A rovat kizárólagos támogatója

Népszavazást tartanak a Páriba tervezett kísérleti hulladék égetőről augusztus 17-én – közölte pénteken Farkas Jánosné polgármester. Mennyire manipulált a kérdés, és mennyi a háttér információ?

A 670 fő lakosú település 500 választópolgárának a következő kérdésre kell majd szavaznia: „Akarja-e ön, hogy Pári fejlődése, az itt élők munkahelyteremtése és a fiatalok helyben tartása érdekében környezetvédelmi előírásoknak mindenben megfelelő, műanyag alapanyagú kiserőmű épüljön?"

Gere Zoltán, az önkormányzati tulajdonú vagyonkezelő cég vezérigazgatója korábban az MTI-nek elmondta: az öt megawatt teljesítményű, évi 1200 tonna műanyaghulladékot feldolgozó kiserőmű és egy ahhoz kapcsolódó pelletüzem 5 milliárd forintos beruházással épülne meg, a projekthez egyelőre befektetőt keresnek. A két üzem összesen 100 embert foglalkoztatna.
Az erőmű a műanyagot szénhidrogénné alakítja át, "kibocsátása az európai uniós értékek harmadát sem fogja elérni" – tette hozzá.
Páriban 2012. márciusban hulladéklerakó-pontokról tartottak helyi népszavazást, amely 3 szavazat híján érvénytelen volt; a lerakókat az elutasító szavazatok nagy száma után nem építették meg.

És ha így tennék fel a kérdést: „Akarja-e, hogy egy ismeretlen cég olyan szemétégetőt építsen Páriban, amelynek technológiájával Németország legnagyobb hulladékégetőket gyártó cége felhagyott, a Siemens pedig a már felépült üzemét volt kénytelen bezáratni, mert az üzem nem tudott megbízhatóan működni, és a kibocsátási határértékeket tartani; amelyről nem lehet tudni, hogy mennyi veszélyes salakot és pernyét fog termelni; és amely olyan hulladékot akar elégetni, amelyet anyagában hasznosítani lehetne”? – írta le kételyeit Szilágyi László hulladékos szakember a facebookon.

Kérdés, hogy a térségnek valóban ezt a szerepet kell felvállalnia? Ráadásul, úgy, hogy a hulladékégetők nem oldják meg a szemétproblémát, csak átalakítják…  Hulladékégető épülne Páriban >>>

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás