A hódvadász

fordította: Iványi Ákos

2014. október 19. 9:39

A hódvadász

Bajorországban a hód példátlan diadalmenetét járja. Több mint 6000 példányuk hemzseg a tartomány folyóvizeiben – nem mindig a gazdálkodók örömére, mivel a népes rokonság időközben óriási károkat okoz a növényi kultúrákban, a földeken és a vizeken. Vadászat a természetvédelemben.

Németország legalább két évtizeddel előttünk jár a „hódhelyzet” terén. Nálunk még csak napjainkban vannak kiteljesedőben azok a jelenségek, melyekkel ők húsz éve szembesültek. Ha már a hazánkban élő hódok túlnyomó többsége tőlük származik, miért ne hasznosíthatnánk az ő tapasztalatukat a védett rágcsálók által okozott problémák kezelésére is? 

Az alábbi, felettébb tanulságos cikk a „WILD UND HUND” 2003. évi 6. lapszámában jelent meg Heiko Hornung tollából, mely a képek forrása is. Az írást Iványi Ákos, a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. munkatársa fordította magyarra, amit ezúton is köszönünk, íme:

O. gazda dühös. Az éjjel kifolyt a víz a halastavából, mely közvetlenül a háza mögött található. Egy kis barna pocsolyában nyüzsög a halállománya maradéka. Egy hód lyukat ásott a gátba, a valamivel mélyebben fekvő Malom-patak felé. Időnként a pataknál, mellyel O. egy kis áramtermelő turbinát hajtat meg, szintén lék keletkezik, vagy ágak kerülnek a turbinába, s ilyenkor le kell kapcsolni azt. Ezenkívül a hód 20 almafát is kidöntött O. gyümölcsösében. A gazdát részben kártalanítják, de a munka kárba veszett. Ez egy eset a sok száz hasonlóból Bajorországban.  Ha egy hód problémás állattá válik, akkor jön el az ideje Gerhard Schwabnak, aki a két bajor hódmenedzser egyike. Pillanatnyilag ők az egyetlenek, akik a tartományban hódot foghatnak be vagy ejthetnek el.

Élettér-alakítás teljesen a hód igényei szerint

A 42 éves Schwab vadbiológiát hallgatott Regensburgban és Amerikában. Diplomamunkájában az őzekkel foglalkozott, a kutatásban pedig a siketfajddal és annak élettér-igényével. Vadászengedéllyel 1979. óta rendelkezik. „A halászaton és vadászaton keresztül jutottam a természetvédelemhez” – ismeri be a biológus. A kedvteléséből nem csinál titkot a körszakállas, őszülő, hosszú hajú természetvédő, még ha kellemes otthonában nem is utal semmi a vadászra. Csupán egy kitömött szürke gém áll az ablakpárkányon, a súlyos étkezőasztal és a fa sarokpad mellett, az őseredeti fatábla-berakásos lakókonyhában. Schwab neve az eredetére is utal. Dillingenben született, sváb vidéken. A kedélyesen lágy dialektus még ma is ott leng a vadbiológus beszédében, és jellemzi egész személyét. Ma a Duna melletti, alsó-bajor Hundldorf-ban él, amelyre éppen az a kényelmes szemlélődés jellemző, ami a hangzásából is következik [Hundldorf ≈ „Kutyafalva”]; és innen kezeli dél-Bajorország hódproblémáit, míg kollégája, Markus Schmidbauer északon tevékenykedik.
A hódtanácsadói fizetés 25%-át a Természetvédelmi Szövetség (TVSZ) fizeti, 75% pedig a Természetvédelmi Alapból származik, mely a „Glücksspirale” szerencsejáték bevételeiből „táplálkozik”, és amely fölött a Természetvédelmi Minisztérium rendelkezik.

Schwab a 90-es évek elején kezdte a hóddal kapcsolatos vadbiológusi tevékenységét, amikor egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ugyan a hód kiválóan boldogul az ember által megváltoztatott tájon, az ember azonban nem így van a hód tevékenységeivel az immár mindkettejük által használt tájon. Ugyanis a vízi állat az életterét a saját igényei szerint alakítja. „Kezdetben tévesen abból indultak ki, hogy a hódnak ártéri erdőkre van szüksége. Micsoda tévhit” – mondja a vadbiológus Schwab. Éppen a szűk csatornákban, erekben és patakokban tanult meg a hód gátakat építeni, visszatartó-medencéket képezni, a vízfolyás sebességét lecsökkenteni és a vízszintet megemelni. Csak így tudja optimálisan, azaz úszva elérni a táplálékforrását, és könnyebben beszerezni a vár- és gátépítéshez szükséges építőanyagot, mondja Schwab. Ezért az állat építési tevékenységét a természetvédők fontos hozzájárulásnak tekintik a természetes árvízvédelemhez.

Szimpátia a barna rágcsáló iránt 

A hódot egyáltalán nem érdeklik az emberi gátak. Szívesen eláraszt patakok menti kukoricásokat is, ha érdeke azt kívánja, a haszonfákat pedig értékükre való tekintet nélkül kidönti a vízfolyásoktól jobbra és balra akár 20 méter távolságig. Mivel a panaszok a 90-es évek közepén gyakoribbá váltak, a természetvédelem úgy látta, kénytelen tanácsadással és kiegyenlítéssel a hód oldalára állni. Végül is a TVSZ volt az, aki a 60-as évektől, telepítési akciókkal újra otthont teremtett a hódnak Bajorországban, és egyúttal azért is síkraszállt, hogy a hód a vadászati jog hatálya alól kiemelve, a természetvédelmi törvény fennhatósága alá kerüljön. A TVSZ ezen akcióját még ma is rossz néven veszi a Tartományi Vadászszövetség néhány tisztviselője, és most kárörömmel mondják, hogy a TVSZ legyen szíves saját maga elfogyasztani azt a levest, amit kifőzött. Ugyanis kezdetben senki sem érezte magát igazán illetékesnek, amikor a kiegyenlítő [≈kártalanító] kifizetésekről volt szó. A hivatalos természetvédelem a hiányzó forrásokra hivatkozott, a helyi vadászok pedig arra, hogy a hód nem áll a vadászati jog hatálya alatt, ezért vadkár-térítési kötelezettségnek sincs helye. Tehát a TVSZ-nek kellett előteremtenie a pénzt a „saját” hódjáért. Kezdetben még volt a károkra egy „hód-alap”, amelybe a Környezetvédelmi Minisztérium és a TVSZ közösen fizettek be. De a hódprogram már nem él. Most a TVSZ 30 ezer Eurót bocsát rendelkezésre, hogy a gazdák legalább egy csekély kártérítést kaphassanak.

Túlontúl kevés – panaszkodik a Bajor Gazdaszövetség. Közel sem az összes hódkárt rendezik, írja a szövetség környezeti referense, Daniela Schmidkonz. Sok gazdának a nyakán marad a kár, és kénytelenek nagy munkaráfordítással, saját zsebükből helyreállítani a hódkárt, tájékoztat a frusztrált gazdák szövetségének központja.  A károk helyszínén a hód-tanácsadó folytatja az egyeztetést. Az esetek egy részében nehéz feladat megnyugtatni a feldühödött gazdákat – számol be Gerhard Schwab. A 100 Euró alatti „bagatell” károkat nem fizetik ki. „Néha a mezőgazdálkodók megpróbálnak olyan dolgokat a hódra kenni, amiről nem is az tehet” – meséli a vadvilág-menedzser Schwab, és mosolyog a gazdák trükkös próbálkozásain.


A Környezetvédelmi Minisztérium vegyes érzelmekkel tekint a TVSZ hód-kártérítésre irányuló kezdeményezésére. A hatóság attól tart, hogy a földhasználók a természetvédelem alatt álló összes állat ügyében a minisztériumhoz fordulhatnának kártérítési követeléseikkel. Végül is a hód mellett egy másik problémás „gyerekük” is van Bajorországban: a kormorán. Végső soron mindig az állam az, akinek az adófizetők pénzéből a természetvédelmet finanszíroznia kell. A természetvédő Schwab ügyesen felajánlja a gazdáknak – például a Landau/Isar mellett található Ganacker községben tartott előadás során – hogy támogatja őket a politika irányába támasztott kártérítési követeléseikben. Eközben néhány gazda simán megfeledkezik arról, hogy a természetvédők voltak azok, akik újra idehozták nekik a hódot.

Schwab érti a módját, hogy a barna rágcsáló iránti szimpátiáját közvetítse, és érzéke van ahhoz is, hogy mikor feszül túl a húr, mikor jön el az a pont, ahol már csak a szorgos „vízi ács” befogása nyugtathatja meg a kedélyeket. Elsőként megelőző vagy biztosító intézkedésekkel próbálják megakadályozni a további károkat a hódmenedzserek. Például az értékes haszonfák drót védőhálót kapnak, vagy a gátakat berácsozzák. Alkalmanként egy-egy hódgát lebontására is javaslatot tesznek (az ehhez szükséges engedélyeket a tartományi tanácsi [≈közigazgatási] hivatalnak kell kiadnia!), vagy dréncsöveket vezetnek át az építményen. Sokszor ez se számít sokat a hódnak. „Ha előre látható, hogy a károk [euró] ezrekben mérhetőek, akkor nekünk nem marad más hátra, mint befogni az állatot” – magyarázza a hód-tanácsadó.

Kezdetben a hódmenedzsereknek még egész hódcsaládokra is jócskán akadtak átvevőik külföldön. Egész bajor hódkolóniák létesültek Magyarországon, Horvátországban és Romániában. A Környezetvédelmi Minisztérium ujjongott: „A hód Bajorország export slágerterméke.” 450 hódot juttattak ki az országból az utóbbi hét év alatt, 30-40-es csoportokban. De a kereslet lassan lecsökkent. „A közeljövőben még tervezünk exportálni Spanyolországba, Szerbiába és Magyarországra, aztán vége” – mondja Schwab, aki a „fegyenceket” az Ingolstadt melletti kleinhohenriedi fogadóállomáson gyűjti, és készíti fel az új hazájukba való utazásra. Az elmúlt évben Schwab 26 hódot ejtett el, ami már tisztán jogi értelemben is elképesztő energiaráfordítást jelent.

A hód ölőcsapdás vadászata túl veszélyes

Először is szükség van egy fajvédelemjogi engedélyre a továbbra is szigorúan védett állat elpusztításához. Ezt egy egyszerűbb tanácskozást követően, az illetékes [tartományi] kormány adja ki. Ezután a hódvadásznak szüksége van egy fegyverjogi engedélyre, mivel az állatot nem vadászati tevékenység keretében ejti el. Végül pedig a bekerített területen tartott állatokhoz hasonlóan, kell még egy lőengedély a tartományi körzettől [≈járás], ami legtöbbször csak egy meghatározott telekre korlátozódik. Ez viszont azt jelenti, hogy először majdnem minden hódot a csapdával együtt haza kell szállítania, hogy ott a kertben lője le. „Ha mindezt közvetlenül a befogás helyszínén meg lehetne tenni, az jelentősen megkönnyítené a munkát” – mondja Schwab. Sokkal egyszerűbb volna, ha újra a vadászati jog hatálya alá kerülne, követeli a Gazdaszövetség. De ezt elutasítja a természetvédelem.

Néhány évvel ezelőtt a TVSZ bajorországi helyi csoportjai még nagyban aláírásokat gyűjtöttek a hód vadászati jog alá való újbóli besorolása ellen. Ennek során a TVSZ egy olyan kiadványt készített, amely a célkeresztben ábrázolt egy hódot. „Komolytalan” – méltatlankodtak akkor a vadászok.

„Az általános vadászattal egyetlen hódproblémát sem oldunk meg” – mondja a hódvadász természetvédő Schwab. Ha ma a hódot a vadászati jog hatálya alá sorolnák be, és kapna egy korlátozott vadászati idényt, akkor ott vadásznának rá, ahol könnyen hozzáférnének, és nem ott, ahol a károkat okozza, véli a természetvédő. Schwab továbbra is a célzott eltávolítást tartja helyes útnak. Bár időközben már sok TVSZ tagnak nincs problémája az állat elejtésével, a nyilvánosság előtt a hódvadászat témakörével óvatosan bánnak. A hód évekig a természetvédelem szent tehene volt. Egy túl erős szemléletváltást a nyilvánossággal és a természetvédők állatvédő frakciójával is kíméletesen kell elfogadtatni.

A 42 éves férfi túl gyakorlatias ahhoz, hogy ne látná, hogy a teljes Bajorországra kiterjedő hódbefogást tartósan nem végezheti két ember. Kereken 60 hódcsapdája van használatban csak Schwabnak, és ehhez fog még hozzájönni további 25 speciális ládacsapda. Naponta kétszer ellenőrzik a nagy ládacsapdákat. Csalinak almát, csöves kukoricát és cukorrépa darabokat használnak, vagy akár egy kis hódpézsmát, a rágcsáló szaliciltartalmú mirigyváladékát, mellyel a hódok a területüket jelölik. „A gyümölcsökkel jobbak a tapasztalataink” – véli a hódbefogó Schwab, és beismeri, hogy hódvadászat terén még sok mindent újra kell tanulni. Az erre vonatkozó tudás hiányos, és legtöbbször a 18. századból származik, amelynek hatékony hódfogási módszereit ma már nem lehet alkalmazni. „Az ölőcsapdázás túl veszélyes” – mondja a vadász Schwab. Egy Kanadában használatos Conibear-csapda ugyan biztosan megfogna egy kereken 30 kilogrammos hódot, azonban egy ilyen súlycsoportú kutyát is azonnal megölne, és egy gyermek karját is simán eltörné. Ezért Schwab számára a vasak használata nem jön szóba. A legbiztosabb befogási helyek a [vízparti] be- és kijárók, valamint a töltéseken átvezető átjáró helyek, melyek jól kivehetők. Nyúlketrechez való dróthálóval [≈”csibeháló”] könnyen ki lehet alakítani egy kényszerátjárót, tanácsolja a csapdázó, aki a hódvadászatra való felkészülésként már egy norvég hódvadászati könyvet is lefordíttatott.

70-80 hódot kell fogni a következő szezonban

Az alkalmazott hódbefogó ládacsapdák egyedi gyártásúak és 60 x 60 x 80 cm méretűek. Természetesen lőfegyverrel is el lehetne ejteni a hódot, de ez nagyon időigényes. Egyrészt az állat éjszaka aktív, nagyon jó a szaglása és a hallása, ami órákig tartó mozdulatlan várakozást jelentene a vízparton. Ezen kívül nagyon szívós is, „elviszi a lövést”, véli a vadász Schwab. Veszély nélkül csak a szárazföldön lehet elejteni. A vízre lőni problémás. Legtöbbször egy tengeralattjáróhoz hasonlóan, csak az állat feje látszik ki a vízből. A golyó könnyen lepattan a vízfelületről, sörétlövésnél pedig nem talál elegendő sörétszem célba ahhoz, hogy a kereken 30 kilós állattal biztosan végezzen. A sebzett hód utánkeresése gyakorlatilag értelmetlen, mondja Schwab. Ő maga egy 7,62x39 kaliberű ismétlőfegyvert használ. Az összes vadászati mód közül a befogásos vadászat bizonyult leghatékonyabb módszernek. A csapdázási szezon októberben kezdődik, és februárban ér véget. Ezután tilalmi idő van a hódra, mert ekkor már rendszerint kicsinyek is vannak a hódvárban. Ezenkívül a hímeket és nőstényeket még a csapdában sem lehet megkülönböztetni egymástól. Kivéve, ha a nőstényen látszik, hogy szoptat.

A csapdát úgy kell felállítani, hogy ne billegjen, és rálépéskor ne adjon fémes hangokat. „Ezt nem szereti a hód” – mondja a hundldorfi hódvadász. Ezenkívül az élesített csapdákat reggel és este ellenőrizni kell. Ez nagyon időigényes dolog, ha az utazási időket is beleszámoljuk. A csapdák ellenőrzésében már ma is többen segítik őt a helyi vadászok és a 200 hódmegbízott közül. A hódmegbízottak hálózatát a tartományi körzet [≈járás] alsó szintű természetvédelmi hatósága hozta létre. A helyi hódtanácsadók között vannak gazdák, vadászok, erdészek, horgászok és természetvédők, akiket beiskoláztak a Bajor Természetvédelmi és Tájápolási Akadémia szemináriumára.

70-80 hódot kell fogni a következő szezonban. Schwab úgy becsüli, hogy a jelenlegi tendenciák mellett nagyon gyorsan elérik a százas határt Bajorországban. „Két ember ezt már nem tudja teljesíteni” – véli Gerhard Schwab. „A besegítésre leginkább alkalmasak természetesen a vadászok volnának, mert ők nemcsak a csapdás vadászathoz értenek, hanem a befogott állatokkal való bánásra és a lőfegyver használatára is ki vannak képezve.” – mondja a hódvadász.  A Tartományi Vadászszövetségnél visszafogottak a hódvadászat követelése ügyében. Túlságosan erős bennük a félelem, hogy esetleg a vadászokat nyilvánosan „hódgyilkosként” fogják szidni. A hód vadászati jog alá sorolása is kényelmetlen dolog lehetne, mert a károsult földtulajdonosoknak olyan ötlete támadhatna, hogy a hódkárokat megfizettessék a vadászatra jogosulttal. A Bajor Környezetvédelmi Minisztérium előtt inkább a természetvédelmi jog kiterjesztése lebeg a hód-kérdés ügyében, jelezte Eichhorn, a minisztérium szóvivője. A Castor fiber jövendőbeli kezelését jelenleg egy munkacsoport tárgyalja a Környezetvédelmi Minisztériumban, amelyben a TVSZ, a Vadászszövetség, a Gazdaszövetség és a Német Erdők Védszövetség vesznek részt.

Az élőhelytől a serpenyőig

Gerhard Schwab is elkerülhetetlennek tartja az új szabályozást. A hódbefogás jelenlegi engedélyezési gyakorlata túl bonyolult, és jogilag sok szürke tartománya van. Különösen az zavarja a körszakállas természetvédőt – aki szabadidejében szívesen főz és élvezi is az ízeket – hogy hasznosítani ugyan szabad a hódot, de értékesíteni nem. Fajvédelem alatt álló állatoknak nem lehet piaca. De a jövőben várható hódterítékek ismeretében Schwab úgy számol, hogy néhány éven belül 20-30 ezer között lesz csak Bajorországban a teljes létszám. A vadhús, a fogak, a prém és a hódpézsma pénzt hozhatna, ami a hódvédelemhez folyhatna. A férfi krédója így szól: ”Számomra a hódmenedzserség mindent magába foglal – az élőhelytől a serpenyőig.”




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés