A rovat kizárólagos támogatója

A fukusimai atomerőmű környékén élő majmok vére eltér az egészséges környezetben élő társaikétól. A Fukusima várost övező erdők is megsérültek és sugárszennyezetté váltak, amikor 2011 márciusában egy erős földrengés és az azt követő szökőár súlyos nukleáris üzemzavarokat és balesetek sorozatát okozta a Fukusima-Daiicsi atomerőműben.

Japán kutatók vizsgálatai alapján a vadon élő majmok vértesztje fura eredményt mutatott, mivel a vérsejtek száma mindegyiküknél sokkal kevesebb, mint egészséges társaikéban. A Scientific Reports-ban közzétett kutatás egyelőre csak a majmok állapotáról számol be, az még bizonyításra vár, hogy a főemlősök vérében történt változás valóban a fukusimai nukleáris baleset következménye.

Shin-ichi Hajam és kollégái 61 majmot gyűjtöttek be az erőmű körüli 70 kilométeres erdős térségben, valamint 31 majmot a Shimokita félszigeten, amely 400 kilométerre van a katasztrófa helyszínétől . A tudósok a majmok vörös és fehér vértestjeit,a hemoglobinokat és a hematokritokat is összehasonlították és így derült ki, hogy a nukleáris fertőzött területen élő főemlősök vörös és fehérvérsejt száma jelentősen alacsonyabb, mint a Shimokita félszigeten élő majmoké.

Az izomban mérhető radicézium szint igencsak változó a fukusimai majmoknál, attól függően, hogy az élőhelyükön a talaj mennyire fertőzött. Mindeközben a shimokitai majmoknál nem volt mérhető a radiocézium szint. A fiatalabb főemlősöknél a fehér vérsejtek mennyisége úgy tűnik, szoros negatív kapcsolatban van a radiocézium koncentrációval, amely arra enged utalni, hogy a növendék majmok sokkal érzékenyebbek a radioaktív anyagokra – vélekednek a kutatók. Feltételezik, hogy az alacsony vérsejt szint egyfajta jel lehet arra, hogy az immunrendszer veszélyben van, így a majmok sokkal érzékenyebben reagálnak a fertőző betegségekre. A kutatók kizárták azt a lehetőséget, hogy esetleg egy fertőző betegség, vagy alultápláltság okozza a majmoknál az alacsony vérsejtszámot, azonban jelezték, hogy további vizsgálatokra van szükség, hogy egyértelműen bizonyítsák a vérsejt szám és a káros radioaktivitás közötti kapcsolatot. 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás