Hirdetés

Több mint 1,6 millió ember halálát okozza világszerte évente a túlzott sófogyasztás – állapították meg egy nemzetközi kutatócsoport több mint 180 országot vizsgálva.

A magas sóbevitelről köztudott, hogy emeli a vérnyomást, ami a szív- és érrendszeri betegségek nagy kockázati tényezője. A túlzott sófogyasztás hatásairól világszerte a korosztályokat, a nemeket és a nemzeteket tekintve azonban még nem készült részletes tanulmány" – hangoztatta Dariush Mozaffarian, a Tuft Egyetem táplálkozástudomány karának vezetője, a tanulmány vezető szerzője, aki még a Harvard egyetem közegészségügyi iskolájában dolgozva irányította a több mint 100 kutatótól álló nemzetközi tudóscsoport tanulmányának elkészítését.

A The New England Journal of Medicine orvosi folyóirat csütörtökön megjelent számában közzétett tanulmányban a szakemberek kimutatták, hogy 2010-ban világszerte a sófogyasztás átlagosan napi 3,95 grammot tett ki, ami majdnem a duplája az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által tanácsolt napi 2 grammnyi értéknek.  A szakemberek összegyűjtötték és elemezték a konyhasó alapját képező nátrium bevitelét 2005 óta a felnőtt lakosság körében a világ 187 országában. Kimutatták például, hogy míg a Szaharától délre fekvő afrikai területeken a sófogyasztás – megközelítve a WHO javaslatát – napi 2,18 gramm, addig Közép-Ázsiában napi 5,51 grammra rúg.

A témakörben végzett korábbi tanulmányok metaelemzéséből kimutatták azt is, hogy a nátrium-bevitel mérséklése csökkentette a vérnyomást minden térség felnőtt lakosságában, a legnagyobb hatással azonban az idősek, a feketék és azok esetében volt, akik magas vérnyomásban szenvedtek.  Az 1,65 millió haláleset az összes szív-és érrendszeri betegségből fakadó elhalálozás majd 10 százalékát teszi ki. A világ minden térségét érinti, és csak igen kevés országot nem sújt a jelenség. Ezek az új adatok felvetik egy határozott politika szükségességét a nátrium-bevitel csökkentése érdekében világszerte és az Egyesült Államokban is – hangoztatta Mozaffarian.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2013-ig napi két grammban rögzítette a napi sófogyasztásra vonatkozó ajánlását, azóta két grammnál kevesebb nátrium bevitelét javasolja felnőtteknek, ami napi öt gramm konyhasó felvételének felel meg.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás