Hirdetés

Sokat hallott már a fenntarthatóságról, de sohasem mondta el senki, hogy az pontosan mit is jelent? A fenntartható életmód egy komplex fogalom: azt az életvitelt jelenti, amivel megvalósíthatjuk a fenntarthatóság alapfeltételét, nevezetesen, hogy a megújulás mértékén használjuk környezetünket vagyis „addig nyújtózkodunk, amíg a takarónk ér”.

Hogyan lehetséges ez? A kérdés megválaszolására a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) partnereivel több mint 40 helyszínen egy újszerű, a fenntartható életmód elterjesztését célul kitűző programja részeként, 60 db fenntarthatósági képzést szervezett, közel 1 000 döntéshozó, tanár és egyetemista számára.  A képzések célja a fenntarthatóság, az ehhez kapcsolódó gondolkodásmód és a fenntartható életmód összefüggéseinek jobb megértése, valamint a manapság már-már elcsépelt, és olykor indokolatlanul túlhasznált fenntartható szó mögötti valós fogalom tisztázása volt.

„Ne feledjük el, hogy mi mindannyian döntéshozók vagyunk. Vannak köztünk olyanok, akik a legmagasabb szinten hoznak döntéseket, európai, nemzeti szabályokat alkotnak, vannak, akik egy település életéről, vagy egy munkahely tevékenységéről döntenek. Akármilyen pozícióban is vagyunk, magánemberként is döntünk, amikor fogyasztói választásainkkal meghatározzuk, milyen mértékben terheljük, károsítjuk környezetünket. A döntéshozói képzések tartalmi újszerűségét az adta, hogy nemcsak felszínes megoldásokat kerestünk, hanem a problémák okaira próbáltunk válaszokat találni. Továbbá a résztvevők nemcsak az egy napos képzésen vehettek részt, hanem a későbbiekben lehetőségük volt szakértők segítségét kérni, így a mindennapi tevékenységeik során is segítséget kaptak a fenntartható fejlődés elveinek alkalmazásához.” – mondta Éger Ákos, a Magyar Természetvédők Szövetsége programvezetője.
A tanári képzések kiemelt feladata volt, hogy felkészítse a tanárokat arra, hogy sikeresen át tudják majd adni diákjaiknak a fenntartható életmóddal kapcsolatos tudást.

A döntéshozói és tanári képzésekhez speciális, hiánypótló kézikönyvek is készültek, melynek publikálásával szeretnénk hozzájárulni, hogy a képzések tartalma könnyen érthető formában mindenki számára elérhető legyen. Ezért is készült mindkét kézikönyvből egy rövidebb és egy bővebb részletesebb változat is.  A kézikönyvek innen letölthetők >>>

Annak érdekében, hogy a legkisebbek se maradjanak ki a fenntartható életmód megismeréséből, játékos éghajlatvédelmi vetélkedőt szerveztünk felső tagozatosok számára. A 2014 februárjában indult Klímaőrjárat fordulói során a diákok 3 fős csapatokba szövetkezve derítették fel a környezetükben, az iskolában és otthon tapasztalható környezetrongáló folyamatokat. Így kapott bizonyítványt az iskolájuk, adtak környezetbarát receptötletet ismerősüknek vagy okos tudósként környezeti problémákat tártak fel. A Klímaőrjárat vetélkedőn hat régióban több mint 600 csapat, vagyis több mint 1800 diák vett részt.

Lemaradt a képzésekről? Szívesen segítünk, legyen az Ön életmódja is fenntartható, töltse le online tananyagainkat.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás