A rovat kizárólagos támogatója

Gróf Vigyázó Sándornak, az egykori kastélykert tulajdonosának és felvirágoztatójának tisztelegve szobrot emeltek az MTA Ökológiai Kutatóközponthoz tartozó vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert központi épületének közelében. A gróf kora egyik leggazdagabb magyarjaként roppant vagyonát a Magyar Tudományos Akadémiára hagyta.

A mellszobor talapzata a gróf idejében a kert eredeti kőhídjainak egyikét erősítette. A szobor Juha Richárd szobrászművész alkotása, aki a debreceni Kós Károly Művészeti Szakközépiskola művésztanára.  Az alkotás a központi épület közelében, a vén bükkfa mellett áll.

Vigyázó Sándor (1825-1921) széles látókörű, szigorú erkölcsű, nagyszerű hazafi volt, s nem ő volt az egyetlen ilyen főrendi társai között. A nagyműveltségű birtokos nagyon szerette a természetet is, fiatal korában végiglátogatta Nyugat-Európa számos jelentős parkját. Vácrátóti kastélykertjének átalakítására a legjobb hazai kerttervezőt, a József főhercegnek is dolgozó Jámbor Vilmost hívta meg. Néhány évtized alatt óriási költségekkel létrejött a kor stílusának megfelelő romantikus tájképi kert. Ennek stíluselemeit és a múlt felé forduló, historizáló életérzést kifejező kerti építményeket mindmáig láthatjuk. A XIX. század végére hódított az új kertstílus, az ún. gyűjteményes kert, amely minél több idegenhonos növényt felvonultató, de esztétikus kialakítású élőnövény-gyűjtemény volt. Ez a gyűjtemény szolgáltatta a mai botanikus kert alapját.

Kósa Géza, a Nemzeti Botanikus Kert vezetője (bal) és Báldi András, az MTA Ökológiai Kutatóközpont igazgatója (jobb) az új szoborralKósa Géza, a Nemzeti Botanikus Kert vezetője (bal) és Báldi András, az MTA Ökológiai Kutatóközpont igazgatója (jobb) az új szoborral

TOVÁBBI FOTÓK AZ ESEMÉNYRŐL >>>

A 96 éves korában elhunyt Vigyázó Sándor végrendeletében roppant vagyonát, könyvtárát, értékes műtárgygyűjteményét, kastélyait, városi palotáit, sok ezer kataszteri hold földjét a Magyar Tudományos Akadémiának ajándékozta – ezzel a Vigyázó család mindmáig az MTA legbőkezűbb adománytevője. A Nemzeti Botanikus Kert Vácrátóton jelenleg hazánk leginkább fajgazdag tudományos élőnövény-gyűjteménye.

Az ünnepélyes szoboravatásra szép számú összegyűlt közönség előtt 2014. október 7-én 14. órakor került sor a Nemzeti Botanikus Kertben, Vácrátóton. Az eseményen beszédet mondott Szász Domokos, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke, Báldi András, az MTA Ökológiai Kutatóközpont főigazgatója, Kósa Géza, a botanikus kert vezetője, Juha Richárd szobrászművész, a debreceni Kós Károly Művészeti Szakközépiskola tanára és ifj. Kacskovics Imre, Vigyázó Sándor ükunokája.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás