyelmet az idei évben immár ötödik alkalommal megszervezett Kupakverseny, amelyet a Holofon Zrt. bonyolított le az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) támogatásával. Több mint 13 tonnányi hulladéktól szabadították meg a környezetet.

A társadalmi szemléletformáló akció keretében – május 9. és június 6. között – az óvodás és általános, valamint középiskolás diákok összesen 6.765.075 darab műanyag kupakot gyűjtöttek össze. Ha ezeket egymás mellé tennénk, 135 km hosszú „kupakláncot” formálhatnánk belőlük. A legügyesebb kupakgyűjtőket június 20-án az OHÜ székházában díjazták.

Az idei Kupakversenyen összesen 40 iskola és 57 óvoda vett részt szerte az országból. A kampány keretében ezekben az intézményekben mindössze egy hónap alatt 19.119 gyermeket, fiatalt sikerült megmozgatni. A legaktívabbnak Budapesten bizonyultak a résztvevők, itt 2,9 tonna, míg Komárom-Esztergom megyében bő 2,3 tonna, Pest megyében mintegy 2,2 tonna, Csongrádban pedig közel 1,3 tonna kupakot gyűjtöttek össze.

Az előző, 2012. októbere és 2013. februárja között lezajlott akció keretében 5 hónap alatt valamivel több mint 34 tonna műanyag kupakot sikerült összegyűjteni. A megmérettetést meghirdető cég, amely hazánk egyik vezető műanyag újrahasznosító „zöld” vállalata az összegyűjtött műanyag hulladékot anyagában hasznosítja: úgynevezett regranulátumot állít elő belőle, abból pedig a műanyag feldolgozók ismét készterméket gyártanak.  Az akcióval a környezettudatosságot szeretnénk erősíteni a legfiatalabb generációk tagjai körében, hiszen az ő gondolkodásmódjukat a legkönnyebb formálni és ők jelentik a jövőt, így a szemléletükön, életmódjukon sok minden múlik – fogalmazott a díjátadón Toronyi Zoltán vezérigazgató. Hozzátette: azt szeretnék elérni, hogy a legfiatalabbak közül is minél többen tegyenek legalább egy kis lépést környezetünk fenntarthatósága érdekében. Ezen célok az OHÜ társadalmi szemléletformáló szerepével, tevékenységével is összhangban vannak, az ügynökség ezért állt a kezdeményezés mögé.

A Kupakversenyen három kategóriában hirdettek eredményt, a díjazottak a következők:

– Óvoda kategória
1. Zengő Óvoda és Bölcsőde
2. Bp. Főv. XIII. ker. Önkormányzat Egyesített Óvoda Varázskarika Tagóvodája
3. Napsugár óvoda és bölcsőde
4. Tinnyei Napközi Otthonos Óvoda
5. Csemetekert Óvoda

– 500 fő alatti iskola és középiskola kategória
1. Fogyatékkal Élő Gyermekek Nappali Intézménye és "Makray" Fejlesztő Iskola
2. Táti III. Béla Általános Iskola Tagintézménye
3. Kis-forrás Német Nemzetiségi Általános Iskola
4. Szent László Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
5. Ecsegfalvi Általános Iskola

– 500 fő feletti iskola és középiskola kategória
1. Nádorvárosi Gárdonyi Géza Általános Iskola Kölcsey Ferenc Általános Iskolája
2. Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola
3. Ráckevei Árpád Fejedelem Általános Iskola

A kategóriák nyerteseit 100, 75, 50, 20 és 10 ezer forint értékű Shopline vásárlási utalvánnyal jutalmazták, valamint tárlatvezetésen is részt vehetnek a Hasznos Hulladék Tanösvényen az ÖKO-Pack Nonprofit Kft. felajánlásaként.

Budapest, 2014. június 20.
Török Szabolcs
szóvivő
Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség
 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás