A rovat kizárólagos támogatója

Bedrótozták a nyomozók az Audi megbízottját, hogy a cég beruházása ellen pereskedő zöldszervezet vezetőjét csőbe húzzák. Zsák Ferenc az állami természetvédelem helyett keménykedett és facsart volna ki pénzt, de a gazdaságfejlesztést a nehezebben kommunikálható természetvédelemnél fontosabbnak tartó kormány a jelek szerint egyszer s mindenkorra le akar számolni a zöldek (és általában a civilek) akadékoskodónak tartott csoportjaival.

Nem köntörfalaztak az Audi Hungaria Kft. 2011-ben indult beruházási engedélyét annak idején megtámadó Tiszántúli Természetvédők Társulatának vezetője elleni per hétfői tárgyalási napján a győri autógyár képviselői. Világosan elmondták, hogyan próbálták tőrbe csalni a kormánnyal és az ügyészséggel együttműködve Zsák Ferencet, a TTT elnökét. Zsák mobilját bírói engedéllyel öt héten át lehallgatta a nyomozó hatóság, sőt más eszközt is bevetett ellene: az Audi megbízottja kitűnő hangminőségű titkosszolgálati lehallgatóeszközzel felszerelve tárgyalt a természetvédővel egy erdő közepén.

A per előzménye, hogy a 9500 főt foglalkoztató gyáróriás 2010 nyarán megvett az államtól egy 195 hektárnyi egykori lőteret, hogy kapacitását megduplázza. A környezetvédelmi engedélyezési eljárásba beavatkozó TTT fellebbezését 2011-ben elutasította a zöldhatóság, mire a szervezet bíróságon támadta meg a jogerős engedélyt, és a döntésig a beruházás leállítását kérte. Érvei szerint a 2100 új munkahelyet ígérő fejlesztés végérvényesen tönkretett volna héthektárnyi homoki tölgyest. Mivel ebből az egykor Magyarország 8 százalékát borító erdőféléből mára mindössze 0,2 százalék maradt, Zsák a jog eszközeivel kívánta kiharcolni, hogy a gyár az államilag előírtnál nagyobb mértékben kompenzálja a természeti károkat. Ebben végül meg is állapodtak – majd az egyezség aláírása napján, 2011. május 25-én az Audi feljelentette Zsákot vesztegetésért.

Nem a zöldszervezet fatelepítési programjának finanszírozására 200 millió forintot ígérő cég, hanem a bírósági keresetét ennek fejében visszavonó, úgymond ügyféli jogállásából adódó lehetőségével élő – a vádhatóság szerint visszaélő – Zsák lett a vádlott. „A hazai zöldszervezetek nem szoktak efféle alkukat kötni. A nyugati kultúrákban ez elfogadott megoldás, ám nálunk egyáltalán nem általános. De az is példátlan, hogy egy zöldszervezetet ilyen ügyben titkosszolgálati eszközökkel próbáljanak lebuktatni, bár meg kell jegyeznem: ha vesztegetés gyanújával keresik fel a rendőrséget, az ilyesmi rutineljárásnak számít” – árnyalja a képet Fülöp Sándor egykori ombudsman, számos környezetvédelmi ügyben eljáró ügyvéd. Csakhogy a tárgyalásokon egyértelműen kiderült: nem Zsák ajánlkozott, hanem az Audi környékezte meg őt. Az első felbujtó egyébként – aki aztán az információkat az autógyárnak továbbította – jelenleg sikkasztás vádjával bíróság előtt áll. Az is egyedi a zöldmozgalmak történetében, hogy Zsákot négy hónapig előzetesben aszalták, majd jogalap híján szabadlábra helyezték.

„Figyelmeztettük az ügyvezetést, hogy adott esetben ez (mármint a kompenzáció fejében a kereset visszavonása) bűncselekmény lehet…, és tényleg abba az irányba ment ez a dolog. Azt gondoltuk, azért írjuk alá, hogy ez a bűncselekmény bizonyítható legyen” – mondta a hétfői tárgyaláson Háray-Takács Laura, az Audi jogi igazgatója. Rendőrségi kihallgatásakor azt is elmondta, hogy kormányzati kapcsolattartójukat a gazdasági tárcánál már kezdetben tájékoztatták az ügyről. „Aláírtuk a szerződést, amit mi az első perctől kezdve semmisnek tekintettünk, és nem volt szándékunkban, hogy az abban foglaltakat teljesítsük” – vallotta egy korábbi tanúmeghallgatás során ezzel egybehangzóan Lőre Péter, az autógyár kormányzati kapcsolataiért is felelős igazgatója.

Zsák Ferenc szabadon Zsák Ferenc szabadon
A képre kattintva galéria nyílik.

A felbujtás, beugratás során beszerzett bizonyítékokat nem volna szabad felhasználni – védekezett Zsák ügyvédje. Zsákot a nyomozó hatóság segítségével igyekezett lebuktatni az Audi. A cégnél tudták, hogy a természetvédő mobilját lehallgatják, ennek ismeretében folytatták vele a tárgyalásokat, és nógatták kompenzációs igényének pontosítására. Sőt egy ízben képviselőjük is „bedrótozva” tárgyalt a természetvédővel.

A (múlt) hétfőn lejátszott lehallgatási anyagokból így is csak az a „bűn” derült ki, hogy Zsák a pénzt a Nyírerdő Zrt.-nek adta volna tovább erdőtelepítésre. Azt még a vádirat sem állította, hogy a természetvédő maga gazdagodott volna a kialkudott kompenzáció révén. Gyakorlatilag az állami természetvédelem helyett keménykedett és facsart volna ki ilyen célra pénzt, de a gazdaságfejlesztést a nehezebben kommunikálható természetvédelemnél fontosabbnak tartó kormány a jelek szerint egyszer s mindenkorra le akar számolni a zöldek (és általában a civilek) akadékoskodónak tartott csoportjaival.

SZABÓ GÁBOR írása a HVG 2014. október 4-ei számában jelent meg.

A témával kapcsolatos cikkek a greenfon >>>

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás