A rovat kizárólagos támogatója
Földművelésügyi Minisztérium sajtóközlemény

Az Agrár-környezetgazdálkodási támogatással kapcsolatban több súlyos csúsztatás terjed a sajtóban a program egy éves meghosszabbítására vonatkozó „Brüsszel által kínált lehetőség” figyelmen kívül hagyásáról és az AKG egyfajta gazdálkodóknak történő automatikus, jövedelempótló módon történő folyósításának kormányzati ellehetetlenítéséről. A kormányzat nem lehetetlenített el semmit és nem csúsztunk le semmiről- állítja a szakminisztérium.

Az AKG egyáltalán nem egy alanyi jogon járó juttatás, hanem intézkedésekben előírt és a gazdálkodók által vállalt, a környezet állapotának javítását szolgáló többletkötelezettségekből adódó jövedelem-kiesés és költségnövekedés ellentételezésére szolgál. A program öt éves, 2009-2014 közötti időszakra került meghirdetésre, így most lejárt.

A hosszabbítás egyetlen lehetősége így nem takart mást, minthogy az elhúzódó európai uniós jogalkotás miatt átmeneti évnek minősített 2014-ben a lezáródó programozási időszak egyes intézkedéseire – így az AKG-ra is – lehetett kötelezettséget vállalni, a korábbi feltételek mentén, de már az új pénzügyi keret terhére. Ez a hosszabbítás azonban nem terjedhetett volna túl az átmeneti éven, azaz 2014. december 31-én. Ez összesen négy hónap. A töredékévre megállapított kompenzáció semmilyen lényegi előnyt nem nyújtott volna a lejáró programban részt vevő gazdálkodóknak – főleg úgy, hogy a négy hónapból kettő mezőgazdasági szempontból gyakorlatilag inaktív időszakra esik.

További érvként merült fel a négyhónapnyi lehetőség figyelmen kívül hagyása mellet, hogy a kötelezettségvállalási időszakra vonatkozó földhasználati szerződéseket a földtulajdonosok sok esetben 2014. augusztus 31-ig kötötték meg a jelenlegi támogatottakkal. Így a gazdálkodók oldaláról is problémát jelenthetett volna a kötelezettségvállalási időszak kiterjesztése, hiszen a földforgalmi törvény alapján a haszonbérleti szerződés határozott időtartamra, legalább egy gazdasági évre köthető meg, az intézkedés ilyen megnyújtására pedig a fentiek miatt nem volt lehetőség.

Aki a 2009. szept. 1. és 2014. augusztus 31. közötti időszakra vállalt kötelezettségei utolsó évét is teljesíti, a szokásos módon megkapja a támogatását. Ugyanakkor a jelenlegi támogatottak egyike sem lehet biztos abban, hogy a következő időszakban is vállalni fogja az új feltételek szerinti környezeti többlet biztosításának kötelezettségét és hogy a biztos „nyertesek” között szerepel majd.

Tudatos félrevezetés zajlik ebben a témában, mely mögött egyértelműen politikai és gazdasági érdekek húzódnak- írta közleményében a szakminisztérium.
 


Jól megszívatták a zöld gazdákat 

Augusztus végén lejárnak az úgynevezett AKG- támogatások, vagyis kimerül az az EU-s keret, amit zöldberuházásokra vehettek fel a gazdálkodók. A Miniszterelnökség új államtitkára július 10-én beismerte, hogy 2016. januárig a rendszer nem indul újra. Ő ugyan az EU-ra mutogatott, de valójában a magyar kormány felelőssége itt jóval nagyobb mint Brüsszelé. Nagy baj, hogy az elmúlt öt évben kifizetett AKG-s százmilliárdok egy része kidobott pénz lesz.  Jól megszívatták a zöld gazdákat >>>

Kapcsolódó anyagok:

Jól megszívatták a zöld gazdákat

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás